Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Komjáthy Miklós: Arcképvázlat Mályusz Elemérről
KOMJÁTH MIKLÓS: ARCKÉPVÁZLAT MÁLYUSZ ELEMÉRRŐL 35 hatalmas eredményeket hozott. Sok templom kapuja bezárult, még több iskola megszűnt, lelkészek és tanítók elveszítették kenyerüket, a városokban protestáns iparosok és kereskedők másodrangú polgárokká lettek, faluhelyen a jobbágyság elveszítette minden kulturális támaszát és oly helyzetbe jutott, hogy azt állati sorsnak érezte.” Mályusz monográfiája, majdnem azt mondhatnám, korát megelőző, társadalomtörténelmi elmélyüléssel készült. Az egyházat szolgáló csoportokat társadalmi képződményekként vizsgálta. Kimutatta, hogy az az értelmiségi réteg, amely a vallásos életet hivatásszerűen és tudatosan ápolta, a lelkészeké és a tanítóké, a népből, jobbágyokból és jobbágysorban élő kisnemesekből rekrutálódott. Következésképp a protestáns iskolák nem szakadtak el a tömegektől. Azokat a jobbágyság a magáénak érezte, s ragaszkodott hozzájuk a győzelmes ellenreformáció legsötétebb napjaiban is. „A templomok és iskolák, amelyeket az erőszak egyetlen ökölcsapása máról-holnapra a föld színével tett egyenlővé, külsőleg gyenge alapjai voltak a protestáns egyházaknak. Ha monumentalitás, dísz és szemkápráztató pompa volna a vallásos élet fokmérője, az egyház szilárdságának jele, akkor a protestantizmusnak a napjai Magyarországon régesrégen kiteltek volna már. Szerencsére másban rejlett a lényeg. Az épületek egyszerűsége csak az anyagi szegénységnek volt a kifejezője, a sokszor példátlan nyomornak, amellyel hívők és pásztoraik küzdöttek. Ami azonban a földhöz ragadt népet éltette s az egymást sírjába kísérő generációkat átsegítette a szenvedéseken, az az erő és kitartás a lelkekben élt. Hit volt ez, a szónak legfenségesebb értelmében, egyedül méltó arra, hogy rajta, mint kősziklán, nyugodjék az egyház.” * * Mályusz Elemér bécsi kutatásaiból a húszas évek elején hazatérve, előbb az Országos Levéltárban teljesített szolgálatot, majd Szegedre, 1934-ben pedig a budapesti egyetemre került, mint a középkori magyar történelem professzora. Egyike volt a legnagyobb hatású tanároknak. Iskoláját ma is számon tartják. Tanítványai szinte kivétel nélkül jeles művelői marxista történettudományunknak. 1945 törést hozott Mályusz Elemér pályáján. Itt nincs helye annak, hogy az okokat és körülményeket vizsgáljuk. Tény, hogy a kiváló professzort, az európai hírű tudóst a maga életének alakulása győzte meg a kétévezredes, Ovidius-i megállapítás igazáról: „Tempora si fuerint nubila, solus eris” (Ha beborul feletted az ég, egyedül maradsz.) Csak egyháza s tanítványainak javarésze nem hagyta el. Mályusz Elemérnek már évtizedek óta megvoltak kapcsolatai az egyházzal. A reformátusokkal közös folyóiratunknak, a Protestáns Szemlének régi munkatársa volt. Zsinka Ferenc korai halála után 1930-ban pedig átvette a Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár szerkesztését. Évtizedekre szóló, átfogó programot készített e fontos kiadvány és „A magyar protestantizmus történetének forrásai” című, nagyszabású publikáció számára. Egyházi kapcsolatai sorából kiemelkedik, hogy a Luther Társaság Kovács Sándor halála után 1942-ben elnökévé választotta. 1947-ben egyházunk akkori vezetősége, ha szerény tiszteletdíjjal is, az egyetemes egyház levéltárosálnak és könyvtárosának hívta el. Egyháza bizalmának végtelen odaadással és lelkiismeretességgel felelt meg. Az egész országra kiterjedően megszervezte az egyháztörténelemnek egyházközségi, egy
