Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Rahner, Karl: Kovász
KARL RAHNER: KOVÁSZ 55 embereket is el tudja és el akarja vezetni az üdvösséghez olyan utakon, amelyeket csak Ö ismer, és éppen ezt tanúsítja a világ előtt az egyház és az egyházban való létezés. Hogy a tanúk száma nagy-e vagy kicsi, az olyan kérdés, amelyet a hívőnek Istenre és a történelem isteni irányítására kell bíznia. A kovász képében (mint említettük) benne van az a képzet, hogy a kovásznak bizonyos értelemben fel kell adnia magát és el kell tűnnie a tészta anyagában, tulajdonságaival és sajátosságaival át kell adnia magát a tésztának, amely felveszi és elsajátítja ezeket a tulajdonságokat anélkül, hogy maga kovásszá akarna változni... Ezért az egyház lényegéből fakad és egészében véve nem az egyház lényegével ellentétes baleset az, ha az egyház nem tudja magának megtartani azokat a kincseket, amelyek az igazság, a szeretet és az emberiesség vonatkozásában birtokában vannak, hanem másokra, a világra pazarolja ... Sok tekintetben már az iszlám világának is keresztyén gyökere van. Az európai imperializmus a XVI. század óta akarva-akaratlanul az egész világba számtalan sok eszmét és normát exportált, amelyek végső soron keresztyének, és a keresztyénség nélkül nem érhetők meg akkor sem, ha ezeket általános humanizmusként fogták fel, amelynek semmi köze sincs a keresztyénséghez és utólag más kultúrák eredeti ügyeként értelmezik. A ma mind világosabbá és általánosabbá váló világcivilizáció, amely eddig soha nem ismert egységet kölcsönzött az emberiségnek és történelmének, valamikor Európából indult ki; Európa viszont valamikor eredendően keresztyén volt, és ebből ily módon többet adott át a világnak, mint rendszerint gondoljuk. Maga a technikai civilizáció és a felvilágosodás sem tagadhatja specifikusan keresztyén eredetét. Ha az, ami a keresztyénségből került be a mai általános világcivilizációba, nagyon gyakran és általában magától értődő és általánosan érthető humanizmusként (a természetjog, az emberi jogok, szabadság és demokrácia stb.) jelenik meg, úgy ez a humanizmus már régóta nem is olyan magától értődő, mint ahogy manapság gondolják; ez a humanizmus ténylegesen egy eredendően keresztyén kultúrából és nem máshonnan származik. De ez a keresztyén eredetű humanizmus nem csupán a keresztyénségnek és az egyháznak tényleges eredménye, ennek a történelemnek valamilyen egyáltalán nem szándékolt mellékterméke, hanem olyan valami, amire ez a történelem a keresztyénség és az egyház benső lényegénél fogva irányul... Míg Mohammed eleve arab vallást akart alapítani, a keresztyénség kezdettől fogva világvallássá akart lenni. És ha most lassanként ténylegesen is azzá válik — mint ahogy ez a II. vatikáni zsinaton világosan kiderült —•, akkor ezzel elkerülhetetlenül együtt jár az az emancipációs folyamat, melynek során a keresztyénség egy meghatározott kultúrából kiindulva belenő az általános emberibe, és ez a folyamat ma nyilvánvalóan végbe is megy. Ám ebben az is benne van, hogy a keresztyénség olyan emberiességet fejleszt ki, amely saját felfogása szerint semmilyen specifikusan keresztyén vonást nem visel magán, és az intézményes keresztyénségen, az egyházon kívül is megvalósítható. Röviden: hogy az egyház világegyházzá legyen, ahhoz történelmi eredetének jó néhány vonásától meg kell szabadulnia, általánosabban emberivé kell válnia, tehát az egyház szükségszerűen olyasmit hoz létre, ami eredetét tekintve keresztyén marad, de a keresztyén intézményen kívül is fennmarad és ott is érthető lesz ... De az a folyamat, amelynek eredményeként a keresztyénség az egész világon jelenlevő és szinte magától értődő lesz, akadályozza az egyházat — mégpedig lényegénél fogva — a számszerű növekedésben. Ez a növekedési folya-
