Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 8<> Történelmi körök megismeréséhez kellenek az esemény-, gazdaság-, társadalom- és eszmetörténeti elemzések is, a kronológiák is, de igazán megismerni egy időszakot legjobban az akkor írott szövegek olvasásából lehet. Juhász Gyula „szöveggyűjteménye”’ ezt a lehetőséget adta meg idősebbeknek, fiataloknak egyaránt. Bozóky Éva A felvilágosodás óta problémája a ke- resztyénségnek, hogy miközben az emberek hétköznapi magánéletükben racionális megoldásokat keresnek, addig az egyház hitet, isteni segítséget és örökéletet kínál. De hogy mégse legyen a hívőknek egy ünnepi, nem racionális tudatuk és egy hétköznapi ésszerű életformájuk, azért aztán a hit igazságairól racionálisan is próbál szólani. Most a marxista ideológia ismert fel hasonló problémát Varga Pál „A nem racionális megismerés esélyei” c. cikkének (Valóság 1982/3. szám) tanúsága szerint, csak éppen ellenkező oldalról közelítve. S a cikkíró erre az eredményre jut: helyet a mesének, a mítosznak, a fantáziának, különben az embereknek különválik az ünnepi— protokolláris és .a hétköznapi saját tudata. De nézzük a cikk gondolatait. Korunk embere elkerülhetetlenül kétféle tudattal közeledik a valósághoz: értelmével és érzelmeivel. Értelme a bizonyítható igazságokat fogja fel, érzelmei segítségével viszont beleélés útján azonosul. Nem lehet-e a kettő együtt és párhuzamosan? A cikkíró szerint a felvilágosodás koráig úgy volt. Az ember mitikusan gondolkodott, azaz megszemélyesítette a természet erőit, és velük érzelmi kapcsolatban állt: félt tőlük vagy vonzódott hozzájuk. És ez nem zavarta élete okos-értelmes folytatásában, sőt alkalmazkodáshoz segítette. A fejlődés folyamán a mítoszt száműzték, mivel a hiányzó ismeret pótlékának vélték. Figyelmen kívül hagyták azonban azt, hogy az ember és világa közötti érzelmi kapcsolat megóvta az embert attól, hogy a világtól elidegenedjék. Szembe kell nézni a ténnyel, hogy van nem racionális tudat, és hogy ráadásul elsősorban ez mozgatja az ember cselekvését. Fennáll azonban így a veszély, hogy bármilyen érdek megnyerheti és mozgathatja az emberek s a tömegek érzelmeit és cselekvését. A társadalom tehát védekezik: elfojt, átirányít és közömbösít. A következmény azonban „tudathasadás” és rossz lelkiismeret lesz. Az egyén ugyanis külön éli meg saját hétköznapi tudatát és a hivatalos, elvárt tudományos világnézetét. A kettő között pedig űn. pszichikus űr keletkezik. Ez az űr annak a síknak a hiánya, ahol a lelki problémákat fel lehetne dolgozni. A feldolgozatlan problémák azután a testi szerveket támadják meg, és létre jönnek olyan betegségek, amelyeknek nincs szervi alapjuk, csak idegi. Mi lehet a megoldás? — kérdezi a cikkíró. Először is fel kell isimerni az egyoldalú racionalitás veszélyét. Azt, hogy az ész kétségbe vonja -minden nem ésszerűnek a létjogosultságát, kiszorítva az ember életéből az érzelmet és a fantáziát, mérhetetlen kárt téve ezzel. Másodszor helyet kell adni a mesének, a mítosznak és a fantáziának, s szabad utat engedni, hogy ezeknek ereje mozgassa a cselekvést, még ha igazságuk nem is bizonyítható. Harmadszor találni kell olyan személyeket, akikben hitelesen és bizalomkeltően egyesül a racionális és nem racionális tudat; azaz olyanokat, akik tudnak értelmesen gondolkodni és beleélve, azonosulva cselekedni, és ezzel mintaképét adják annak, hogy lehet „tudathasadás” és rossz lelkiismeret nélkül élni. Egyetértünk a cikkíró kiútkeresésével. ő a pedagógusok között keresi az áthidaló személyeket, és az iskolát szeretné olyan helynek látni, ahol az egészséges személyiség megszületik. Hadd fűzzük hozzá, hogy a hívő keresztyén emberek között is megtalál
