Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 2. szám - Péterffy Ida: Egy jeles prédikátor menyegzői köszöntése
PÉTERFFY IDA: EGY JELES PRÉDIKÁTOR . .. 76 nással hasonló a népi lakodalmi (köszöntőkhöz. Ugyanakkor szól a bibliai „első áldás és Paramtsolat” jegyében is. A „Nyugodjatok meg mind ketten, egymás árnyéka alatt’’-kifejezés sejteti, hogy a házassági előkészület nem ment simán. Elképzelhető, hogy iaz 1786 óta püspöki méltóságot viselő apa külföldi egyetemeken tanult fia mellett szívesebben látott volna magasabb társadalmi körből való feleséget. A 9. sor tréfás szójátéka talány maradna, ha nem tudnánk, hogy a menyecske Vas megyéből származik, tehát a születendő gyermek is „Vas”-ból lesz. (A verset betűhíven közöljük.) Epithalamicum Meg tőit a hóid s vele együtt meg tőitek a fellegek Lassú s tán állandó záport tsepegtetnek az egek. Ügy tartják pedig a gondos mag-vetőik, ha hihetni, Hogy nem jó tavasszal porba és ősszel sárba vetni; Különben a kinek úgy is sok gondba fő a feje, Mind egy annak száraz, nedves, hóid vége vagy eleje S oisztán a ki sokat tódít a kétséges dolgokonn, A reménység 'és könyörgés segíthet a Papok onn; Lehet Vasból okkal móddal húst és tsontot tsinálni, Tudott Sámson az erősben édességet találni. Hozd hát hamar s plántáld által termékeny gyümölts fádat, Gazdagítsd egy szép új kerttel, Te is gazdag hazádat; Szaporítsd a magyar íajtu édes oltványokat, És hogy éppen rád fajzanaik úgy oltogasd azokat. Nyugodjatok meg mind ketten, egymás árnyéka alatt, Fogjon rajtatok az első áldás és Parantsolat, S úgy a mint Isten rendelte bőven gyümöltsözzetek, Fiiakkal 'szaporodjatok — Isten legyen veletek. Füred és Várpalota elég közel volták ahhoz, hogy a mozgékony Horváth Ádárn felkeresse művelt, irodalmi tevékenységet folytató barátját, aki hivatali teendőin túl is buzgón munkálkodott. „A Törvényes vallásbéli szabadság emlékezetére 1791-ben a Nemzeti Zsinatról való szerentsés visszatérésének alkalmatosságával 1. Nov. kezdett 4 szegény gyermekkel Alumíniumot.” A szomszédos községekből (Ösikü, Tés, Csernye, Súr) szerzett pártfogókat s pár év múlva házat vásárolt, melyben „egy jó világos és pádimenitomos szoba, kéményes konyha és kamrátska” volt. Itt nevelte, tanította, gondozta egy gazdaasszony segítségével az arra rászoruló gyermekeket. Árvaházát Gróf Zichy István Kir. Kamarás is támogatta. 1793. nov. 1-én avatták fel.2 Kár, hogy a maga korában úttörőnek számító szociális intézmény alapítójának tá- voztával megszűnt. Hrabovszky György 1795-ben újra Vas megyébe megy, Kissomlyóra, majd innen tovább a Sopron megyei Vadosfára, ahol az 1800. évi gyűlésen dklevéltámokká választották. Űjabb megtiszteltetés érte, amikor 1803-ban visszatért Várpalotára, s a az alsó veszprémi egyházmegye esperesévé választották. Ekkor adományozta szülőfalujának, Homofcbödögének azt az úrvacsorái kannát, amit az Iparművészeti Múzeum budapesti 1979. évi „Egyházi gyűjtemények kincsei” c. kiállításon bemutattak, mint az ónmű- vesség szép példáját.3