Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Káldy Zoltán: "Diakonia?"
6 KÁLDY ZOLTÁN: DIAKONIA? Diakonia nevet. Mindenesetre amikor lapunk hasábjain elmondjuk véleményünket teológiai, egyházpolitikai, politikai, társadalmi, kulturális, művészeti, ökumenikus kérdésekben és az emberiség problémáira nézve, azt diakóniai alapállásból tesszük. Tehát segíteni akarunk. Meg vagyunk győződve róla, hogy ez felel meg az „egy keresztyén egyház”, a lutheri reformáció és a hazai evangélikus egyház legjobb hagyományainak. A diakóniai szolgálathoz természetszerűleg hozzátartozik a kritika is. A szolidaritás azzal, akin a diakóniát gyakoroljuk, nem jelentheti a tévedéseivel, bűneivel való szolidaritást is. Ez nem diakonia volna, hanem cinkosság. Á régi próféták a népükkel azonosultak, és nem népük bűnével. De azt is hangsúlyoznunk kell, hogy előbb azonosultak népükkel és csak azt követően szóltak bűneik ellen, de soha sem mint „kívülállók” vagy „felettük valók”, hanem mint akik egyek a néppel. Így akarjuk mi is a diakóniát végezni. Nemcsak etimológia, hanem teológia is Az eddigiekből úgy tűnhetik, hogy a görög diakonia szó etimológiai vizsgálata és annak eredményei indítanak bennünket diakóniára. Ez azonban önmagában nagyon gyenge alap volna. Ennél sokkal többről van szó. Egyszer valaki nekem megmagyarázta, hogy az etimológiai munkában mindig a személyes főnévvel kell kezdeni, mert az a cselekvő. A diakonia szócsoportnál is ez a helyes eljárás. A személyes főnév ennél a szócsoportnál a diakonos. A diakonos az, aki a diakóniát végzi. A diakonos főnév pedig ezt jelenti: szolga, a szegények és a betegek gondozója, segítő. Es ha itt tovább lépünk, akkor már nem az etimológia, hanem a teológia területén vagyunk, és azon belül a krisztológia területén. Az Üj szövetség tanúságtétele szerint ugyanis maga Krisztus a diakonos, a Szolga, a Segítő. Maga Krisztus jelentette ki: „Az Emberfia sem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért (Máté evangéliuma 20. fejezet). Az elsőségért versengő tanítványainak pedig azt mondja: „Aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy az, aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? En pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál” (Lukács evangéliuma 22. fejezet). A lábmosás jelenetében (János evangéliuma 13. fejezet) maga elé kendőt kötve, a szolgálattevő háziszolga helyzetében mondja: „Példát adtam néktek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”. Nem mások ragasztották rá a diakonos megjelölést, hanem ö jelentette ki diakonos-nak magát. Nemcsak mondta magát diakonosnak, hanem a legteljesebb értelemben gyakorolta is a diakóniát: hirdette az evangéliumot, gyógyította a betegeket, kenyeret adott az éhezőknek, közösséget vállalt a társadalomból kitaszítottakkal, a fajuk és vallásuk miatt diszkrimináltakkal. Ledöntött minden válaszfalat, amely elválaszthatta az emberektől. Leült egy asztalhoz — tehát közösséget vállalt — a megvetett vámszedőkkel és „bűnösökkel”. Belement annak az életnek a közepébe, amelyben ott és akkor az emberek éltek. Részt vett az élet valóságos dolgaiban és soha sem maradt valami szent elszigeteltségben. Sohasem a világ és az emberek ellen élt, hanem mindig a világért és az emberért élt és cselekedett. Az embernek nemcsak a „lelki” igé
