Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Bozóky Éva: Három hit határán
50 BOZÖKY ÉVA: HÁROM HIT HATÁRÁN könyveit, aki tönkreteszi Európát, és minket is vele. Oly lehangolt lett olykor, hogy szólni is alig mertünk hozzá. A kör bezárult. Sehol egy felnőtt, akitől útbaigazítást lehetne kapni. Másodikos voltam, amikor egy napon Mater Brandt műfordítási versenyt hirdetett egy Rilke versre: „Wer jetzt allein ist, wird es immer bleiben” — így szólt a vers egyik sora, és én szorongó szívvel vetettem papírra: „ki egyedül volt, egyedül marad”. A lelki magány szorongató érzése azonban nem tartott soká. Aznap tudtuk meg a hírt: új hittantanárunk érkezik. A maroknyi gyülekezet napról napra nőtt, visszatértek a reformátusokhoz szokott hívek, már nem fértünk be a polgári iskola tantermébe. A gyülekezet templomot akart építeni, ám ehhez még megnövekedett létszámában sem volt anyagi ereje. A telekre még csak összejött a pénz, hanem az építkezés? Álom. Garam Lajos azonban erős akaratú ember volt. Sóiét hangversenykörútra hívták Finnországba. Nyomban a templomra gondolt. Hazamegy, viszi a férjét is, ahol csak fellép, elmondják, hogy egy magyar kisváros templomára gyűjtenek, a teljes bevételt hazahozzák. Talán futja majd egy szerényebb épületre. Nem sejthette szegény, hogy elsőszülött gyermeke lesz e nemes felajánlás áldozata, hogy hazatérőben halálos betegség támadja meg a kisgyermeket, ő pedig kis fehér koporsót visz majd a temetőbe, a síró gyülekezettől körülvéve. Elindultak, s helyükbe megérkezett Remete László. Családdal jött, két kisgyermekkel, s a mosolygós kis „galamb-papnéval”, otthonuk csakhamar kedvenc tartózkodási helye lett az evéngélikus diákoknak. A hittanóráink a késő estébe nyúltak, olyan jól éreztük magunkat. Nem volt tantárgy, amellyel kapcsolatban ne kértük volna Laci bácsi tanácsát. Nem akadt olyan érthetetlen és bonyolult anyagrész, amelyet kevés szóval, világosan meg ne magyarázott volna. Nem szólva a hitbéli kérdésekről! Végre itt a felnőtt, akinek vonzáskörében olyanná vált a világ, mint a napsütötte táj. A legkevésbé gondolkodó diák is érdeklődni kezdett a közelében, és nem hárította el a kérdéseket azzal, hogy mi van a tananyagban és mi nincs. Egyáltalán, a tananyag, mint olyan eszünkbe sem jutott. Az órák szellemi felfedezőutak lettek, túrák a végtelenbe. Nem unatkozott ott senki. Abban az időben olvastam — hogy fejemben a zűrzavar még nagyobb legyen — Baktay Ervin Indiáját. Le is szűrtem belőle, hogy a sokféle igazság mellett a lélekvándorlás tana is igaz lehet. Fenntartottam ugyan a hinduk számára, de hátha nemcsak a hinduk lelke vándorol? Laci bácsinak aranybarnába játszó vöröses haja és szakálla volt, a szeme olyan tiszta kék, mint az októberi ég közvetlen alkonyat előtt. Apró termete ellenére szakasztott olyan, mint Jézus a Mater Jadvigától kapott szentképeken. Egy alkalommal nagy félénken meg is kérdeztem: — Lehetséges, hogy Laci bácsi az Űr Jézus reinkarnációja? Másodpercnyi megdöbbenés futott át a tekintetén, de nem nevetett és nem háborgott. — Az Űr Jézus csak egyszer jött a földre. Ha visszatér, az a végítélet napja lesz. Olvasd a Szentírást, és akkor nem támadnak ilyen gondolataid. — Olvasnám, de elakadtam az ószövetségi nemzetségtáblázatoknál. Unalmas. Nem tudom átrágni magam azon a sok néven. — Kezdd az Újszövetséggel. Ügy könnyebb lesz. — Azt is gyanítom, hogy mikor lesz a végítélet. Megint semmi mosoly, semmi felnőttes gúny, csak érdeklődés. — Miből gyanítod?
