Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 2. szám - Szennay András: A katolikus egyház teológiája és napjaink ökumenikus törekvései
fordulatnak nevezhetjük, és úgy tűnik, hogy az ilyen öneszrnélésnek az egész kereszténységben megvannak már és egyre erősödnek a konkrét eredményei is. Az ökumenizmus ügyét a katolikus egyház és természetesen annak teológiája is egyik legfontosabb feladatának tekinti. Ugyanakkor, 'ha jól érzékelem, az ökumenikus mozgalom protestáns részről is komoly eredményeket tud már fölmutatni. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, csak utalnék rá, hogy mind a Római Egységtitkérság, mind az Egyházak Világtanácsa egyaránt szorgalmazza az álláspontok közelítését, másrészt a keresztény testvériség elmélyítését, mindenekelőtt az imádságban való közösséget és a keresztény testvéri segítségnyújtás gyakorlati feladataiban való részvállalást. Az ökumenikus Dekrétum elsősorban a szellemi, spirituális ökumenizmus értékét emeli ki, melyet „az ökumenikus mozgalom lelkének” tekint. Számos külföldi katolikus teológiai fakultáson ökumenikus tanszéket és intézetet állítottak fel. Hazánkban a teológiai oktatásban egyrészt ismertetik a 2. Vatikánum vonatkozó tanítását, másrészt az ökumenizmusról szóló teológiai jegyzet tárgyilagos információkat nyújt a fiatal papi nemzedéknek az ökumenizmus mai állásáról, elméleti problémáiról és gyakorlati feladatairól. A kérdésben szereplő „új elemek” között sok mindenről lehetne még szólni, mindenekelőtt a kinyilatkoztatásról szóló új szellemű zsinati tanításról, ezen belül is a Szentírással kapcsolatos elmélyült szemléletről, azután az ekléziológiában az egyháztagságról vallott, ugyancsak újszerű nyitottságról, a vallásszabadság kérdését tárgyaló dekrétumról, a liturgikus megújulásról és még sok minden egyébről. Szerkesztő: Az imént szó esett a Szentírásról. Úgy ítéljük meg, hogy a Szentírás jelentősége a katolikus egyház szemléletében és gyakorlatában a zsinat után növekedett. Hallhatnánk erről néhány gondolatot? Bár a katolikus egyház teológiájában és a hívők tudatában a Szentírás értéke és jelentősége mindig nagy hangsúlyt kapott, kétségtelen, hogy egyházunkban az elmúlt mintegy 50—60 évben a biblikus mozgalom — a liturgikus megújulási törekvésekkel karöltve — fokozott jelentőségű volt. Feltétlenül előkészítette a Szentírással kapcsolatos zsinati szemléletet és kijelentéseket. A Szentírás rangját, a szóban inkamálódott isteni Ige iránti tiszteletet és hódolatot fejezték ki a zsinati atyák, amikor naponta ünnepélyes körmenetben kísérték az oltárhoz és helyezték el a Szentírást. A zsinati szövegekből — melyek pontos idézetétől most eltekinthetek — számos helyen tűnik ki, hogy a Szentírásnak a katolikus teológia és a katolikus hitélet szempontjából egyedülálló jelentősége van. Egyházunkban fontos szerepet játszik ugyan a magisztérium, vagy nem szerencsés szóval a tanító „hivatal”, mégis, a zsinat hangoztatta, hogy „m-agisterium non est supra Scripturam”, és kiemelte, hogy a teológiai stúdiumok lelkét a Szentírósban, annak elmélyülő ismeretében kell megjelölnünk. Megújított istentiszteletünknek egyik legfontosabb eredménye, hogy egyre inkább fölismertük Isten Igéjének jelentőségét és -méltóságát. Az igehirdetés újraértékelése során hangsúlyt kapott, hogy azt — ellentétben a régi moralizálással vagy túlzó apolögetikus stílussal — csakis a Szentírásból lehet, hogy úgy mondjam, felfrissíteni. Elvileg a Szentírás egyházi életünk legfőbb normája volt régebben is. Így szólt erről már az a teológia is, meSZENNAY ANDRÁS: A KATOLIKUS EGYHÁZ TEOLÓGIÁJA ... - 9
