Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Kulturális figyelő
94 KULTURÁLIS FIGYELŐ A konferencia jelentőségét Gottfried Mierau abban látja, hogy a világvallások képviselői az együttműködésre való elkötelezettségüket nem politikai, hanem morális-erkölcsi oldalról közelítették meg (Luth. Monatshefte 1982, 6), és „valóban nem volt még olyan vallási konferencia, melynél a zárt ajtók mögött (a munkacsoportokban és a szerkesztő bizottságban) valamint a plénumban, de mindenekelőtt az előcsarnokban és a folyosókon a küldöttek és a megfigyelők között, valamint az újságírókkal szemben ilyen nyíltan és önkritikusan lehetett volna tárgyalni” (Luth. Welt-Infonmation 1982,23). Sam Dahlgren a konferencia nyomán igazolva látja azt a nézetet, hogy „Keleten is nagyobb készség van olyan megfontolásokra hallgatni és olyanokat számításba venni, melyek a saját álláspontot nem támogatják vagy éppen ellenkeznek vele”. így a keleti cs nyugati békemozgalmakban résztvevők közös tanulásba kezdtek s „ebben a tekintetben a moszkvai konferencia kétségtelenül előrelépés” (Luth. Welt- Information 1982,24). „Amire most eljutottunk, nem fantasztikus áttörés, hanem szerény kezdet a vallásos hang kialakítására, mely ragaszkodik ahhoz, hogy a kormányok foglalkozzanak a nukleáris veszéllyel” — mondotta David W. Preus evangélikus püspök (Luth. World Information 1982,19). A konferencia „legbátrabb” mondatát a világ kormányaihoz intézett felhívásban találta Johannes Hanselmann bajorországi evangélikus püspök: „arra szeretnék még kérni a Szovjetuniót, az Egyesült Államokat, és a többi nukleáris hatalmat, hogy siettessék a leszerelési programok valóra váltását. Nem nyughatunk addig, amíg minden nukleáris fegyvert be nem tiltottak, és meg nem semmisítettek.” Érdemes lenne a konferencia által kibocsátott felhívások ajánlásait, tételeit, érveit teológiai szempontból is értékelni, de a konferencia teológiai visszhangja egyelőre még várat magára. Mindössze a sajtóvisszhangból adhattunk kis ízelítőt. Ez a visszhang nyílván egyre halkul, majd el is hallgat. De egyre erősödnie kellene annak a visszhangnak, mellyel a vallásos emberek válaszolnak a konferencia felhívására: „... a vallásos emberek az egész világon ítéljék el egyhangúlag mint erkölcsi bűnt mindennemű fegyver fejlesztését, gyártását, kipróbálását és bevetését, bárki tegye is azt. Ez nem politikai, hanem elsőrendben etikai kérdés. A vallásoknak alázatoson kell beszélniük, tudván, hogy a múltban maguk is bűnrészesek voltak a háborúkban és erőszak alkalmazásában. De világosan, hallhatóan és egyértelműen kell beszélniük, mert az élet szent ajándékának megmentéséről van szó.” „Most tehát felhívunk titeket, hívő testvéreink az egész világon, hogy ha még nem tettétek volna, kezdjetek szólni és cselekedni, főként pedig imádkozni, kitartóan imádkozni reménységgel és bizalommal. Milliók imája boruljon védőtakaróként a Föld fölé, hogy megóvja a nukleáris katasztrófa végveszélyétől. Az, aki Forrása és Alapja minden létezőnek és életnek, nem hagyja meghallgatás nélkül imádságainkat.” Bár ne halkulna ez a visszhang sem politikai megalkuvásból, sem saját közömbösségből, fásultságból vagy kényelmességből! Reuss András
