Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Botta István: Dévai Mátyás és Serédy Gáspár –További szempontok a Dévai-kutatáshoz
7« BOTTÁ ISTVÁN: DÉVAI MÁTYÁS ÉS SERÉDY GÁSPÁR egyház tanítása ellen irányul. 1544. július 20-án tehát nem protestáns egyházkormányzati, vagy lelkészavató gyűlés volt, hanem a váradi káptalan évi fraternitási ülése, amelyre Dévai — nyilván ugyancsak Serédy megbízásából és oltalma alatt — „disputáim ment”, s célja volt azok meggyőzése és a reformáció számára való megnyerése. Az ilyen kihívással kezdődő, vagy paranccsal elrendelt disputációkon, amelyek bírói ítéletnek megfelelő döntéssel is végződhettek, meghatározott számú vitázó és arbiter vett részt, a jelenlevő gyülekezet pedig a „consensus populi” szerepére szorítkozott. Vitézi párviadalokhoz hasonló szellemi párbaj volt ez, menlevéllel, győzőkkel és legyőzőitekkel. Dokumentumok hiányában ma még nem beszélhetünk a résztvevőkről. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy Dévai tárnaként a vitán jelen volt Serédy tállyai papja, Szkhárosi Horváth András. 1542-től 1549-ig egyfolytában Tállyán szolgált, énekeit is ott írta. 1544-ben azonban Dévaival együtt járhatta meg Váradot, s a disputáción hangozhatott el a „Kétféle hitről: a Krisztusbéli és a pápai foltos hitről” szóló éneke. Igaz, hogy a versfőkben ez áll: „Skharosi Tháljan skripsit etc.”, azonban a két utolsó versszak világosan felfedi, hogy mikor és hol készült, vagy került felhasználásra. E két utolsó versszak annyira beleillik Szkhárosi versírói stílusába, hogy nem vitatható eredetisége: „Ezerötszázban és im az negyvennégyben, Váradon ezt szerzék, kele az káptalan szerben”.24 Az ének tartalmilag is „disputáció”: védekezés támadásokkal szemben, felelet hamis vádaskodásokra. E problémák későbbi korok vitairodalmában is szerepelnek: Luther azt tanítja, hogy „hitből idvözülünk”, tehát nem kell jót cselekedni? „Senki sem tilt meg a jó cselekedéstől, Kit az Isten kíván a keresztyénektül.” A jó cselekedet azonban nem „érdem”, hanem a hitnek „gyümölcse”. Védekezik a vád ellen, hogy a lutheránusokat „Eretnek pikhart- nak mind ez világ mondja”. Veszedelmes dolog volt abban az időben a „huszitizmus”-nak ez a vádja, védekezni kellett ellene. Szkhárosi a kétféle hit vitájának célját is meghatározza: „az kettő közt választani tudjunk, Az melyik jobbnak tetszik az mellett maradjunk”. A vita után Szkhárosi visszatért Tállyára, Dévai pedig ez után is eljuthatott Debrecenbe. Mindezek annak megállapítására késztetnek, hogy a reformációnak 1544- ben Debrecen vidékén és a váradi káptalanban még missziói feladatai és nem egyházalkotmányi problémái voltak, s Dévai erdélyi útja, a váradi disputáció egy-egy állomása az Erdély teljes reformációjára irányuló, Serédy Gáspár által elképzelt tervnek. A Diakonia 1. számában megjelent Dévai Mátyásról szóló tanulmányomban a reformátor „Disputatio ... Confutacio ... Apologia...” (RMK III. 318.) c. művét „ismeretlen helyen kiadott” nyomtatványként említettem. Az irodalom nürnbergi, wittenbergi, baseli kiadványként emlegeti, s e találgatás alapján is következtet Dévai esetleges baseli útjára. (Sólyom Jenő: Luther és Magyarország. Bp. 1933. 115.) Ritoók Zsigmondné gondos tipográfiai vizsgálat alapján megállapította, s felhatalmazott annak közlésére, hogy a Dévai-mű nyomtatója Johann Petreius nürnbergi nyomdász. Petreius nyomtatványok és a Dévai könyv tipográfiai egybevetésével erről magam is meggyőződtem. Johann Petreius 1497-ben a Hammelburg melletti Langendorfban született. 1517-ben a baseli egyetemen magisteri fokozatot nyert, s ott sajátította el a nyomdászat művészetét. A legkiválóbb nürnbergi nyomdává fejlődő műhelyében 1524- től 1550. március 18-án bekövetkezett haláláig mintegy 800 mű látott napvilágot, köztük a kor legkiválóbb humanistáinak és Luthernek munkái is. Kiadványai ed
