Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Részletek Bonhoeffer fogsági írásaiból (továbbá a 28., 48., 52. oldalon)
14 DÓKA ZOLTÁN: ISTENRŐL — MA szüret előtt a hordókat előkészíteni. Véletlenül akkor tévedtem be hozzá, amikor az abroncsokat ütögette éppen. Elvettem tőle a kalapácsot, és én ütö- gettem tovább. Baj is történt. Nagy fazék forró vizet hozott ki a konyhából és elesett vele. Nagyon megüthette a térdét, mert jajgatott. De amikor látta, hogy én meg a bokámat fájlalom, mert ráömlött a forróvíz, besietett, zsírt hozott, és saját kezűleg kente a bokámra. Majd felhúzta nadrágszárát, letekerte a fáslit, és megmutatta trombózisos lábát. Így fejezte ki, hogy sajnál és velem szenved. Akkor lettünk barátok. — A papokat ki nem állhatom, istenükbe nem hiszek, de magát szeretem, mert érzem, hogy maga is szereti a szegény embert. Ennyit mondott egyszer a barátságunkról. Többé nem esett szó róla. De halála előtt alig pár héttel még a templomba is eljött a kedvemért. Híre is ment. Nem tudták mire vélni. Mi meg nem mondtuk. Soha nem gondoltam addig, hogy a másikat elfogadó szeretet egyszerű kapcsolatában, szavak, magyarázatok nélkül ilyen megrendítően szép és mély Isten-élménye lehet az embernek. Halálos ágyához hívatott. Nehéz, hörgő légzését már a konyhában hallottam. Üveges szemmel nézett rám és suttogva köszönte, hogy eljöttem. — Ne mondjon semmit, csak legyen itt velem! — fűzte hozzá. Majd a kezemet kereste. Megszorította és többé el se engedte. Mégegyszer suttogni kezdett: — Kívánom, hogy minden útja ... Mintha meg akart volna áldani, de nem volt már ereje befejezni. Többé nem is szólt. Csak álltam mellette, és én is szorítottam a kezét. Közben kezdtem végiggondolni a barátságunkat. Arra ocsúdtam, hogy már nem lélegzik. Meghalt. Az asztalnál ülő család még nem vette észre. Én meg nem szóltam, mert a könny elöntötte az arcomat. Ujjai közül kifejtettem a kezemet és lefogtam a szemét. Csak ezután szóltam: — Meghalt. Kössék föl az állát! Én meg menet beszólok a doktor úrnak. És köszönés nélkül kisiettem a házból. Részlet Bonhoeffer írásából Néhány hittétel Isten kormányzásáról a történelemben Hiszem, hogy Istennek hatalmában áll és akarja, hogy mindenből, a leg- rosszabból is jó származzék. Ehhez olyan emberek kellenek neki, akik hagyják, hogy minden a legjavukra szolgáljon. Hiszem, hogy Isten minden szükséghelyzetben annyi ellenállóképességet akar nekünk adni, amennyi nekünk kell. De nem előre adja, hogy ne magunkra hagyatkozzunk, hanem csak rá. Az ilyen hitnek felül kell kerekednie a jövőtől való minden szorongáson. Hiszem, hogy hibáink és tévedéseink sem hiábavalók, és nem adunk velük több dolgot Istennek, mint vélt jótetteinkkel. Hiszem, hogy Isten nem időtlen végzet, hanem várja az őszinte imát és a felelős tettet, s felel rá. Számadás 1943 küszöbén
