Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Ottlyk Ernő: Egyházunk első találkozása a szocialista forradalommal
2 8 OTTLYK ERNŐ: EGYHÁZUNK ELSŐ TALÁLKOZÁSA... helyteleníti, hogy egyes lelkészek nem merték igehirdetésre megnyitni ajkukat, s az Isten igéje után vágyódó lelkek kielégítetlenül távoztak a templomból. Másutt a lelkész feloszlatta az egyházközséget, s mint szabad egyházat, újonnan szervezte a jelentkezőket. Ezzel persze evangélikus egyházunk kereteit bontotta meg. A cikkíró jogosan hangoztatja, hogy egyházi autonómiánkat a tanácskormány egyetlen intézkedése sem függesztette fel, sőt a vallás szabad gyakorlatát biztosító rendelet alapján teljesen tiszteletben tartja mind az igehirdetéshez való jogunkat, mind az egyház szervezeti életének a megnyilatkozásait. A Harangszó egyáltalán nem kesereg, amiért a hitoktatás kiszorult az iskolából. Sz. M. monogramos (Szalay Mihály?) cikkíró így értelmezi az új helyzetet: „Minden akadály ellenére is iskolából való kiküszöbölése nem árt, hanem inkább hasznára válik a vallásnak. Eddig az egyháznak kellett sürgetni a szülőket, hogy gyermekeikre fordítsanak gondot, most a szülők fogják kérni az egyházat, hogy legyen segítségükre gyermekeik nevelésében. És az egyház nagyobb erővel, nagyobb buzgalommal siet a szülők segítségére.” (Harangszó, 1919. 28.) Nincs kétségbeesés amiatt sem, hogy a lelkész egyedül egyházközségének önkéntes adományából él. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a lelkész megszabadult az anyagi dolgokkal való bajlódástól, a gazdálkodás gondjaitól, és kizárólag híveinek szentelhette egész tevékenységét. Persze, sok gyülekezetben a hívek nem tudták, és néhol nem is akarták eltartani a lelkészt. Elsősorban ott voltak bajok, ahol a lelkész híványszerű járandóságát nagyon magasnak találta a nép. A Harangszó arról ad hírt, hogy „a templomok újra kezdenek megtelni”. Az államsegély megszűntével a hívek mélyebben átérezték egyházfenntartási kötelezettségüket, és az elmúlt évekhez képest megsokszorozták adományaikat. Összefoglalás Mindent egybevetve: egyházunk nehéz helyzetben találkozott először a proletárdiktatúrával. Számos világi egyházi vezetőnek és lelkésznek rossz volt a lelkiismerete a világháborús évek alatti magatartása miatt, azért eleve idegenkedve fogadta az új fejleményeket. Ugyanakkor a néptömegekben rejlő forradalmi erő fellelkesítette egyházunk népét is. Sokan fáradoztak annak kimutatásán, hogy a protestáns haladó hagyományok nyomán mennyi sok kapcsolódó pontban találkozik egyházunk a szocializmus törekvéseivel. Sokkal nagyobb méretű lehetett volna egyházunk rokonszenvezése a Tanács- köztársaság erőfeszítéseivel, ha nem érik ennyire készületlenül egyházunkat az egyházpolitikai reformok, ha valamelyes átmenetet engedélyeztek volna például az anyagi önfenntartás útjának megtalálása terén. Azonban a fennálló nehézségek ellenére is őszintén kereste egyházunk a meginduló szocialista fejlődésben a maga építő életútjának kereteit, s amint az eddigi dokumentációból kitűnik, alapvonalaiban már meg is találta az új helyzethez alkalmazkodás lehetőségeit. A kedvezőtlen nemzetközi erőviszonyok, belső árulás, politikai hibák következtében az első magyar szocialista kísérlet megbukott ugyan, de kitörölhetetlenül mély nyomot hagyott a nép szívében, s nagy tanulsággal látta el egyházunkat is: küldetésével jut ellentétbe az az egyházi magatartás, amely elszakad a néptől, de újra vissza lehet találni a helyes útra, az evangéliumi egyszerűség útjára.
