Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Csepregi Béla: Lelkész a bíróság előtt
CSEPREGI BÉLA: LELKÉSZ A BÍRÓSÁG ELŐTT 75 Miután a lelkészi állásról való lemondásának érvényessége is vitatottá lett, a gyülekezet nagy többsége tovább is kitartott mellette és minden lelkészválasztási kísérletet megakadályozott, Bohár László lelkész Tanácsköztársaság alatti magatartását egyházi bíróság is tárgyalás alá vette és három fokon: egyházmegyei, egyházkerületi és egyetemes egyházi törvényszékek útján állásvesztésre és hivatalvesztésre ítélte, azaz „minden egyházi és iskolai hivatal viselésére képtelennek nyilvánította”. Ezzel Bohár Lászlót egész életére elszakították az élethivatásul választott és az erőszakos akadályoztatásig becsülettel ellátott evangélikus lelkészi szolgálattól. Nem sokat változtatott már ezen az állapoton az, hogy Bohár László perújítási kérelmére az egyházmegyei törvényszék 1928. augusztus 16-án a teljes hivatalvesztés eltörlésével némileg módosítja az ítéletet. Ennek alapján Bohár László 1928. szeptember 1-től nyugdíjat kaphatott. 1945-től ugyan felvették a lelkészi nyugdíjasok közé. de igazi elismerésben soha nem részesült 1965-ben bekövetkezett haláláig, ö maga pedig nem akart érdemeivel hivalkodni. Legyen ez a rövid megemlékezés egyházunk késői megbecsülésének szerény megnyilvánulása. Bírósági perének hatvanévnyi távlatából próbáljuk meg néhány vonással megrajzolni nem mindennapi alakját, jelképes koszorúként a sírjára. Szolgálni akaró ember volt. Nem zárkózott a passzióból búvárkodók elefántcsonttornyába, nem különült el a falusi értelmiség úri klikkjébe, hanem képességét, képzettségét és pozícióját fenntartás nélkül azok rendelkezésére bocsátotta, akik között és akikért élt. A haladásnak örülő ember volt. A szocializmusban a világháború utáni káoszból való kivezetést, a magyar nép nyomorgó tömegeinek a felemelkedését látta és örülni tudott neki. A bírói ítélet súlyosbító körülményként hozza fel, hogy lelkészként foglalt állást a szocializmus mellett. Pedig ez inkább Bohár László állásfoglalása önzetlen, közérdekű voltát mutatja. Tudta ő nagyon jól, hogy a végbemenő változás nem kedvez az eddig kiváltságot élvező rétegeknek. De tudott örülni egyéni érdektől mentesen a tömegek emelkedésének és az elmaradt rétegek haladásának. Hitt az egyház jövőjében a szocializmusban is. Kész volt szembenézni a problémákkal és hívta az egyháztagokat is a gyülekezeti munka biztosítására, az új rend keretébe történő beilleszkedés közös keresésére. Szolgálatát el tudta fogadtatni. Az új rend építői is értékelték állásfoglalását és szívesen vették közreműködését. A községi életben ráruházott sok bizalmi és kényes feladat mellett Sárszentlőrinc határain túl is figyeltek rá. Cikket kértek tőle a szocialista megyei sajtóba, — bár a Tanácsköztársaság ideiglenes alkotmánya a lelkészeket kizárta a választójog gyakorlásából, Bohár Lászlónak külön megyei direktóriumi végzéssel megadták a választójogot. Más megyei feladatkörbe is szívesen bevonták volna, amit azonban lelkészi feladatának a sérelmére nem tudott vállalni. Előre mutató ember. Sárszentlőrinci lelkészutódja — Fábián Imre — azt írja róla a gyülekezet krónikájában: „Ma már teljesen érthetetlen, hogy annak a cikknek az alapján állami és egyházi elítélés jár. Ez az idők jele volt...” Azok az ítéletek a kort marasztalják el, nem pedig Bohár Lászlót. Az volt a tragédiája, hogy messzire megelőzte korát. Ezért esett áldozatul.
