Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Hárs Ernő: A Luziádák első magyar fordítója
78 HÁRS ERNŐ: A LUZIÁDÁK ELSŐ MAGYAR FORDÍTÓJA bízható eligazítást. Azután hónapról hónapra javult a helyzet. Barátaim útján fokozatosan az összes alapvető segédeszközhöz hozzájutottam, mintegy két évvel a fordítás megkezdése után pedig az Akadémiai Kiadó megjelentette az első háború utáni portugál—magyar kéziszótárt, aminek beszerzése gyakorlatilag az összes szókeresési gondoktól megszabadított. A legfontosabb fejlemény azonban annak felfedezése volt, hogy a Luziádáknak van egy több mint százéves, s ezért ma már költői szempontból elavultnak számító magyar fordítása is, melyet ugyan a lexikonok és irodalomtörténetek jól-rosszul nyilvántartanak, de melyet a nagy közkönyvtárakon kívül sehol sem lehet megtalálni. Megtudtam, hogy a fordító Greguss Gyula fizikatanár és gimnáziumi igazgató, az esztéta Greguss Ágost 1829-től 1869-ig élt testvér- öccse, aki Eperjesen született és Budapesten halt meg, s akinek munkája az Athenaeum 1874. évi posztumusz kiadásában vonult be az irodalomtörténeti ritkaságok közé. A magyar fordítást mindvégig tartózkodó óvatossággal kezeltem, mert nem akartam, hogy saját munkámat feleslegesen befolyásolja. Azt a gyakorlatot követtem, hogy csak utólag, ellenőrzésképpen olvastam el belőle minden elkészített stanza után a megfelelő szövegrészt. Ha értelmezés vagy művészi lelemény szempontjából jobbnak éreztem, mint az enyémet, igyekeztem a saját fordításomat feljavítani. Ha rímegyezés fordult elő, egy-két elkerülhetetlen evidenciától eltekintve, új megoldást kerestem. így azután minden visszafogottság ellenére három éven keresztül állandó útitársammá vált Greguss Gyula fordítása. Alkalmam lett halántékfeszítő gyötrődések közben stanzáról stanzára követni és értékelni, s olyan beható ismeretséget kötni vele, amire még egyetlen hasonló jellegű munkám során sem volt példa. S ahogy haladtam a fordításban, úgy nőtt érdeklődésem és tiszteletem az úttörő munkát végzett, alig ismert pályatárs iránt, aki ükapám is lehetett volna, pedig legalább húsz évvel fiatalabban viaskodott az ottava rima bonyolult zenéjével, mint amilyen korban ez nekem osztályrészül jutott. Ki volt ez a különös, kétfelől égő gyertyaként korán ellobbant életű férfiú, aki száz évvel a híres Németh László-i program megfogalmazása előtt saját törékeny példájával bizonyította a művészetek és a természettudományok között tátongó szakadék áthidalhatóságát? Akit e két, egymást többnyire kizáró működési területen párhuzamosan elért eredményeiért 1864- ben a Magyar Tudományos Akadémia, 1867-ben pedig a Kisfaludy Társaság választott a tagjai közé? Mi vezette a távoli Portugália irodalmához? Talán az elbukott szabadságharc miatti kétségbeesése, mely ilyen áttételesen — egy hasonlóan sivár jelenű kis nép hajdani dicsőségét felelevenítve — próbált magának szellemi vigasztalást szerezni? Hogyan tanulta meg rövid élete alatt ilyen alaposan a portugál nyelvet, hogy Camöes-fordításának ezerszázkét stanzájában akadhatnak a mai fül számára gyengébb vagy nehézkesebb művészi megoldások, de hibás szövegértelmezés úgyszólván egyetlen esetben sem fordul elő? A választ először Greguss Gyula működési helyének, a pesti evangélikus gimnáziumnak megfelelő értesítőiben kerestem, de azokban csak a tantestület tagjának, illetve vezetőjének oktatói munkájára vonatkozó rövid tény- közléseket találtam. Még a halálát tudtul adó 1869/70. évi értesítő is csak néhány mondatban méltatja érdemeit. Mindössze annyi újat tudtam meg, hogy fizika mellett matematikát is tanított és összesen hat éven keresztül, 1860-től 1863-ig és 1866-tól 1869-ig volt a gimnázium igazgatója. Kiváló
