Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Paul Tillich: A létezés mélysége
44 PAUL TILLICH: A LÉTEZÉS MÉLYSÉGE bott ki a mélyből. Az egyszerű munkás megragadhatja az igazságot, még akkor is, ha kérdéseit nem tudja megválaszolni, és lehet, hogy a művelt tudós nincs az igazság birtokában, noha ismeretével elsajátíthatta a múlt összes igazságát. A gondolat mélysége az élet mélységének egy része. Életünk legnagyobb része azonban a felszínen zajlik. [...] A rohanásban meg sem bírunk állni, hogy felnézzünk a felettünk levő magasságba, s hogy letekintsünk az alattunk húzódó mélységbe. [...] Állandó mozgásban vagyunk, de sohasem állunk meg, hogy a mélységbe pillantsunk. Örökké csak fecsegünk, de sohasem hallgatjuk meg azokat, akik a mélységből, vagy a mélységről beszélnek. Olyanoknak fogadjuk el magunkat, amilyeneknek látszunk, és nem azzal törődünk, hogy valóban milyenek is vagyunk. Vadul hajtó vezetőként rohanunk a felszínen, s kárt okozunk a lelkűnknek, majd továbbrohanunk, és magára marad vérző lelkünk. Hiányzik tehát életünkből a mélység és az igazi élet: csak akkor vagyunk hajlandók létezésünk mélyebb rétegeit megpillantani, amikor tökéletesen széttöredezik az önmagunkról alkotott kép; amikor azt vesszük észre, hogy éppen e képből származó elvárásaink ellenére cselekszünk; csak akkor, amikor földrengés rázza meg és zúzza szét az önmagunkról való tudás felszíni rétegét. Minden korszak és kontinens bölcsessége a mélységhez vezető útról beszél. Számtalanszor leírták már ezt az utat. De mindazok, akik megjárták ezt az utat — legyenek misztikusok vagy papok, költők vagy filozófusok, egyszerű vagy művelt emberek; az út pedig lehet a hitvallás, a magányos önvizsgálat, belső vagy külső katasztrófa, az imádság vagy a kontempláció — mindnyájan ugyanarról a tapasztalatról beszélnek. Felfedezték ugyanis, hogy egészen elütnek attól a képtől, amit önmagukról alakítottak ki, hiszen mindig újabb és újabb mélyréteg tűnt fel az elhalványuló felszín alatt, s így az egykori mélyréteg felszínné vált. [...] A tudományok területén e fenti módszer nemrégiben híressé vált formája az ún. „mélypszichológia”. Ez a módszer az önmagunkról való tudás felszínéről olyan rétegekbe visz le bennünket, ahol eddig soha nem ismert igazságokat fedezünk fel magunkról. A mélypszichológia olyan tulajdonságainkat leplezi le, amelyekről kiderül, hogy teljesen ellentmondanak annak a képnek, amit önmagunkról alkottunk. A mélypszichológia segíthet abban, hogy rátaláljunk a mélységhez vezető útra, noha a végső kérdésekben nem adhat megoldást, mivel nem tud elvezetni sem létezésünk, sem az összes létező, sem az élet mélységének legmélyebb gyökeréig. A végtelen és kimeríthetelen mélységnek, minden létezés fundamentumának Isten a neve. Ez az a mélység, amit az Isten szó jelent. És ha a szónak magának már nincsen jelentése számotokra, akkor fordítsátok le saját nyelvetekre, beszéljetek életetek mélységéről, létezésetek forrásáról, végső céljaitokról, és mindarról, amit fenntartás nélkül komolyan vesztek. Lehet, hogy ennek érdekében el kell felejtenetek minden tradicionális tételt, amit az Istenről tanultatok, talán magát a nevet is. Ha tudjátok, hogy az Isten mélységet jelent, úgy már sokat tudtok róla. Akkor már nem mondhatjátok magatokat ateistának vagy hitetlennek, hiszen csak nem állítanátok olyat, hogy az életnek nincs mélysége, hogy az élet csak sekélyes, s hogy a létezés is mindössze felszín. Csak akkor lennétek ateisták, ha teljes komolysággal mernétek ezt állítani. Máskülönben nem vagytok azok. Ugyanis aki tud a mélységről, az már tud az Istenről is.
