Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Groó Gyula: Kortárs teológusok: Bonhoeffer, a jövőbe mutató
GROÖ GYULA: BONHOEFFER, A JÖVÖBE MUTATÓ 26 csak az egyház önállóságát, szabadságát akarja biztosítani, s nem vállal felelősséget a politikai eseményekben. ,,Az egyházat a világhoz hívta”, mondja róla találóan életrajzírója, Bethge, aki már Finkelwaldeban tanítványa volt. S ezt is: „Rövid életében megadatott, hogy egész ember legyen Krisztus uralma alatt”. Valóban: élet és mű, gondolat és cselekedet, magatartás és alkotás ritkán kerül olyan felbonthatatlan egységbe, mint nála. Számára a teológia művelése az egész ember életfunkciója volt, mint a lélegzés. Másfelől teológiai fáradozásának tárgya, amihez — különféle oldalról ragadva meg azt, s birkózva vele — mindig újra visszatért: a keresztyén ember és az egyház élete, s ami ezzel egy: szolgálata a világban. Ezért lesz számára elkerülhetetlen, sőt természetes, hogy tevékeny részt vállal a politikai ellenállási mozgalomban. Hogyan tehette ezt keresztyén ember és lelkész létére? — kérdezte tőle egyik fogolytársa később. Bonhoef- fer válasza: Ha egy őrült autójával halomra gázolja az embereket, nem elég az áldozatokat bekötözni, hanem meg is kell fékezni a dühöngőt! Bár a Gestapo már megfigyelés alatt tartja, 1939 júniusában újra kiutazhat Amerikába újabb tanulmányútra. A háború kitörésének közeledtét látva azonban augusztusban, amerikai barátainak kérlelése ellenére, visszatér Németországba —, mert ott a helye. 1943-ban letartóztatják, s nem is kerül többé szabadlábra. Az 1944. július 20-i Hitler elleni merénylet kudarca után az ő sorsa is meg volt pecsételve. Miért mondhatjuk azt, hogy Bonhoeffer jövőbe mutató teológus volt már akkor is és ma is még az, több tekintetben is? Gondolatainak gazdag kincstárából két körre szeretnénk most csak koncentrálni. Mit tanított, vallott az egyházról és mit a világról? Az egyház: tagjainak összessége, s mint ilyen sorsközösség, tehát szociológiai jelenség is. Erre tette a hangsúlyt említett ifjúkori művében, s azonnal arra kell gondolnunk: mennyire életével és annak odaáldozásával is megpecsételte Bonhoeffer ezt a tanítását. — Az egyház igehirdetésében és hitvallástételében él, s az utóbbiba beleértendő szolgálata is. Az egyház szeretet- közösség. De ez nem tartozik csupán az élet „vallásos” szektorára, hanem felöleli annak minden viszonylatát. Képmutatás, ha valakit a templomban testvéremnek tekintek, de az utcán nem ismerem meg. Ezzel Bonhoeffer Illőre mutat egy — napjainkban egyre égetőbb — kérdésére a gyülekezetek életének: hajítófát nem ér a keresztyénségünk, ha gyülekezeteink nem válnak élő közösséggé! Ezeket a gondolatokat fejti ki a „Nachfolge” (Követés) és a „Gemeinsames Leben” (Közös élet) című könyveiben (1937 és 1938). Szinte szerzetesi önmegtagadást, szigorú fegyelmet követel Bonhoeffer a keresztyénektől —, mert csak így alkalmasak Krisztus követésére. Ugyanakkor nagyon szerette ezt a földi életet, s örömmel élt Isten teremtett világának javaival. Tudott bővelkedni és — ha kellett — szűkölködni. Az egyház Krisztus jelenlétének a helye. „Ő, aki emberi formát vett fel, most övéinek egy kicsiny seregében ölt alakot, s ez az egyház, az Ö teste”. „De az egyház csak akkor az igazán, ha másokért van. Mindenét adja oda a szűkölködőknek. A lelkészek éljenek a gyülekezetek önkéntes adományaiból ... Vegyen részt az egyház az emberi társadalom világi feladataiban, nem uralkodni akarva, hanem szolgálva és segítve”. Amikor napjainkban az egyház — világszerte — a szolgáló életforma kidolgozásán és valóra váltásán fáradozik, azon az úton halad, amin Bonhoeffer vágta az első csapást. Már élete vége felé, a fogságban fejtette ki gondolatait a „nagykorúvá lett világról” (Die mündig gewordene Welt), amelyek azután mai napig oly sok
