Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Szilágyi András: Pilárik István úrvacsorai kannája
24 SZILÁGYI ANDRÁS: PILÁRIK ISTVÁN ÜRVACSORAI KANNÁJA jelöl a kor alapvető eszmei, ideológiai kérdésében. Ez indokolja gyors elterjedését; a XVII. század második felében mind gyakrabban fordul elő a törvényadás jelenete nélkül, önálló ábrázolásként. Luther alakja ez utóbbiakon a mózesi kőtáblákkal a kezében tűnik fel, ezt a megoldást látjuk a Selmecbányái úrvacsorái kanna vésett jelenetén is. Tárgyunkon további öt, hasonló méretű ábrázolás szerepel: Jákob álma, Illés mennybevitele, János evangélista alakja, a mennyei Jeruzsálem, valamint István vértanú megkövezése. Világos az összefüggés a két ószövetségi jelenet között — Jákob és Illés alakja gyakran fordul elő együtt az egykorú művészet különféle műfajaiban —, ugyancsak egyértelmű János evangélista szerepeltetése, hiszen az új Jeruzsálem képe az ő apokaliptikus víziójában tűnik fel. Kérdéses azonban, vajon mi indokolja, hogy az alakos díszítmények között István megkövezése is helyet kapott. Az ötvösmű első feldolgozásában Bünker Rainald megkísérelt választ adni erre, feltevése azonban aligha fogadható el. A magyarázatot szerinte a kanna megrendelőjének személye — Pilárik István — adná meg; István vértanút mintegy a készíttető „védőszentjeként” ábrázolták a tárgyon.2 A jelenet alatt valóban „St. Stephanus” vésett felirat olvasható, ennek ellenére, minthogy nem katolikus megrendelésre készült az ötvösmunka, a hipotézis nem látszik szerencsésnek. A magyarázathoz, úgy tűnik, közelebb jutunk, ha a XVII. századi vallásos irodalom egy jellegzetes műfajának, a didaktikus, moralizáló célzatú epigrammaköltészetnek az emlékeit vizsgáljuk. A korszak német irodalmának több jelentős alkotója írt a hívek épülésére szolgáló epigrammákat, amelyek a Biblia bizonyos eseményeit magyarázzák és értelmezik. E művek közül a sziléziai Andreas Gryphius (1616—1664) „István halála” című művére hívjuk fel a figyelmet. A vers az ószövetségi Jákob és István vértanú alakja között teremt kapcsolatot; szemléletesen utal erre az utolsó két sor: Er salbete den Stein zum Denckmal und Altar, Du salbst mit Blut und gibst dich selbst zum Opfer dar.3 (A követ emlékké s oltárrá szentelte, Te vérrel magadat áldoztad fel Érte.) Az epigramma Jákob vízióját az első keresztyén mártírnak, István diakónusnak a látomásával hozza összefüggésbe. Az úrvacsorái kanna vésett ábrázolásán, a megkövezés-jelenet hátterében — a vértanú látomásának illusztrációjaként — csakugyan feltűnik az Atyaisten és Krisztus alakja. Ez a megoldás, mely az esemény csodás elemét hangsúlyozza, olyan műveken jelenik meg, amelyek — csaknem kivétel nélkül — katolikus megrendelésre készültek. Előfordulása az ötvösmű jelenetén bizonyossá teszi, hogy a megfelelő bibliai passzus — Apostolok cselekedetei 7, 59—60 — mellett az említett epigramma szolgált az ábrázolás írott forrásául. Az úrvacsorái kanna főnézetén a megrendelő — Magister Stephan Pilárik — nevét olvashatjuk. Pilárik István, a korszak egyháztörténetének jelentős alakja, aki Wittenbergben szerzett magiszteri címet, 1683-tól haláláig, 1710-ig Selmecbánya evangélikus lelkésze, 1704-től a bányai egyházkerület szuperintendense volt. Irodalmi és egyházszervezői munkásságával számos publikáció foglalkozik/* Mecénási tevékenységéről egyetlen alkotás, az 1685-ben készült úrvacsorái kanna tanúskodik, amelyet a Selmecbányái Johannes Weidner ötvös készített. E tárgy a mester egyetlen ma ismert, hiteles műve. Jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy a tartalmilag egymással összefüggő ábrázolások egy nagyszabású, következetesen felépített ikonográfiái programot
