Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Ritoókné Szalay Ágnes: Albani Csirke György, Melanchthon magyar tanítványa
RITOÓKNÉ SZALAY ÁGNES Albani Csirke György, Melanchthon magyar tanítványa Az Elba partján fekvő Wittenberg ma műemlékváros, őrzi a múltját, a reformáció korának emlékeit. A folyó partjához igazodó hosszú utca elején a látogató először a Luther-házat tekintheti meg, majd Melanchthon egykori otthona következik. Az utca végén áll a vártemplom a két nagy reformátor síremlékével. Aki közülünk ma e hosszú utcát rója, az sokszáz régen porladó hazánkfia nyomdokaiban jár. A nagy reformátorok személye, a vezetésükkel működő egyetem hírneve a tanulni vágyó ifjakat a távoli Magyarországról is Wittenbergbe vonzotta. A Melanchthon-házban térkép mutatja az egyetem vonzáskörét. A legtávolabbi pont ezen Erdély, ahonnan nagyobb számú hallgató jelentkezett. Luther és Melanchthon működése idején (1520—1560) az akkori Magyarország területéről majdnem félezer beiratkozott hallgató nevét ismerjük. Nagy szám ez, ha meggondoljuk, hogy az ország hajdani összlakosságát a mostaninak alig egyharmadára becsülik. Aki akkor az egyetem nélküli Magyarországról ilyen hosszú útra indult, azért tette, hogy hazatérve majd valamilyen értelmiségi pályán tegye közkinccsé azt, amit külországban tanult. Egyúttal követ, eleven kapocs is volt a török torkában vergődő hazája és a biztonságosabban élő európai országok között. Aki a magyar múlttal foglalkozik, és éppen a reformáció századával, nagy gonddal szedeget össze minden adatot azért, hogy e félezer név viselőjéből minél több számunkra is élő, valóságos személlyé váljék. Sólyom Jenő evangélikus egyháztörténész figyelt föl a Melanchthon kutatást összegező nagy munkában egy magyar vonatkozású adatra.1 Melanchthon halálát megverselte egy éppen akkor Wittenbergben tartózkodó magyar diák latin nyelven: Fletus Urániáé ab Albis amne discedentis in funere clarissimi viri Philippi Melanthonis scripti gratitudinis ergo a Georgio Albany a Chyr- kei Pannonio, Wittebergae, 1560. Egy magyar diák verses búcsúvétele tanárától, annak nyomtatásban való közzététele, már önmagában is figyelemreméltó emléke a wittenbergi diákéletnek. Méginkább azzá teszi az, hogy szerzőjét Bornemisza Péter is jól ismerte, említést tesz róla. Sólyom Jenő ezért megszerezte a vers másolatát, de betegsége megakadályozta abban, hogy a kutatást tovább folytassa. Halála előtt úgy hagyatkozott, hogy félbenmaradt munkáit folytassuk. Az ő munkamódszerét tiszteletben tartva, szeretettel reá emlékezve, e kívánságának teszek eleget a következőkben. Bornemisza Péter prédikációi hiteléül sok helyen kortárs példákra hivatkozik. fgy vázolja egy alkalommal a versíró wittenbergi diák, Csirke György egész életútját: „Láttam egy deákot, kinek csuda nyughatatlansági leieltek
