Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Szilágyi András: Pilárik István úrvacsorai kannája
SZILAGYI ANDRÁS Pilárik István úrvacsorái kannája Az ágostai hitvallást követő német fejedelmek támogatásával 1641-ben jelent meg Nürnbergiben a Luther-biblia új kiadása, az ún. „Kurfürstenbibel”. Előkészítésében jelentős szerepe volt a korszak neves teológusának, Siegmund Eveniusnak, aki 1639-től haláláig a weimari szász fejedelmi udvar szolgálatában állt. Az ő útmutatása alapján készült a biblia címlapja, a szász udvari festő, Christian Richter kompozíciója. Ez a nagyhatású, programadó képi ábrázolás újszerű témaválasztásával fordulópontot jelent a Luther-bibliák illusztrációinak történetében. A korábbi bibliakiadások címlapját — a reformáció korában kialakult hagyománynak megfelelően — több ó- és újszövetségi jelenet díszítette, amelyek között leggyakrabban a Sinai-hegyi törvényadás, a Keresztrefeszítés és a Feltámadás képei szerepeltek. Christian Richter művének középpontjába egy jellegzetes, késő-középkori eredetű ábrázolási típus — Krisztus a misztikus szőlőprésben — került. A jelenetet a mester sajátosan lutheri felfogásban állítja elénk: Krisztus a Feltámadás zászlóját tartja kezében, amelyet az előtte heverő, a csontváz mellett ábrázolt sárkány testébe döf. Ez a megoldás alkalmas arra, hogy a Megváltó szenvedését, ugyanakkor Krisztusnak a halál és a gonosz felett aratott diadalát is kifejezésre juttassa. E gondolat — „Sieg Christi über Tod und Teufel” — különös hangsúlyt kap Luther műveiben; példaként a „Christi Sieg, unser Sieg” cím alatt kiadott beszédének egy részletét idézzük.1 A címlap központi jelenetét kétoldalt az Ö- és az Újszövetség alakjai övezik. Balra Adám és Éva, valamint Ábrahám és Izsák, Noé, Mózes, Áron és Dávid, jobbra Péter és Pál apostol, Keresztelő János, a bűnbánó Magdolna és a megtért lator figurái láthatók. Ez a csoportosítás — a Megváltás előhírnökeinek és tanúinak szembeállítása — a lutheri vallásos felfogás egyik központi tételét, törvény és kegyelem antitézisét illusztrálja. A nürnbergi „Kurfürstenbibel” a XVII. század végéig kilenc kiadást ért meg; ez magyarázza, hogy illusztrációi, mindenekelőtt címlapjának ábrázolása széles körben ismertté vált. Elterjedését azok az oltárképek — valamint néhány epitáfium — jelzik, amelyek főként Szászország, Szilézia és Württemberg evangélikus templomaiban maradtak fenn. A kompozíció a magyarországi barokk festészet emlékanyagában is előfordul, a besztercebányai Városi Múzeum egy 1700 körüli oltártábláján, amely a garamszegi evangélikus templomból származik. Arról azonban eddig nem volt tudomásunk, hogy az ábrázolás nem csupán a korszak festői számára szolgált előképül. A kompozíció átvételének egyedülálló példája az 1685-ben Selmecbányán készült úr-
