Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Erdélyi Zsuzsanna: Van-e hazai evangélikus népi imádsághagyomány?
ERDÉLYI ZSUZSANNA: VAN-E HAZAI EVANGÉLIKUS. . . 27 tartozik természetszerűleg az összehasonlító kutatás: a nemzetiségi folklór megfelelő szövegei, következőleg a szomszéd népek és a távolabbi európai közösségek párhuzamainak egybevetése — akadályozta a tervezett munka elvégzését. így elmaradt az evangélikus lakosság érintett emlékeinek gyűjtése, megismerése. Ennek máig is érzem hiányát. Nem teljes a hazai imád- sághagyomány-térkép, melyre a katolikus (görög-római egyaránt) és a református hívek emlékezetében élő szövegnyomokat már fölvéstem. Valójában ezzel a középkori irodalomnak a magyarországi néphagyományban imádságfunkcióban fönnmaradó vallásos műfajai szövegtöredékeit jelenítettem meg. Ui. a szájhagyományozó kultúra örökségét nyugodtan tekinthetjük olyan értékű forrásnak, mint az írásbeliségben rögzített irodalmi anyagét. Tényként kell elfogadnunk — és ezt a közelmúltban végzett olaszországi kutatásom is bizonyítja —, hogy szerencsésebb sorsú népek olvashatják középkori szellemi termékeiket. Mi, magyarok, legföljebb öregeinktől hallhatjuk ezeket a nemzedéki stafétaváltás szellemi eredményeként. S ez se alábecsülendő tény. Sőt! Nekünk e távoli korszak irodalmi gyakorlatából kevés emlékünk van, bizonyos műfajok anyagából meg semmi. Mégsem tekinthetjük teljesen emléknélkülinek ez évszázadokat sem. Gazdag a népi emlékezet megőrizte irodalmi anyag, amelyet a néphagyomány közvetített a szóbeli átadás révén. így és ezért zárkózhat föl a szóbeliség az írásbeliség mellé. Nemcsak a szájhagyományozó kultúra értékeinek és az összehasonlító kutatás eredményeinek gazdagítására jártam be az ország majd minden etnikai közösségét, és faggattam ki még az egyetlen rutén nyelvű hegyközi falu, Komlóska, görögkatolikus öregeit is, hanem a nevezett szellemi örökség egykori hazai gyakorlata és terjedése jobb megismerése céljából. Ismeretes, hogy az etnikai kérdés a középkorban és a humanista szemléletben nem volt elsődleges. Kiváló költők, írók, tudósok „hungarus” mivoltjukat hangsúlyozták, és nem népi hovatartozásukat. Ezért tartottam fontosnak nemzetiségi területeinken is az archaikus imádságokkal és a kapcsolódó irodalmi műfajokkal érintkező szövegek összeszedését, már amennyire lehetséges volt. Azonos történelmi tények, azonos szellemi hatások ismeretében, melyek a Kárpát-medence népeit egyformán érték, nem leptek meg műfaji-tartal- mi-stiláris egyezések s funkcióbeli átfedések. Mindezek az írásbeliség és a szóbeliség említett kapcsolatáról, illetve szerepéről vallott nézeteinket csak megerősítik. Viszont nem csökkentik és nem is nagyon mentik a hazai evangélikus hívek körében végzendő imádságkutatás eddigi elmaradásának hiányát. E hiány pótlását kezdeném el most, s a minél átfogóbb és eredményesebb munka érdekében kérném minden olvasó segítségét: egyháziét, világiét, és nemcsak a falu szülöttjéét, hanem a város fiáét egyaránt. Végiggondolva ugyanis az imádságkutatás elmúlt tíz esztendejét, itthoni loholásait, külföldi könyvtárakban töltött adatgyűjtéseit, úgy vélem, hogy nem e hősi korszak egyéni barangolásaival érhetünk el eredményt, hanem a közös erőfeszítéssel, azaz együttműködéssel. Számítok annak segítségére, aki esetleg tud ilyen hagyományimádságot, és számítok annak a segítségére, aki tud ilyen imádságról. Könyvtári munkám során megismertem az ún. protestáns országok érintkező anyagát, a történeti (XVII—XVIII. sz.) folklórban „katolikus” imádságoknak nevezett és nyilván a lutheri döntés előtti időket idéző szövegeket. Ebből arra következtethetek, hogy esetleg nálunk is ismernek, főleg az öregek, ilyen „különös” imádságokat. A közösségi közreműködést éppen a sürgető idő miatt kérem. Legyen lehetőségünk a jó emlékezetű öregek megszólaltatására, az agyukban szunnyadó értékek átvételére.
