Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Dóka Zoltán: "…akadálytalanul". Az Acta kommentár műhelymunkájából
18 DÓKA ZOLTÁN: „AKADÁLYTALANUL” felkészíti az apostolokat. De jelzi azt is, hogy a Feltámadott megjelenései végleg lezárultak a paruziáig, Jézus visszatéréséig (vő. Acta 1,11b!). 2. „Az előbbi könyvre”, azaz az evangéliumra való visszautalással Lukács fontos teológiai gondolatot fejez ki: Jézus működése az apostolok, ill. az egyház működésének alapja és feltétele. A gondolat nem új. Márk indította el ezzel a gondolattal az egész evangéliumi irodalmat (vö. Mk 1,1). Lukács újsága abban van, hogy ő az első, aki — éppen az Acta megírásával — a húsvét, ill. a mennybemenetel utáni időt tudatosan számba veszi, mintegy teológiai témává teszi. E számbavétel eszköze az ún. üdvtörténeti szemlélet, amelyre különös hangsúllyal hívta fel a figyelmet H. Conzelmann „Die Mitte der Zeit” c. Lukács-tanulmányában. Eszerint Lukács 3 periódusra osztja az üdvtörténetet: 1. A teremtéstől Jézusig, Izrael ideje Keresztelő Jánossal bezárólag (vö. Lk 16,16). 2. Jézus földi működése, „az idő közepe”, a tulajdonképpeni üdvidő. Erről szól Lukács evangéliuma. 3. Az egyház ideje, a Szent-' lélek korszaka, amely a mennybemeneteltől a paruziáig tart (Acta, 1,11). Ez az Acta témája. Több kutató is felhívta azonban a figyelmet, hogy az üdvtörténeti gondolkodás nem Lukács specialitása, hanem az lényegét tekintve már Jézus igehirdetésében is megtalálható s ugyanígy Pálnál és a többi evangélistánál is. Lukács sajátossága abban van, hogy míg Jézus Isten radikális közelségét hirdette, és az első keresztyén nemzedék (Pállal együtt!) a saját jelenében hamarosan bekövetkező paruziát várta, addig Lukács tudatosan számot vet a paruziakésés tényével. Az egyre táguló közbeeső időt azonban nem csalódottsággal szemléli, hanem pozitívan, mint az üdvtörténet Isten terve szerinti harmadik korszakát. Conzelmann és más kutatók szerint Lukács ezzel feladta az első nemzedék ún. „közelvárását”, és azt az üdvtörténeti sémával helyettesíti. Szerintem Lukács pozíciója összetettebb. Nem feladja, hanem átértékeli a közelvárást azáltal, hogy megfosztja azt apokaliptikus jellegétől. Acta 1,6-ban az apostolok kérdése tipikusan apokaliptikus és nacionalista. Jézus válasza viszont a végvárás egész kérdését kiemeli ebből a szűk, emberi gondolatkörből és Isten kizárólagos hatalmába utalja (7. v.). Nem Isten igazodik az emberi váradalmakhoz, hanem az ember van egészen kiszolgáltatva Isten szabad döntéseinek. Ez az átértékelés egyfelől leveszi a végvárás apokaliptikus gondját az egyház válláról, másfelől viszont megőrzi annak állandó aktualitását, mivel Isten mindig aktuális. 3. Ebben az újraértékelt eszkatológiai összefüggésben, mint Istentől rendelt háttéren világosodik meg és kap teljes súlyt az apostolok küldetése, feladata, amelyet Jézustól kapnak: „ ... tanúim lesztek ...” (1,8). Ebből a szempontból jellemző az a kontraszt is, amivel a mennybemenetel elbeszélése zárul. Az apostolok „feszülten néztek az égre” (10. v.), és ebből a bénult, apokaliptikus tétlenségből mozdítja ki őket az angyalok korholó kérdése: „ .. .mit álltok itt az égre nézve?!” (11. v.) A helytelen várakozásból tétlenség, a helyes várakozásból aktivitás következik. Az átértékelésre és a velejáró küldetésre azonban az apostolok önmagukban képtelenek. Ezért kapják a Szentlélek ígéretét (vö. Lk 24,48—49 és Acta 1,8a). Nélküle nem indulhatnak. Lukács célkitűzése, könyvének irányvétele tehát 1,8-ban található. Azt akarja nyomon követni, hogyan indult el és szélesedett világméretűvé az apostolokra bízott tanúskodás Jeruzsálemtől „a föld végső határáig”. A világmisszió, mint a 3. üdvtörténeti korszak Istentől rendelt programja — ez Lukács vezérfonala. Állító mondattal: Isten ügye halad előre a történelemben. Ezt az alapgondolatot gazdagítja, jellemzi és konkretizálja minden rész
