Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Bodnár Éva: Rudnay Gyula
36 BODNÁR ÉVA: RUDNAY GYULA lankás, dombos tájat, az erdő szélét, az út menti karcsú nyárfákat, Bábony apró fehér házait, a szérűskerteket, az ágaskodó gémeskutakat, az utcasorból kiemelkedő evangélikus templomot, melynek a Napkeleti bölcseket ábrázoló oltárképét 1940-ben készítette — az egyházközség felügyelői tisztjét is éveken át híven töltötte be. Mélységesen szerette a természetet „telével, nyarával őszével, madárdalával” — olvashatjuk feljegyzéseiben. — „Tájábrázolásaimban is a magyar történelem múltjának levegőjét akartam felidézni. Ä magyar történelem pedig sok háborús fejezetben bővelkedik. Ezért volt, hogy a régi tájképeimre sokan azt mondják, hogy tragikus feszültségűek.” Éppen tájképei mutatják, hogy milyen óriási skálája volt Rudnay művészetének: "viharos, szilaj erejű kitörésektől halk szavú, ábrándos rezdülésekig. Életművének gazdag szépségét méltón fokozzák az arcképei. Leghűségesebb modellje a felesége volt. Portréművészetének különösen finom, érzékeny sorozatát készítette róla: hímzésére hajolva, krumplihámozás közben, a hétköznapok dolgos, csendes óráinak poétikus szépségét örökítve meg. Egyik legszebb köztük a Csipkeken dős nő, melyen felesége merengő tekintetű, finom arcát a halvány rózsaszínbe játszó könnyű csipke gyengéden keretezi. A lélek mélységeit érzékeltető emberábrázolásának egyik páratlan szép példája a Pihenő hegedűs című képe, melyben önmagát festette. A fény és árnyék ellentétek, az érzékletesen felrakott barnákból felvillanó fehérek kétségtelenül Munkácsy festői erejét idézik. „Én ecsettel muzsikálok, amikor festek, hiszen a színeknek zenéjük van, néha halkan, bánatosan, máskor meg kontrasztként dobok bele valami vidám akkordot, élénk színt” — jegyezte Lovasok a hídon. 1939. A Magyar Nemzeti Galéria tula.idona