Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979

1979 / 2. szám - Csőregh Éva: Hátrány vagy előny? – Nagy családok gyermekei

CSÖREGH ÉVA: HÁTRÁNY VAGY ELŐNY?

65

„Sose szomorítottak meg engem”

(Szülőkkel szembeni magatartás)

„A gyerekek annyi mindennel elhalmoznak.”

„Ritka nap, hogy ne jöjjön valamelyik.”

„Azon vitatkoznak, hogy nálam legyen édesanyám.”

„Én amit bírtam erőfeszítéssel, megtettem. Többet, amit nem bírtam, nem tehettem. De most visszaadják mind a szeretetet” — vallják egybehangzóan az idős szülők.

N. L.-ék 14 gyermekéből nyolc felnőtten is a szülőfaluban maradt. „Nincs nap, nincs óra, hogy valamelyik be ne ugorjon hozzánk.”

özvegy V. F.-né 11 gyermeke közül viszont egy sem él már otthon, Pestre és közelebbi, távolabbi városokba szakadtak, de május 15-én Zsófi napra — a mama névnapjára — mind összejönnek, „vagyunk vagy ötvenen, csak a szűk család.”

K. G.-éknál viszont nem a naptár, hanem a gyerekek szabadsága, az unokák iskolai vakációja szabja meg az ünnepet. „Akkor van ünnep, amikor jönnek meglátogatni. Ügy örülök, mikor el tudom látni őket kedvem szerint.”

Ahol pedig ritkább a látogatás: „mindig a postát várom, meg az eszem mindig azon jár, nem történt-e bajuk.” És „amikor levél jön, a férjem előbb megsiratja, pedig nekem is reszket a lelkem. Éjjel is, nappal is úgy várom őket.”

Mert ha a munka, a saját kis családi élet le is köti őket, „ha arra volnánk szorulva, meg vagyok győződve, adnának. De nem akarunk kérni tőlük, dolgozunk még, amíg bírjuk. A héten is a kapa ki nem szakadt a kezemből” — mondja M. K., 692 forintos nyugdíját még 77 évesen is napszámba járással pótolta. „Hetvenig még megjárja, addig öreg az ember, de mikor attul felfelé megyünk, csak vénülünk. De azért még csak bírom.”

A gyerekkori összetartás később, felnőtt korban is megmarad. „Mindegyik más, de egy közös vonásuk van, az, hogy egymáshoz ragaszkodnak, nemcsak a bajban, hanem akkor is, ha öröm éri őket.”

A szeretet kedves példája: „Romániából minden testvérnek ajándékot hoztam. A vámos tán gondolta volna, hogy nyereségre viszem ezt a sokat, pedig hát csak a testvéreknek, sógoroknak, gyerekeknek, meg persze elsősorban is édesanyámnak.” Mekkora öröm és büszkeség ez, mégha illendően szabódik is az idős asszony: „ne vegyetek már nekem ajándékot, nem tudom én azt már elviselni. Nem tudok én úgy puccban ülni.”

Mert az anyák még idősen, nehezebben élve is nem elfogadni, hanem adni akarnak, és teszik is. „A baromfit meg leöldösöm, de nekünk már nem kell a hús. Hol egy tyúkot, hol egy csirkét viszek nekik.” — „Édesanyám disznót ölt, de neki nem maradt, csak a zsírja, a többit mind szétosztotta.”

Az önzés idegen fogalom ezekben a családokban. Ha olykor „a szeretetet inkább viccel ütik is el”, azaz gondolom azt jelenti ez, hogy nem „szavalnak” róla, de cselekedeteiket mindig az irányítja. „Csak kapjuk magunkat — mondják — mi most meglátogatjuk anyukát.” Vagy: „mikor beteg volt apuka, beszöktünk a kórházba, az orvos mondta is, hogy sok öregre rá se néznek, mi meg heten sírunk az ajtaja előtt.”

A nagycsaládok befogadók. Bár sokan említik, hogy barátnőre nem vágytak. mert olyan sokan voltak, a többi gyereket bizonyára éppen a sok testvér