Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Paul Tillich: A létezés mélysége
PAUL TILLICH: A LÉTEZÉS MÉLYSÉGE 47 önkéntesen magunk választjuk, mint a mély dolgokhoz vezető egyedüli irányt; hogy az alázatosság vagy a forradalom útja lesz-e; hogy belső vagy külső kereszt —, ez nem számít, a lényeg az, hogy ez az út éppen az ellenkező irányba fut azzal, amin korábban jártunk: előző életünk és gondolataink útjával. Ézsaiás ezért dicséri Izraelt, Isten Szolgáját szenvedéseinek mélységében, és ezért nevezi Jézus boldognak azokat, akik a szomorúság és az üldöztetés mélységében járnak, testileg és lelkileg is éheznek és szomjaznak; ezért hirdeti, hogy életünket kell elveszítenünk ahhoz, hogy megtaláljuk azt. A két nagy forradalmár, a XVI. századi Münzer és a múlt századi Marx egyaránt hasonló kifejezésekkel azok hivatásáról szólnak, akik az emberiesség határán állnak: Münzer az üresség mélységéről, Marx pedig az embertelenség mélységéről beszél, amikor a proletariátusról szól, mint a megszabadító jövő hordozójáról. [...] A vallást és a keresztyénségét gyakran váldolták irracionalizmussal és paradox jelleggel. Valóban sok butaság, babona és fanatizmus fűződik hozzájuk. Az a parancs például, hogy valaki áldozza fel intellektusát, inkább démoni, mintsem isteni eredetre vall. Hiszen az ember emberségét veszíti el, ha feladja intellektusát. Azonban az áldozat, a kereszt a szenvedés mélységét megköveteli tőlünk gondolkodásunkban is. A gondolkodás mélysége felé tett minden egyes lépés egyúttal szakítást jelent korábbi gondolataink felszínével. Amikor ez a szakítás olyan emberek életében történt meg, mint Pál apostol, Augustinus vagy Luther —, oly mértékű szenvedéssel járt, amit halálként és pokolként éltek át. De elfogadták ezt a szenvedést, mint az Isten mélységébe, az igazsághoz vezető szellemi-lelki utat. Kifejezésre juttatták az igazságot [...], amely szemben állt minden felszínes okoskodással, de összhangban volt az értelem mélységével, ami viszont isteni eredetű. A vallás paradox nyelvezete felfedi az igazsághoz, mint a mélységhez vezető utat, ami egyúttal a szenvedés és az áldozat útja is. Csak az képes megérteni a vallás paradoxonjait, aki vállalja ezt az utat. Ilyen paradoxon a mélységhez vezető útról szóló utolsó megjegyzésem is. Ez pedig így hangzik: az út végén boldogság vár, s ez a boldogság még mélyebb, mint a szenvedés. Ez a végső valóság. Hadd illusztráljam ezt olyan ember szavával, akit a mélység iránti szenvedélyes küzdelmében elragadtak a pusztítás erői, s ez az ember nem ismerte az Igét, amivel győzelmet arathatott volna. Imigyen szól Friedrich Nietzsche: „A világ mély, mélyebb annál, ami egy napból kiolvasható. A jajkiáltása mély. De a boldogság még mélyebb, mint a bánat lehet. A jajkiáltás így szól: el innen, menjünk! De a boldogság az örökkévalóság teljességét akarja birtokba venni, a kimeríthetetlen örökkévalóságot.” És Isten útjának végén is örök öröm vár. Minden vallás üzenete arról szól, hogy az Isten országa békesség és öröm. Ez a keresztyénség üzenete. De az örök örömöt nem érhetjük el, ha a felszínen élünk, hanem csak úgy, ha behatolunk saját lényünk, a világ és az Isten mélységébe. Abban a pillanatban, amikor elérjük életünk legmélyebb pontját, akkor tapasztaljuk meg az örökkévalóságot magában hordozó örömöt, az elpusztíthatatlan reményt, az életet és a halált megalapozó igazságot. Mert a mélységben ott az igazság, a mélységben ott a remény, a mélységben ott az öröm. Hafenscher Károly és ifj. Fabiny Tibor fordítása
