Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Reuss András: Egyházi hangok a békéért
REUSS ANDRÁS Egyházi hangok a békéért Ha csak azért növekedett volna meg az utóbbi két évben az egyházi békenyilatkozatok száma, mert nőtt a keresztyének felelősségérzete, akkor jobban örülhetnénk annak a tengernyi állásfoglalásnak és kijelentésnek, mely elhangzott és nyomdafestéket látott. Sajnos azonban nemcsak örülhetünk: a hirtelen növekedés a világ helyzetének rosszabbodásával függ össze. Csak a legutóbbi két év hangjait keresve, lenyűgöz a megnyilatkozások hosszú sora. A Német Szövetségi Köztársaság protestáns egyházának (EKD) hetvenoldalas tanulmányától egy-egy püspök, professzor, lelkész frappáns vagy radikális mondatáig széles a skála. Gyűjtögetni érdekes ezeket, de átfogni lehetetlen. Az átlagkeresztyén olykor bizonyára sóhajtva veszi tudomásul, hogy ennek a tengernek újabb hulláma éri el, továbblapoz vagy csak ennyit mond: már megint... Kétségtelenül tapasztalható bizonyos fáradtság és túltápláltság ezen a téren, amihez hozzájárulhat a nyilatkozók olyan magatartása is, mely a kimondott szóval elintézettnek tekinti az ügyet. A békefelhívások lendülete sokszor keltette már azt a téves benyomást, hogy most a végső megoldást nyújtják. Tiszteletreméltó és kijózanító Eduard Lohse hannoveri evangélikus püspök visszafogottsága, mellyel az említett nyugatnémet béketanulmány megjelenése előtt óva intett, hogy attól minden probléma megoldását várják. Hogy milyen legyen a béke, és ez az elképzelés milyen viszonyban van a világ mai valóságával — még távolról sem tisztázott kérdés. Ez a probléma megosztja az egyházat is, de nincs egység a kérdésben a keresztyénség körén kívül sem. Sok ember — s nem is csak a keresztyének között — legyint a békéről való beszédeket hallgatva, mert úgy érzi, hogy másokhoz szólnak, mint akik döntenek, s akik jog szerint döntenek, azok is sokféle érdek, kényszerűség és korlátozottság megkötözöttjei. Rendkívül tanulságos lenne személyes stúdiumként, de gyülekezeti munkában is gyűjteni és tanulmányozni az ilyen nyilatkozatokat, politikusokét és egyháziakét, mert akkor bizonyára sokkal világosabban szembesülnénk helyzetünkkel és lehetőségeinkkel. Nem elmarasztalás, hanem dicséret, ha azt mondjuk, hogy a különféle egyházi megnyilatkozások — nem egyenként persze, hanem összességükben — egész pontosan, szinte történeti és tudományos pontossággal tükrözik a fegyverkezési verseny mai tényeit, a modern fegyvertechnika huszadik századi lehetőségeit és a világ helyzetét. A különféle nyilatkozatok súlypontja mind más és más aszerint, kik, kikhez, miről, milyen helyzetben szólnak. Ez ért
