Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Veöreös Imre: Tükröződések
74 VEÖREÖS IMRE: TÜKRÖZŐDÉSEK Istennek — ez is világos a Krisztusról szóló evangéliumból, azaz örömhírből — nem félelemben, gyengeségben telik a kedve. Ö éppen ellenkezőleg bátorságra és erőkifejtésre biztat. Mi halljuk Isten helyeslő válaszát a Szentírásból a színdarab válasz nélkül maradó kérdésére, Arabellának, a csillagporos leánynak Istent kérdező szavára: „A bátrak, a felemelt fejűek miért ne lehetnének ott az oldaladon?” S arra a megállapításra is rácseng a hitünk, amelyet Sütő András mondat szép magyar nyelvén a leánnyal: „hűség nem lakozhat szolgaszívben”. Szolgalelkülettel valóban nem lehet hűségesnek lenni Istenhez sem, mert a hűség belső feltétele az önkéntes ragaszkodás, a szabad szeretet. Pál apostol erről akar meggyőzni bennünket: „nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: . .. ,Atyánk!’ ” (Rómaiakhoz írt levél 8,15) Isten felemelt fejű gyermekei a keresztyének! „Istennek furcsa ízlése van” Beke Kata e című könyve szintén a Magvető kiadásában jelent meg 1978- ban. Önéletrajzi írás, egy riportregény izgalmasságával. írója 1848-as szabadsághősnek, várfogságot szenvedett református prédikátornak a dédunokája. Vegyesházasságból már katolikusnak született, a Sacré Coeur intézetbe járt, ahol apácák tanították az iskolák államosításáig. Középiskolába 1951-ben származása miatt csak Szentendrére vették fel, a ferences gimnáziumba. Az egyetemre nem jutott be, nélkülözések között élt családtagjaival; később kemény munkával elvégezte az egyetemet esti tagozatosként a bölcsészeti karon. Tizenhat éves korában ábrándult ki először a vallásából egy kiránduláson, vezetőjük értelmetlen aszketikus szemrehányása következtében. Később rövid ideig újra meggyőződéssel gyakorolja hitét, míg el nem veszítette tartalmát végleg az istenhivő volta. Jóval előbb, még munkahelyén ismerkedett meg egy sovány, szeretetre méltóan kedves fiatalemberrel, a párttitkárral, az eszme lelkes, önzetlen harcosával. A két ellenkező oldalról jövő fiatal között igaz barátság szövődött. A férfit 1966-ban szívbetegsége korán sírba vitte, de emléke annyira élő, hogy a könyv stílusa ismételten mai megszólításra vált át: „Ügy vigyáztál az én katolikus, mint én a te kommunista lelkiismeretedre. Szigorú moralisták voltunk mind a ketten.” Az érzelmi szálak ellenére éppen ez az erkölcsi szigor tartotta vissza egymástól a nős fiatal férfit és a leányt. Józan, becsületes, emberies felfogásuk mindig találkozott a társadalmi, politikai látásban és életük kérdéseiben. A vidámság és az irónia is átjárta együttléteiket: „Véget nem érően mulattunk azon, hogy különböző égtájakról indulva hogyan találkoztunk végül is ugyanott. Semmi különbség nem volt a véleményeink között, csak az, hogy én — megszakításokkal ugyan, de hittem Istenben, és néhány évig újra gyakorló katolikus voltam. Ám a két világnézet gyakorlati vetülete ugyanaz volt.” A könyv keresztyén szempontból ott válik lélegzet-állítóan tanulságossá, ahol írója kifejti álláspontját, miért ábrándult ki hitéből. Ismét egyházi önvizsgálatra indító a látvány, bár ebben az esetben nem protestáns, hanem római katolikus oldalról jövő Isten-kép tükröződik az író vallomásában. Beke Kata magasrendű szellemiséggel, belülről nézi a katolikus vallást. Egykori
