Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Imre Mária: Reményik Sándor ismeretlen írásai a nagyváradi rendházból
82 IMRE MÁRIA: REMÉNYIK SÁNDOR ISMERETLEN ÍRÁSAI Kívülről Járosi Anáornénak Kis ablakfülke mély boltív alatt: A rendházból a templomba lelátok. Befagytak az orgona sípjai, Az oltáron nem imbolyognak lángok. Nagy hallgatás van, és nehéz homály. Ilyenkor, istentisztelet után Az Isten egymagában mit csinál? Nagy, üres háza kellős közepén Mire gondol? Szorongva kérdem én. Az Isten, akit én úgy keresek, És nem találok, nem találok meg: ítél, irgalmaz, gondol-e reám? Általa küldött csomagot Anyám? Kezével imák nekem levelet? Kezével simogat a szeretet? Szavával vigasztal az orvosom? Ö, hol találom, hol találhatom? Ó, tompa, tompa a szivem, s hideg, Azért, azért nem ragadhatom meg, Azért járok hiába templomot, A templomokban otthon nem vagyok. Csupán igy, istentisztelet után Az üres isten-házba nézni le, Szorongva lesni: gondol-e reám, így, kívül, kívül a szentély falán: Ez vagyok én, ez vagyok igazán. Nagyvárad, 1929. június 6. Ó, Istenem.,. Ö Istenem, szabadits meg engem magamtól. Tövig, gyökérig hamisság vagyok. Hamis, hazug, üres, idétlen élet, Korcs mozdulatok és hiú beszédek. Csak akarok, valamit akarok, És minden balra dől el. Add nekem üres locsogás helyett A hallgatás súlyos, zord aranyát, Vagy szenvedésemre piros pecsétet, Add vissza lelkem, szabadságom, A belső méltóságot add nekem, Adj nekem igaz, véres szavakat, Add nekem ajándékba magamat, — Vagy szabadits meg örökre magamtól. Nagyvárad, 1929. jún. 15.
