Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 91 Fényszóró Sorsát kereső irodalom — ezt a címet adta tanulmánykötetének a XX. századi magyar irodalom jeles kutatója, Po- mogáts Béla. „A modern magyar költészet és elbeszélő irodalom magyarság és európaiság, hagyomány és újítás keresz- tezési pontjában próbál tájékozódni a maga történelmi küldetése felől, és próbálja kiharcolni ezt a küldetést” — mondja fülszövegében a szerző, ezzel is előre jelezve, hogy író kortársaink közül kiknek munkásságát fogja elemezni. A teljes névsor felsorolása helyett — hiszen a kötet egy kutatói-kritikusi pálya delelőjén született, mintegy két évtizedes munkásság összefoglalása — csupán azokat az írókat említjük, akikről a számunkra legtanulságosabb esszék szólnak: Déry Tibor, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Juhász Ferenc, Lengyel József, Ottlik Géza, Pap Károly, Radnóti Miklós, Nagy László, Vas István, Zelk Zoltán. Legtöbbjük „sorskereső sorsához” a transzcendens távlatok is hozzátartoznak, némelyiküknél a gyötrődés e távlatok elvesztése miatt. A közérthető és élvezetes stílusban megírt könyvet minden irodalomkedvelő hasznos kalauznak tekintheti a modern irodalom olykor sejtelmes tájain. (Magvető — Elvek és utak sorozat) A Pécsett élő József Attila-dijas író, Tüskés Tibor Testvérmúzsák c. kötetében mutatja be Zeusz és Mnemnoszüné kilenc bájos leányát, pontosabban a több múzsa közös ihletéséből fakadó művészeti „társulásokat”, az egymást termékenyítő, új alkotásokat életre hívó műveket (az illusztrált, megzenésített irodalmi munkákat; festészet-építészet- szobrászat kölcsönhatásait; a film sokféle művészetet egyesítő szerepét stb); az olykor egyetlen személyben összefonódó különféle képességeket (pl. Michelangelo, Leonardo da Vinci); vagy azt a helyzetet, amikor egy-egy családon belül valósul meg a múzsák testvérisége, végül a nevezetes művészbarátságokat. A téma módot ad az esztétikai fogalmak alapvető magyarázatára, s a szerző él is a lehetőséggel: a szépen illusztrált kötet gyönyörködtetve tanít fiatalt és felnőttet. (Móra) Gyermek a kórházban címmel közölte a Valóság 1979. X. száma Kálmán Zsófia tanulmányát, amely végre határozottan szót emelt egy, a pszichológusok körében jól ismert, a gyakorlatban azonban többnyire figyelembe nem vett ártalommal kapcsolatban. Napjainkban mind több gyermek fordul meg kórházban —, részint mert idejében felismerik a betegségeket és a beteggondozás mindenkire kiterjed; részint mert a gyermek- intézményekben több a fertőzési alkalom, mint a családi otthonban; részint azonban az érzelmi elhanyagoltságból eredő pszichoszomatikus hatások miatt. Ám a legtöbb kórház nem utalja be az apró gyermekekkel az anyákat, de még a naponkénti látogatást sem engedélyezi, s a heti háromszorit is gyakran csak üvegen át. Ilyen körülmények között, minél kisebb a gyermek és minél tovább tartózkodik a kórházban, annál biztosabban és súlyosabban lép fel a „hospitalizációs szindróma”, vagyis a maradandó nyomokat hagyó és a serdülés idején visszaütő pszichés sérülés. A gyermek úgy érzi, elhagyták, s mivel időérzéke nincs, esetleg a megnyugtató szavakat sem érti, a szülőktől való elválást végleges veszteségként éli át. A tanulmány olyan tényezőkre is kitér, mint a kórházi berendezés, a színek hatása, és hangsúlyozza, hogy mese, játék, derűs, vidám környezet hiányában a gyógyítás is nehezebb, a lelki sérülés veszélye pedig nagyobb. Apró gyermekét bizonyára senki se adná szívesen az Ajándék ez a nap! c. film fiatal óvónő-hősnőjének keze alá. Nem mintha nem volna jóravaló és jobb sorsra érdemes teremtés, de magánéletének ezernyi gondja-baja, szét- csomózhatatlan gubanca aligha engedi, hogy önfeledt örömmel foglalkozzék a rábízottakkal, vagyis hogy munkáját jól végezze. De ha nem óvónő lenne, hanem bármi más, ilyen magánélet mellett akkor sem tudna erőt gyűjteni a hivatásszerűen végzett munkához. A film
