Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Altendorf, Hans-Dietrich: Kortárs teológusok: Paul Tillich
H. D. ALTENDORF: PAUL TILLICH 39 sajátítani! Ezért soha nem tagadta, hogy az egykor Halléban tanító, kegyes és éleselméjű teológus, Martin Kähler (meghalt 1912-ben) volt az ő tulajdonképpeni teológiai tanítómestere. De a megértés szándéka (kortársához, Bult- mannhoz hasonlóan) arra késztette Tillichet, hogy túllépje (vagy ahogy ő szokta mondani: „transzcendálja”) a hagyományos egyházi és teológiai nyelvet és szemléletmódot. Tillich az isteni igazságot új módon és meggyőzően akarta értelmezni önmaga és a körülötte élő emberek számára. Végül: a német egyház hagyományosan államhű és konzervatív érzelmű volt. Tillich ama kevés protestáns és lutheránus teológus közé tartozott, akik 1918 után felismerték, hogy ez a magatartás nemcsak hogy nem kielégítő, hanem veszélyes is. Ezért fordult a vallásos szocializmus felé, amely arra törekedett, hogy felismerje az „órát”, a „kairos”-t, amely nemcsak a gazdasági és szociális, hanem a szellemi és teológiai szituációt is meghatározza. Mindez érthetővé teszi, hogy Paul Tillich inkább talált visszhangra a laikusok és a nem egyházi emberek között, mint a szakteológusoknál. Tillichet nem lehetett besorolni a megszokott sémákba. Rendszer, transzcendálás, kairos: íme néhány vezérszó, amely mind Tillich gondolkodásának valamely lényeges mozzanatát fejezi ki. Egyébként Tillich megértéséhez a legjobb segítséget kisebb cikkei és meditációi adják, amelyeknek ő az egyházban szokatlan „Vallási beszédek” címet adta. Háromkötetes Rendszeres teológiája, amelyet még éppen be tudott fejezni, a kezdő számára nem egykönnyen érthető, noha nincsenek benne szakkifejezések (és, mint minden művében, itt is kerüli a tudományos jegyzeteket). Paul Tillich életművének egyetlen központi témája az volt, hogy a gondolkodás segítségével körülírja az isteni kinyilatkoztatás szabadító igazságát a maga teljességében és világosságában. Kiindulása egy alapvető felismerés volt: az isteni közlés és az emberi befogadás (recepció) egymásra vonatkoznak. Ez nem azt jelenti — amint gyakran félreértették —, mintha Tillich szerint az isteni közlést az emberi befogadás határozná meg, úgyszólván tőle függne, vagy éppen általa jönne létre, hanem épp fordítva. Ahogy Tillich egy egyszerű és érthető képpel fejezte ki: a kegyelem edényt vesz igénybe, de ennek az edénynek mindig újra szét kell törnie, mert nem tudja magába fogadni az isteni kegyelmet. „A kegyelem edénye”: ezzel a képpel leírást kapunk arról, hogyan vonatkozik egymásra elfogadás és adomány, és egyúttal leírást kapunk Tillich gondolkodásának alapvető kategóriájáról, a korrelációról, az egymásnak való megfelelésről. Remélem, máris látható, hogyan következnek ebből az alapvető szemléletmódból a már említett témák: a rendszer, a transzcendálás (a mindig újra szétrepedő edény!), a kairos (az alkalmas óra). Más szóval: Tillich képes arra, hogy a keresztyénség és az ember ezernyi egyedi problémáját annak az egészen elementáris és alapvető meggondolásnak a fényébe állítsa, amely az ajándékozó Istenre és az elfogadó emberre figyel. Innen ered e „korrelációra” épülő gondolkodás szabadító és univerzális hatása —, ha valaki megnyílik előtte és aggályoskodva nem riad tőle vissza. És most ki lehetne fejteni, hogyan dolgozza fel Tillich mindezt egészében és részleteiben. De félék, hogy az olvasó azt az ellenvetést teszi: milyen el- vontnak látszik mindez! Milyen „tipikusan német” az egészre irányuló rendszeresség! Mennyire elméleti és „elvi”, és mily kevéssé „gyakorlati”! Hol marad a konkrét és ellentmondásos valóság? Vajon a rendszer kedvéért nem
