Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Trajtler Gábor: Hetvenöt éves a Lutheránia
TRAJTLER GÁBOR: HETVENÖT ÉVES A LUTHERÁNIA 89 Mindezeken túl a Lutheránia kulturális szerepet is vívott ki magának. Szolgálatával túllép az egyház keretein. Hazánkban ugyan nagy a divatja a Bach-éneklésnek, ez azonban . egyetlen együttesnek sem annyira sajátja, anyanyelve, mint a Lutherániának. A sok Bach-éneklés kialakított egy olyan interpretációs színvonalat, amely magában foglalja mind a tudományos kutatás eredményeit, mind pedig az előadói gyakorlatból eredő tapasztalatokat. Ezt a többletet érzi meg az a közönség, amely alkalomról alkalomra összegyűlik a Deák téren, és hajlandó akár két és fél órát is állni, hogy valamelyik nagy Bach-művet végighallgassa. Mert általánosan ismert tény: hiteles Bach oratórium-előadásban lehet itt része. A kórus kétszer is kapott felkérést a Soproni Ünnepi Hetek alkalmából Bach-est tartására. A János-passió előadását a Kisalföld napilap zenekritikusa többek között így méltatta: „A Lutheránia együttese a legkiválóbb és leghitelesebb Bach-interpretátorok egyike, vezetőjük talán a legjobban ismeri és érzi J. S. Bach elévülhetetlen muzsikáját!” E vélemény, más formában természetesen, már sokszor hangzott el híres karmesterek és zenetudósok ajkáról is. Ha a Lutheránia szerepe 1948-tól az volt, hogy a Bach- oratóriumok ne hallgassanak el egy évtizedre a fővárosban, akkor ma az, hogy a sok hallható előadás közül a Lutherániáé közelítse meg legjobban azt az ideált, melyet az európai szellem nagy óriása, Bach hagyott örökül az utókornak. A Lutheránia ezt a feladatát jelesül teliesíti. Luther Márton a muzsikáról „Ö, micsoda dicső muzsika az, amellyel a Mindenható az ő égi ének- mesterét, a kedves fülemülét és kicsiny tanítványait, az ezernyi madársereget a levegőben megajándékozta! Mindegyik fajtának megvan a maga módja és dallama, a maga édes pompás hangja és csodálatos kolo- ratúrája, melyet a földi ember sem utánozni, sem megérteni nem tud ... Es mind ezek felett kitüntette Isten az embert ezzel a művészettel, hogy semmi sem fogható ahhoz, ha az ember hangja megzendül. . Egy szóval: a nemes zeneművészet Isten igéje után a legnagyobb kincs a földön. Ez kormányozza gondolatainkat, szívünket és lelkünket. A bánatos szívűt felvidítja, a vadat és fékezhetetlent megszelídíti, Dávid a hárfával űzte ki Saulból a gonosz lelket. Elizeus is, amikor prófétáivá akart, előbb egy hárfán játszót hívatott magához. Ezért akarták atyáink is mindenkor, hogy zene legyen a templomban.” Georg Rhau 1583-ban megjelent Symphoniae jucundae című karénekes gyűjteménye előszavából.
