Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 2. szám - Kulturális figyelő
92 KULTURÁLIS FIGYELŐ külő, azt a könyv olyan darabjai tanúsítják, mint a magyar avantgarde meg Kassák Lajos jellemzése, a rokon észt költőkről szóló írás mellett román és szlovák költő méltatása, vagy a Csendes Don ifjúkori élményének megele- venítése. Kisebbségben és igazságban cím alatt olvashatjuk a mi Szalatnai Rezsőnktől búcsúzó, temetőbeli szavait, akivel annyira egy volt a kisebbségi magyarság iránti féltő szeretetben és a szomszéd népek megbecsülésében. A XX. századi magyar irodalom kiváló történészének beleérző képességét, az írók életének és művének belső átvilágítását legjobban a Krúdy-tanulmány mutatja: az ő rejtélyes jelenségét ilyen mélyről megragadva talán még senkitől sem olvastam, pedig távol esik a népi iránytól. S mindez tündöklő, varázsos, magával ragadó nyelven, az esszéírás legfelső vonulatában. Mondatait olvasva, különös módon, egyszerre halljuk is a szerző jellegzetes hangját, amely széles irodalomkedvelő körben ismerős a rádióból, előadásaiból, 17 év óta pedig számos egyetemi hallgatójának a katedráról és beszélgetésekből. Ajándéka a könyvnek, hogy az elröppenő szót őrzi, akaratlanul az élőszó kíséretével is. Két gyöngyszem egy foglalatban — ezt rejti magában Wesselényi Polixéna: Olaszhoni és schweizi utazás 1842 címen ebben az évben a Magvető Kiadónál megjelent kisalakú, testes kötet. A közel 100 oldalas utószó (meg a jegyzetek) Jékely Zoltán műve, mely együtt csillog az 1835-ben megtett utazás annak idején hét évvel később megjelent naplójával, a történelmünkben nevezetes Wesselényi-család egyik nőtagjának, erdélyi asszonynak, a feledés pora alól most előásott könyvével. Jékely Zoltán szinte szerelmes csodálattal bontja ki ennek a nőnek a lényét, élete regényét, s az útirajz kísérő hátterét. Maga az útleírás is érdekes olvasmány Itália mai ott járt, vagy csak oda vágyódó lelkes hiveinek. De a nagy élmény Polixénának a mondatain átütő szívverése: az írásán keresztül az olvasó személyes találkozása egy abban az időben meglepően önálló gondolkodású, sorsát alakító, jellegzetesen nőies lelki alkatú, mégis merész, bátor, a társadalmi előítéleteket félretevő, a nagyvilággal szomjasan ismerkedő, a művészi szépségre nyitott nagyszerű asszonnyal. „Korát megelőző humánus ítéletalkotása, a szenvedőkkel, megalázottakkal együttérzése s nem utolsósorban: sajgó, önfeláldozó hazaszeretete követésre méltó” példaképpé teszi ma is. A csipkerózsika álmából felébresztő Jékely Zoltán befejező ajánlásul Gál Istvánt szólaltatja meg, aki annak idején a kolozsvári antikváriumban felfedezett könyvről jó 3 évtized múlva, 1972-ben írt cikket. „Rajongó gyöngédségből fakadó s mégsem túlzó” soraiból itt most csak egy mondatot idézünk, túl a főhősnő méltatásán: „az erdélyi irodalomban annyira szokásos élőszó erejű stílus egyik remeke ez a könyv.” Michel Tournier új regényéből közli a befejező harmadot a Nagyvilág júniusi száma Szávai János fordításában és bevezetésével. A regény: Gáspár, Menyhért, Boldizsár, az 1980-as év nagy francia könyvsikere volt. Írója hű maradt eddigi alapelvéhez: csak mindenki által ismert történetet dolgoz fel. A bibliai napkeleti bölcsek elbeszélésére támaszkodva, hallatlanul gazdag képzelőerővel alkotja meg sorsukat. Mindegyik királyt saját életének alapproblémája hajtotta a jászolbeli Kisdedhez: a szerelem, a hatalom, a művészet, s más emberként távoznak tőle. A visszafelé vezető úton találkoznak az elképzelt negyedikkel, India hercegével, akinek elmondják a bennük történt változást. Taor, így hívják, Betlehemben már nem találja Jézust, s elindul az Egyiptom felé menekülő család után. Harminc- három évi kínzó közjáték következik, mert hatalmába kerítette „az a titokzatos szó, amelyet nemrég hallott először ... az áldozat szó”. A Holt-tenger meseszerű végén, sóbánya mitikus világában, a megítélt Sodorna városának kísérteties árnyai alatt, őt, az egykori ínyencet nem csak testi szomjúság gyöt- ri. Friss kedvet önt belé egy új fogoly beszámolója Jézus tetteiről és szavairól. És szabadulása után megy keresni őt. A jeruzsálemi ház már üres. Még ott az asztalon tizenhárom kupa, egyik-másik alján néhány csepp bor, és kenyérda
