Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Veöreös Imre: Az evangélikus örökség Tatay Sándor önéletrajzi írásaiban
VEÖREÖS IMRE: AZ EVANGÉLIKUS ÖRÖKSÉG TATAY.. . 55 „nem volt ő hitében sem szegény, dehogy volt” —; mert ez a jó humor „megtartotta az élet szeretetében és körülményeihez képest földi boldogságban”. Ha valaki furcsállná a humornak és a hitnek ezt a párhuzamát, hadd emlékeztessem: Barth Károlytól, századunk első felének legnagyobb teológusától megtanulhatta a mi nemzedékünk, hogy a humorra mint Isten „tulajdonságára” tekintsen. S ebben a visszaemlékezési mozzanatban, a jó kedélyben megint lutheri karakterisztikummal találkoztunk. A papi család életformájában is talál az író hasonlóságokat Lutherékkal. Nem csupán kedves, véletlen egyezéseket sorol fel: „Hát annyi tehenünk, borjúnk, disznónk volt éppen, mint nekik”, s Cranach egykorú képén mintha az ő kutyájukat festette volna meg. Mélyebb a vallomása: „A lutheri szellem minden más ható erőnél életesebben jelen volt a családunkban. Nem mint meghirdetett tan . .. Benne volt házunk levegőjében ... Magyar nemesi családból származom, de a szász bányászfi, a német parasztunoka életfelfogása, stílusa aprólékosan emlékül hagyott formái sokkal jobban jelen voltak családi életünkben a hazai udvarházak hagyományainál.” Házukban a főhelyen Luther képe mellett ott függött feleségének, Bóra Katalinnak későbbi, idealizált portréja. „És jó, hogy Katalin arca ilyen volt, mert így jobban hasonlított szép arcú anyámhoz. Mert lélekben, és a rájuk háruló munka alázatos vállalásában egyek voltak ők. Mikor könyvekből megismerkedtem a reformátor családi életével, nem tudtam szabadulni a kényszertől, hogy Katalin alakjába anyámat képzeljem.” De hagyjuk Bóra Katalint, inkább arra a bibliai és életigazságra figyeljünk, amit az író az 57 éves korában meghalt anyjáról mond el: „Mi volt az, ami őt annyi gond, gyötrelmes munka, a család anyagi hanyatlása, sikertelen próbálkozások, lányainak szerencsétlen házasságai, a fiaiban is beteljesületlen álmok mellett megtartotta boldog embernek? Egyedül a szívéből soha el nem fogyó, el nem fáradó, szűkebb és tágabb környezetét besugárzó szeretet.” Ügy is, hogy a szeretet szeretetet termett néki, és úgy is, hogy „a szeretet önmagát jutalmazza, mert magában gyönyört keltő érzés”. Szeretetben elégő boldog anyai élet emléke világít az író felé a bakonytamási evangélikus papi otthonból drága örökségként. Néhány, megszakadt teológus évéből maradandó hatású a Biblia tanulmányozása. Erre magánszorgalomból is rávetette ott magát. A Károli-bibliát akkor már elolvasta betűről betűre. S naponta átküzdötte a görög Újszövetség húsz-húsz versszakát. „Tettem ezt mintegy penitenciaként, mikor vállaltam, hogy ingatag hitemmel teológusnak megyek ... A Biblia sosem tett rám olyan lenyűgöző hatást később, mint abban az első nekirugaszkodásban.” Majd Pécsett, bölcsész korában is forgatja a táskájában hordott bibliát, mert nem tudja, helyesen cselekedett-e, amikor elhagyta a teológiát. „Még mindig kerestem a döntést a könyvek könyvében.” S talán maga sem veszi észre, hogy későbbi írásaiban a mondatfűzések során hányszor bukkan fel egy-egy bibliai ige emléke. Teológiai időszakából kiemelkedik Luther. „Tanulmányaimból a reformátor személye volt az egyetlen, aki magával ragadott. Minden egyebet elhanyagoltam, a vizsgákhoz legszükségesebb felkészülést az utolsó napokra halasztottam. Az előadásokról is minden ürüggyel elmaradtam.” Második önéletrajzi regényében mutatják az elszórt jellemzések Lutherról, hogy a reformátort valódi mivoltában ragadta meg olvasmányai során, s nem rekedt meg külsőségeknél. Aki pedig vele egyszer igazán találkozott, az aligha tudja
