Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982

1982 / 1. szám - Dóka Zoltán: "…akadálytalanul". Az Acta kommentár műhelymunkájából

DÓKA ZOLTÁN: .. AKADÁLYTALANUL'

letvonás. Nem véletlenül fogalmazok így: Isten ügye. Lukács teológiai gondolkodása kifejezetten teocentrikus. Isten áll az események mögött. A krisz- tológiában, a szoteriológiában és az ekléziológiában is ő az alany, a végső cselekvő. Ezért is nem zavaró Lukács teológiai fogalomvilágának sokfélesége. Tudjuk mindig, miről van szó.

4. Az Acta elbeszélésének menetében a 13. fejezettől egy sajátos személyi váltás történik, amely a kutatás történetében mindig újra problémává lett. Az apostolok egyre inkább mellékszereplőkké lesznek, végül egészen eltűnnek, és az elbeszélő egyedül Pál útját követi. E váltás legegyszerűbb magyarázatául azt lehetne mondani, hogy a valóságban is így alakulhattak az események, vagy legalábbis igy tudta azt a szerző, aki bizonyára a páli misszió örökösei közé tartozott. De élesebbé válik a kontraszt, ha megfigyeljük, hogy Lukács Pált Acta 14,4.14 kivételével sehol sem nevezi apostolnak. (A két kivétel hangsúlytalan, és átvett hagyományanyag szóhasználataként maradhatott Lukács szövegében.) Lukács apostolokon kizárólag a tizenkettőt érti Acta, 1,21—22 definíciója szerint, s így Pálnak valóban nincs helye közöttük. Ez a megfigyelés nemcsak azt mutatja, hogy Lukács sem Pált, sem leveleit nem ismerte (Pál apostol szenvedélyes harcot folytatott apostolsága elismeréséért! Vö. lKor 9,1—3; Gál 1,1; stb.), de felveti a kérdést: milyen teológiai szándék rejlik Lukács zárt apostol-fogalma mögött? Több kutató szerint Lukács ezzel alárendeli Pált a tizenkettőnek, s így védi meg éppen bizonyos vádak ellen, amelyek szerint Pál nem volt hű tanításában és kegyességében az apostoli egyházhoz. Ennek a gondolatmenetnek azonban nincs nyoma az Ac- tában. Szerintem helyesebb a választ Lukács üdvtörténeti gondolkodásában keresnünk. Ennek egyik legfontosabb vonása a folytonosság, a kontinuitás. Az egyes korszakok előkészítik egymást. Az Ótestamentum Jézus idejét (vö. Lk 4,16—21), Jézus az egyház korszakát (vö. Lk 24,44—49). Az apostolok köre ilyen értelemben nélkülözhetetlen láncszem a két utóbbi között. Ók garantálják a folytonosságot. Péter kezdi a pogánymissziót (Acta 10,1—11,18; 15,7.14), és az ún. apostoli konvent hagyja jóvá Pál misszióját (Acta 15). így bár Lukács szerint a páli misszió sokkal nagyobb függőségben van az apostoloktól, mint ahogy ezt maga Pál Gál 2-ben elbeszéli, Lukács üdvtörténeti gondolkodásában ez nem jelenti Pál leértékelését, hanem csak üdvtörténeti besorolását, és ezzel a kontinuitás biztosítását. Pál nem apostol, de tanú (22, 15!), és Lukács számára 1,8 szerint ez a legfontosabb kategória. Az apostolok egyszeri s megismételhetetlen szerepe és korszaka lejárt, de a tanúskodás folyik tovább.

II. Az Acta befejezése (28,30-31)

1. Pál Rómában prédikál! Ez az utolsó kép, amit Lukács olvasói elé rajzol. Miért zárja könyvét ezzel a képpel? Azért, mert így utal vissza a könyv kezdetére. Megvalósult az ígéretet is jelentő feladat: „Tanúim lesztek... a föld végső határáig” (1,8). „A föld végső határa” kifejezés Ézs 49,6-ból való és a páli misszió kezdetén is elhangzik (Acta 13,47). Lukács nyilván Rómára, az akkori világ fővárosára értette. Ezért vezeti ide és eddig az eseményeket. Sőt 23,11-ben úgy utal előre Rómára, mint Pál tanúskodásának Istentől rendelt („kell”) végcéljára (vö. 19,21!). Ezzel tehát lezárult a páli misszió korszaka is. Az üdvtörténeti kontinuitás elérte Lukács és olvasói jelenét. Most rajtuk a sor, mert a személyek változnak, de a tanúskodás feladata megmarad. Ezt abban a bizonyosságban végezhetik, hogy töretlen kontinuitásban vannak