Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Bodrog Miklós: Úton (vers)
3° GROÖ GYULA: TUTULI ott él a túlélő bajtársak szívében, a magyarokéban és a szovjetekében is, akikkel az egykori görgeysek mai napig tartják a meleg, baráti kapcsolatot. Amíg ezzel a témával foglalkoztam, állandóan eszemben járt Nemeskürty István könyvének címe: Rekviem egy hadseregért. A doni visszavonulásban ottveszett, vágóhídra hurcolt második magyar hadseregért írta ezt a könyvet. — Rekviem egy nemzedékért? Talán azokért, akik kevesen bár, de felismerték a helytállás alkalmát és módját, s így vállalták a helyettes áldozatot egy megtévedt, mert megtévesztett nemzet tömegeiért, jelt adva és jelet hagyva, a jövőnek is tanulságul. Volena Koczor Imrét, a kedves diákot, „Tutuli”-t, elnyelte a háború iszonyú örvénye. Helytállásának emléke és a tanulság — dulce et decorum est pro patria móri — megmarad. A régi, oly sokszor hamisan és hazugul idézett mondás értelme történelmünk e szakaszában új fénnyel ragyog: „Édes és dicső dolog a hazáért meghalni”. Nyugodtan rohan a vonat a rőt bordájú ég alatt. Aztán az izzás megfakul, a vörös tintakékbe fül — rendet dobol a változás, jön állomásra állomás. Hordozó futást adj nekem, vonat-életet, Istenem. Rended, szándékod másai legyenek állomásai, BODROG MIKLÓS vonzzanak mérföldköveid az eljövendő reggelig.
