Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Finn költők versei (Képes Géza fordításai)
3« FINN KÖLTÖK VERSEI Ám megmaradt, dacolva jéggel, éggel, az alapszirt, a kő, mit a föld mélye szült, tűz teremtett s benne titáni vágy feszült — ezer s ezer sziklatető, hegyhát, Karjala címerpajzsai megmaradtak: a Kolik. . . Lappföld hegyei, mik ma is felhőkbe harapnak. A Teremtés: ár és apály, tenger s éter árja paskolja partját földnek s csillagoknak — ez az ágy, hol születés, halál, nap és éj egymást váltva kelnek és nyugosznak. S bár amit ád, el is sodorja: az ősláng lüktető kohója mit egyszer megszült, az már semmitől se retten: él tovább a zúgó évezredekben. A kvarcok mállanak, de az alapkő szembeszáll a vak pusztulással: nyugodtan vár, marad. Tűzben támadt, minden gyökere mélybe nyúl — Vár a végső pillanatig, mikor megint a káosz szurok-gőze forr s a mindenség e kavargó ködébe a Földcsillag is belehull. . . Képes Géza fordítása TOIVO LYY Himnusz az időhöz Végtelen, végtelen, ó, nagy Idő, a te tengered árja! Senki se sejti, vajon hol a kezdeted és hol a véged: part van-e ott, hol a hullámod szétporlik, avagy csak fölszineden libegő szigetek raja — szirtek a zúgó árban: a mindenség küzdő, rejtelmes erői: káosz, a zűr, a teremtés lángja s kozmosz, a forma. Szörnyűek, szörnyűek, ó, nagy Idő, földünkön a roppant tengerek is. Teneked hajóid a csillagok — itt lenn földünk tengerein meg az évmiriádok az élet magját ringatták s évezredes ős szeleiddel vitted előre az emberi kéz-feszitette vitorlát.
