Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Bodrog Miklós: Láthatatlan árnyékunk: C. G. Jung pszichológiája nyomán
BODROG MIKLÓS Láthatatlan árnyékunk C. G. Jung pszichológiája nyomán „Másoknak legnehezebben a saját hibáinkat bocsátjuk meg” — olvastam valahol a mély észrevételt jónéhány éve. Szellemes, elgondolkoztató — de mitől van ez? Miféle homályos hatalom bűvöli vállunkra azt a fura áltál- vetőt, amelynek hátunkat nyomó részében saját gyengéink rejteznek — az ősi római bölcsesség szerint — s így csak a mások gyarlóságait tartalmazó elülső felét látjuk? Persze ami szem előtt van, az tűnik a súly egyedüli okának, míg „ikertestvére” homályban marad. Ha pedig tettenérjük e jelenséget, annak szinte garantáltan idegen a felelőse: „Más szemében ő a szálkát megleli, / S magáéban a gerendát feledi.” (Petőfi.) Az „árnyék” lélektani fogalma Carl Gustav Jung (1875—1961) nevéhez fűződik. Azokat a készségeket, indulatokat, óhajokat, tendenciákat foglalja magában, amelyeket az egyéni vagy kollektív tudat mint elfogadhatatlanokat kiszorított önmagából, le a psziché tudattalan rétegeibe. Kitagadott hajlamok internálótábora a lélek tengermélyi homályán! Saját háztáji feketebárányaink gyülekezete, árnyék-egzisztenciára kárhoztatva lenn az irdatlan alvilági hodályban! Ne tudjunk róluk? Akkor valahogy úgy járunk velük, mint az „ebadta” kölökkel a magas állású szülők, akik illusztris vendégeket várván becsukták csemetéjüket valahová, azzal vigasztalva, hogy majd kap a finomságokból, ha az urak hagytak. Az enfant terrible viszont bőgési energiáit csakhamar cselekvésbe csoportosította át, kiszökött az ablakon, s a kétségbeesés végsebességével zúdult be a terembe, kisírt szemmel süvöltve: „Anya! Hagytak az urak?!” S ennek a fele se tréfa. Mert az ösztönösen, félve, vagy dühvei nemlétezésre ítélt impulzusok, érzések, és cselekvési minták, tehetségek és lehetőségek annál energikusabban adnak életjelt magukról, minél kínosabb gonddal fordít egyre több lelkierőt a tudattalan e kazamatáinak hermetikus lezárására a tudat. Ez ugyanis szörnyű sokba kerül a pszichikus háztartásnak: túl sok produktív energiát kell átirányítani „börtönőr-státusba”, hogy garantáltan ne tudjunk önmagunk árnyékos oldaláról, hogy fenntarthassuk magunk és mások előtt a szép önarcképet, az impozáns kirakatot, ami persze korántsem merő csalás, csak éppen nem a teljes igazság. így aztán idővel a maradék energiákból egyre kevesebb jut arra, hogy kellő szinten megfeleljünk különböző feladatainknak: „érthetetlen” gyöngeség, hol nyomott, hol túlfeszített lelkiállapot, kihagyások, szaporodó-élesedő konfliktusok jelentkeznek, melyekre kéznél lévő magyarázataink valahogy elégtelennek tűnnek. S nem jól érezzük magunkat a bőrünkben!
