Detroiti Magyar Újság, 1974 (64. évfolyam, 1-50. szám)
1974-02-08 / 6. szám
J 2. OLDAU. DETROITI MAGYAR ÚJSÁG 1^74. FEBRUÁR 8. DETROITI MAGYAR ÚJSÁG DETROIT HUNGARIAN NEWS Megjelenik minden pénteken Weekly except two weeks during the summer (last week in July and first week in August) Főszerkesztő — Editor in Chief KÓTAI ZOLTÁN Kiadó — Publisher KÁRPÁT PUBLISHING Co. INC. 1017 Fairfield Avenue, Cleveland, Ohio 44113 P.O. Box 5348, Cleveland, Ohio 44101 Telephone: (216) 696-3635 A detroiti szerkesztőség és kiadóhivatal hívható (hétfőn és csütörtökön esle 5:30 és 7:50 óra közölt) Telephone: (313) 935-4666 ELŐFIZETÉSI ÁRAK SUBSCRIPTION RATES Egy évre........... $12.00 For one year .. $12.00 Fél évfe ........ 7.00 For 6 months .. 7.00 Egyes szám ___ 0.20 Each copy .'......... 0.20 Second Class postage paid at Cleveland, Ohio Móra Ferenc; A FAJTÁM Paulnak hívták, szőlőcsősz volt, most halt meg Félegyházán kilencvennégy esztendős korában. A legkáromkodósabb kiskun volt, akit ismertem — pedig ez nagy szó, bizonyíthatja Horváth /adtán, a kiskunok követe. Viszont alighanem az utolsó kiskun volt, aki kenyéren, vízen tartotta meg a negyven napi böjtöt, ami kezdődik hamvazószerdával és végződik húsvétvasárnappal. (Igaz, hogy ha még egy kicsit regenerálódunk, akkor nagy számmal lesznek olyan kiskunok is, akik csak vízen böjtölnek.) írniolvasni nem tudott — lehet, hogy azért élt cdyan soká —, de azért igen bibliás ember volt, engem is ő ríkatott meg az első teológiai kérdéssel egynapos deákkoromban. Megállj, te gyerek — akasztotta a gamósbotját a lábam szárába , igaz-e, hogy te mán gyiák vagy? , — Igaz ám, Paul bácsi, már varrja is a táskát édesapám tarisznyából. — No hát akkor mondd meg nekem, Zebedeus két hának ki volt az apja? Azt h iszem, ez egyike a leglogósabb bibliai kérdéseknek, amivel talán még magát Zebedeust is zavarba lehetett volna hozni. En semmi esetre se tudtam okosabb választ adni, .minthogy ríva fakadtam, mire Paul hátba ütött egy ndvetií nyári-pir3s almával. (LeHcT. IiotjyUppen a nii szőlőnkben csőszködte.) — Szamár vagy, tebelőled se lesz pap. Ebben is igaza volt Paulnak, mert szamár voltam, és nem lett belőlem pap. Különben ő is szép szál legény volt a maga idejében, 1849-ben, csakhogy az olyan régen volt, bogy még akkor nem hívták Paulnak, hanem hívták Török Nagy Pálnak, és mint ilyen cselekedett mindenféle vitézi dolgokat Szolnoktól Világosig. Ezekről azonban nincs mit beszélni, mert maga Török Nagy Pál se beszélt róluk, mint ahogy a mostani háborúról se a Török Nagy Pálok írják a memoárö'kat, hanem azok, akik nézték, hogy mit csinálnak a Török Nagy Pálok. Világos után Pál egy darabig lappangott az éren és nádon, s csak az istenfélő keresztapja mentette meg attól, hogy szegénylegény nem lett belőle, a népdalok hőse, akiről még száz év múlva is kalendáriumot neveznek el a nemzet nagyobb épülésére. Pál karrierjének a tulajdon keresztápja állta útját, aki harminc pengőkrajcárért a zsandárok kezére játszotta a bujdosót. Pált becsípték cserepámak, elnevezték Paulnak, és nyolc esztendeig oktatták a gyakorlati honisméből, hol olyan vidéken, ahol húsvét vasárnapján is olajost esznek az emberek, hol olyan helyen,, ahol krumplival főzik a halpaprikást. Mire én összeismerkedtem PauIIal, akkorra már csak ilyen tökéletlenségek maradtak meg az emlékezetében az osztrák örökös tartományokból — az egy Galícia volt az, amelyiknek tudta a nevét, de még az esztendejét is annak, amikor ott viselte az angyalbőrt. 1854-ben volt, valahol Lemberg körül lágerozolt a Paul hadteste. Förtelmes pólyák tél járt, nagy máglyatüzek birkóztak a november-éjszaka szeles, havas, ködös zimankójával, s a tábortüzek körül mindenféle nyelven áldották a legfőbb hadurat, akinek dicsőségére orroknak, füleknek kellet! lefagyni. Ebben egyetértettek mindnyájan, azonban nemzetiség szerint külön-külön melegedtek csehek, stájerok, horvátok, rácok, oláhok, magyarok, lótok, így is szimbolizálván a Habsburg birodalom páratlan egységét, amit már akkor sok szép pátens tett vitathatatlanná. Egyszerre csak, Rajnaion innen, éjfélen túl, lódobogásra neszeinek fel a bakák. Lószerszám is csillog a vörös lényben. Kis fekete ló gurul ki a ködből, tiszti sarkantyú pengését is hallani. <—< Eh. csak az Ernec Vizitál! — kuporodtak vissza az emberek a tűzhöz. Emészt főherceg, aki se különösebben rossz hadvezér nem volt, se a politikába nem balkezeskedett bele (amiért is a genealógián kívül semmi egyéb tudomány nem terhelte meg magát az emlékezetével), nem tartozott a parádés Habsburgok közé. Szeretett a mundérviselő plebs közé keveredni, evett-ivott egy csajkából, egy kulacsból a mancsa/ tál, s állítólag a császár minden katonájával a saját anyanyelvén tudott diskurálni, ami még akkor is rendkívüli nyelvtalentumra mutat, ha ez a diskurzus csak annyiból állt, hogy “na, hogy megvagy?”. Ezúttal azonban komolyabb téma körül forgott az Ernec érdeklődése. Kialudt a pipája — a porcelán burschpipa divatja járta akkor az uraknál —, és szeretett volna tűzhöz jutni. Hát tűz volt ott annyi, hogy disznót lehetett volna nála pörkölni, de hosszú út az, míg téli szélviharban az őrtűz parazsából pipafüst lesz egy lovasember szájában, aki nem akar leszállni a lóról. ’ . Először az oláhokhoz fordult a főherceg. Szanaszét ugráltak, ahogy a kis fekete ló megállt mellettük. — Ne ugráljatok, brátye, csak egy kis tüzet adjatok a pipámba. * Szaladtak is a brátyék parazsas végű gallyakkal, de mire a pipáig értek velük, akkorra kinek a szél kapta el a tüzes fejét, kiét a havas eső égette hamuvá. A főh erceg mormogva ugratott a legközelebb melegedőkhöz. Itt szerbek tartózkodtak, azok már okosabbak voltak. Egész gerendát emeltek ki a tűzből, azzal se szél, se hó nem bír, viszont a lovacska se tudta elgondolni, miért akarják a szemét tűzzel kiverni, mikor ő igazán senkinek se vétett. Rántott egyel magán, fölágaskodott, szügyébe vágta a fejét, és úgy vitte vissza a lovasát az éjszakába, mintha a sátán ösztökélné pokolbeli piszkavassal. A tábortüzek mellől csöndes vigyorgással néztek utána. Mert népszerűség ide, népszerűség oda, egy tábornok mégiscsak akkor legnépszerűbb, mikor elszalad vele a ló. A főherceg azonban nem hagyta magát. Utóvégre ha egy főhercegnek pipázhatnékja támad, neki jussa van éppolyan makacsnak lenni, mint más animal fumans-nak. És hogy az Ernec milyen emberséges ember volt, abból látni legjobban, hogy se alarmot nem fúvatott, se egy falut föl nem gyújtatott fidibuszért, hanem megint sorba vette a tüzeket. Csakhogy a tüzek egymás után föladták a küzdelmet az egyre tombolóbb vihar ellen. Az már akkor valóságos burána volt, az a hózivatar, amely a szarmát síkon lovastól szokta felforgatni a telegákat. A bakák közelebb szorultak egymáshoz, összevetették a vállukat, és ügyet se vetettek rá, hogy a lovacska odatopogott melléjül^ Ilyen istenítélet időben nincs diszciplína. Különben se igen lehetett látni a jégtű-hullásban semmit. A főherceg legföljebb a füle után igazodhatott. Ahol néma maradt az emberkupac, ott tótok bújtak össze. Ahol csúfondárosan morogtak vissza a hó alul, ott cseheket sejdíthetett, ahol dühös morgás hallatszott, ott horvátokat, mert azok mindig híres mérges emberek voltak. Valahol messze pislogott még egy máglya, abban magyarok tartották a lelket: mind csikósok, gulyások, valamennyien pásztortűz-szakértők. Ahogy odabotorkált a kis ló, összevillant a legények szeme: — Csak ide szorult tüzért a németi Paul már akkor söpörgette is egy venyigével a szép menyecskeszemű parazsakat — a bal markába, s ahogy a főherceg közel ért, fölugrott, szalutált, és odanyújtotta neki az eleven parázstartót. — Alásan jelentem, itt állok a parázzsal! . — Keszenek ,—■ hajolt le a főherceg a lóról, s abban a percben egy illojális szélroham kikapta az ajkai közül a porcelánpipát. Persze puhába esett, nem is tört csontja, de keresni kellett, s míg Paul jobb kézzel tapogatott utána a hóban, baljában mintuígő áldozatot tartogatta a parazsat. S nőre a pipa visszaKerüft a főherceg szájába, s Paul a jobb kwe hüvelykujjával és mutatóujjával beleigazgatta a legelevenebb parazsat, és piegadja jó szívvel a használati utasítást, hogy “no, most mór csak szíja az úr — akkorára úgy összeégett a bal tenyere, hogy holta napjáig hordta a jegyét. “Szolgálati időm emlékére. ,—■ Hát aztán megszolgálta-e kendnek az Ernec az emberségét? /—> kérdeztük Paul bácsit, valahányszor disznótoron, lakodalomban szóba került a virtus.— Hát. Meg ám. Nagyon rendes ember volt az Ernec. A saját acskójóból kínált meg egy pipa dohánnyal. Hát ezért nem egészen alkalmas nemzeti szimbólumnak a Paul. Mert a nemzet mindig úgy égette össze a kezét, hogy egy pipa dohányt se kapott érte. "HERCEG - VALÓBAN TE VAGY AZ IGAZI FÉRFI" Daloljon velünk HALLGASSA •VINCE ANDRÁS rádióprogramját minden szombat este 6 órától 7-ig a detroiti FM rádió WQRS 105.1 állomáson Hirdetésért, üdvözlésért, köszöntésért hívja: 881-4394 Cim: 1264 Blairmoor Ct., Grosse Pointe Woods, Mich. 48236 KEDVEZMÉNYES EURÓPAI UTAZÁSOK MINDEN IDŐBEN John Wayrie az amerikai férfiasság mégtestesítője a közelmúltban az oroszlánbarlangba merészkedett. Látogatást tett a Massachussetts államban levő cambridgei Llarvard egyetemen. Az egyetemi újság szerkesztőségének támadt az az öt lete, hogy meghívja John Wayne t Cambridgebe. A cifra, több mint 100 aláírást tartalmazó meghívón ez állt: “Ha ön be akarja bizonyítani, hogy a férfiasságáról szóló legendák nem mesék, akkor lesz annyi mersze, hogy benézzen a mi kis közösségünkbe, amelyről már valóban bebizonyosodott, hogy minden idők legintellektuálisabb, legradikálisabb oroszlánbarlangja, ahonnan még senki sem lépett ki úgy, hogy a diákokkal vívott szócsata győztesének könyvelhette volna el magát . D ellát a több mini WO kil ós, 193 cm. magas Wayne-1 sem most rángatták el édesanyjának szoknyája mellől. Nem hiába vezette megszámlálhatatlan filmben diadalra a polgárháború északi katonáit, hajtotta át a csordát az indiánok gyűrűjén, mentette meg rettenhetetlen bátorságával bekerített legényeit a japánok csapdájából, vagy vezette rohamra a tengerészgyalogosokat a koreai háborúban a kommunisták elleni, kegyetlen küzdelemben. John Wayne, vagy ahogy a filmszakmában ismerik: “a Herceg ”, minden további nélkül elfogadta a meghívást. “A harvardi látogatás, egy nyilvános vita felér bármilyen publicitással ,— mondotta. Joli n Wayne semmit sem kockáztatott, mert aki film színész és nemzedékek ideálja, az maradjon hű a hírnevéhez. És a “Hercegben ezúttal sem csafódtak. A színész elfogadta egy laktanya parancsnokának az ajánlatát, hogy az ünnepélyes bevonuláshoz rendelkezésére bocsát egy pán célautót, teljes legénységével együtt. A tréfa még a fogukat fenő harvardi egyetemisták között is osztatlan sikert aratott. Amikor a páncélos szörnyeteg, nyitott gépfegyvertornyával a mosolygó Wayne-nel behajtóit az egyetemi főtérre, azt már több ezer lelkes diák népesítette be. A harsány nevelésbe belevegyük egy két tréfás ugra tás is. A páncélkocsi igazi személyzete közben azzal volt elfoglalva, hogy a Way ne jelé záporozó hógolyókat áriul matlanná tegye. Amikor a tömeg már valósságai ellepte a páncélautót, a diákság hirtelen utat nyitott az egyetemi lap szerkesztőségének, amelynek tagjai >—- szem előtt tartva az etikettet >—< kezükben játékpuskával a jármű elé vonultak és felszáll lottók a “Herceget”, hogy adja meg magát. Way ne nevetve engedelmeskedett. A fogadó bizottság innen a hatalmas egyetemi auditó riumba kísérte a színészt, de diadalmas belépéséi kisebb incidens zavarta meg. Néhány indiánnak öltözött diák, ler mészelesen előre betanult párbeszéddel, élesen bírálta azo kát a filmeket, amelyben Wayne indiánokkal csatázott. Az epizód színészek szerint eljött az idő a leszámolásra. De erre azután mégsem került sor, mert a hátulról tülekedő rádió- és TV riporterek hada valósággal besodorta a színészt ‘az előadó terembe, ahol a színpadra kísérték és a 10 ezer főnyi hallgatóság izgatott hangzavarában megkezdődött a tréfás és kevésbé tréfás kérdések özöne. “Herceg — ugrott fel egy izgatott fiatalember az első sorokban —, nem sebesültél meg a. bevonulás alatt? Wayne, akit a katonák és a szerkesztőség sorfala védett, jellegzetes mély hangján visszadörögte, hogy: nem fój ’ ’ Nyilvánvaló volt, hogy a szemben álló felek egyikét sem vezérelte ellenséges érzelem. A diákokkal együtt a színész is megértette, hogy kizárólag a humorra, a baráti húzásra megy ki a dolog. Ebben a hangnemben tették fel a kérdéseket, John Way ne pedig ebben a hangnemben vá laszoll. És meg kell hagyni, hogy nem leheteti rajta kifogni, nagyon is állta a sarat, akár csak filmjeiben. A világhírű amerikai művésznek pl. ilyen kérdéseket leltek fel: 1 “Mi a lova véleménye a sexábrázolásáról a 70 es évek filmjeiben?” “Miféle humoristák írják filmjeiben a párbe szerieket?” “Mi történne, ha egyszer nem rokonszenves hőst. hanem valamilyen gazembert kellene alakítania? Igaz é, hogy indián filmjeiben marijuannával töltött békepipál szívott? Wayne szemmel láthatóan élvezte az ugratást és egyik-másik kérdésre ugyanolyan ötletességgel válaszolt, például: Kérdés: Mi a véleménye a nők felszabadítást mozgat máról? Válasz: Nekem aztán édes mindegy, hogy mi kor és hol vállalnak állást, amig a vacsorát akkor szolgálják fel, ami kor a férjük kívánja. Kérdés: “Egyes filmjeiben mért nem szerepelnek a la csonytermetű színészek is? Válasz: Nehéz lenne őket szájon vágni. Még legálább másfél óráig záporozlak a kérdések és a nyilvános vita aligha ért volna véget, ha az egyetemi újság főszerkesztője be néni jelenti, hogy a 11erceg ezúttal is hű akar maradni megérdemelt hírnevéhez és siet haza, nehogy lekésse a vacsorát. John Wayne távozását ugyan olyan tömegjelenet ki sérte, mint diadalmas bevonulását — egy különbséggel. A diákok plakátot erősítettek a kint várakozó páncél gépko csira, amelyen ez állt: “Köszönet a kihívás elfogadásáért! “Herceg, valóban te vagy az igazi férfi . AMERICANS7 Utóbbi években hozzászoktunk ahhoz, hogy Amerikát, illetve az Egyesült Államokat a saját népe kicsinyíti le, bírálja, szidja, gyanúsítja a legkülönfé Iébb gyengeségekkel, hibákkal, mulasztásokkal. Éppen ezért meglepő, hogy egy kanadai rádió bemondó, a 73 éves Gordon Sinclair, megsokallotta azt, hogy Amerikába mindenki belerúg és múlt év június 5-én Let s Be Personal programján Americans címmel védőbeszédet mondott az Egyesült Államok érdekében. Ezt a beszédet átvette a Buffalo, N.Y.-i rádió, amely elkérte a kéziratot Sinclairtől és azóta a szöveget ( Bridge over Troubled Water ) minden napilap, folyóirat ismertette és a hanglemezek tízezrei is megjelentek és a közönség nagy érdeklődéssel vásárolja. Sinclair ezerszámra kapja azóta is a leveleket és a csodálatos az, hogy éppen az amerikai újságírók fűznek hozzá gúnyos megjegyzéseket. Pf. Russell Baker a “My Fair Lady” operette egyik elfogult dalához Why Can t a YVoman be Like a M an -hez hasonlítja. Hízelgésnek nevezi a cikket, noha az csupán igazságokat tartalmaz. A szöveg túléli a kritikát és mi magyarok, akik hazafias érzelmüek vagyunk és távol áll tőlünk minden nemzetköziség, örülünk annak, hogy a kanadai reporter megírja azt, hogy mennyire segített Amerika felépíteni nemcsak szövetségeseinek országait, hanem háborús ellenségei városait íalvait is. Megmondja, hogy ahol ínség, ahol nyomorúság, hiány volt a világon, mindenütt megjelent az amerikai segítség. A japánok, a németek technikai felk észültségüket, gyáriparuk fejlődését és gazdasági jólétüket az amerikai technika és gazdaság segítségének köszönhetik. Erről az amerikai sajtó és a világsajtó hallgat, de a skandálokról, az amerikai gyengeségekről, az állítólagos háborús uszításokról annál többet ír. Kérdezi Sinclair: Miért nem küldenek más országok egy férfit, vagy nőt a Holdba? Arról is ír, hogy az amerikai katonaszökevények tömege járkál a kanadai utcákon és az amerikai papák és mamák küldik nekik az amerikai dollárokat, amelyeket ők Kanadában költenek el. Nem célunk az egész cikknek a leközlése, csupán érdekesnek tartjuk, hogy nem egy amerikai kommentátortól , ha nem kanadaitól származik. Azt is megemlíti, hogy nem rosszalhalná a világ, ha az amerikaiak azt mondanák, hogy ‘ördögbe a világ minden más részével”, vegyenek más országok izraeli kötvényeket, építsék és javítsák más országok a külföldi gátakat és olyan épületeket, amelyeket nem dönt össze az árvíz . . . Miért nem segítenek más országok, ha Amerikában van baj? Még a saníranciscoi földrengéskor sem segített senki. Amikor Amerikában vannak természeti csapósok, amelyek nem kerülhetők el, akkor senki, de senki sem segít . . . ÉRTESÍTÉS A DETROITI MAGYAR ÚJSÁG UJ POSTAI CÍME: P. O. BOX 418 WYANDOTTE, Ml 48192. HOL KAPHATÓ A DETROITI MAGYAR ÚJSÁG DELRAY PARTY STORE FRED'S PATENT SHOP 7900 W. Jefferson Ave. 8901 Dearborn, 842-5130 DELRAY SUPERMARKET - 8346 W. JEFFERSON AVE. LEPJE MEG IIOZZATARTOZÚIT PÉNZZEL. CSOMAGGAL GYORSAN ES LEGBIZTOSABBAN MAGYARORSZÁGRA AZ IKKA CSEHSZLOVÁKIÁBA A TUZEX •ROMÁNIÁBA A COMTURIST RÁKAY FERENC irodájából Telefon: 843-8890 8016 W. JEFFERSON AVENUE Detroit, Mich. 48217 NYITVA: naponta de. 10-tőI du. 5-tg CASTRO VALLOMÁSA MIAMI, Fia. —■ Éidel Castro, Kuba miniszterelnöke bevallotta beszédében, hogy Kuba népe nem kész arra, hogy kommunizmusban éljen és ezért kénytelen Kari Marx filozófiáját némileg változtatni. “Sok példa arra vall, hogy mi még nem vagyunk felkészülve a kommunista életmódra! — mondta a szakállas vezér a kubai munka konfederáción. Őszintéknek kell lennünk és hibáinkat és kárainkat jóvá kell tennünk! A havannai rádióban, amelyet természetesen főleg a Miamiban élő menekült kubaiak részére sugároznak, az hangzott el, hogy a szükséghez képest és tehetségéhez képest kell a kubai népnek élnie, még ha az nem is a szociális revolució iránya. Az alap elve a kommunista társadalomnak utópia, idealizmus és nem a mai Kuba praktikus vonala. Castro álláspontja ma az, hogy mindenkinek teljesítményéhez és tehetségéhez képest kell megkapnia jövedelmét. A kubai vezetők túl gyorsan, átmenet nélkül tértek át a marxista filozófiára, amely sok igazságtalanságra és hibára vezetett. Castro rámutatott ballépésekre egyes munkás ok fi zelése kérdésében, amely a közművek (víz, villany, közlekedés és más közszolgálat) helytelen és pazarló használatára vezetett. Sokan vannak, akik nem dolgoznak kielégítően és mégis ugyanolyan jövedelmet élveznek, mint a megfelelő dolgozók. Azt a meglepő nyilatkozatot tette, hogy sokkal több munkásra van szükség a cukorgyárakban, hogy elérjék ugyanazt a teljesítményt, amelyet a gyárak 1959-ben produkáltak! amikor amerikai tulajdonosaik voltak. Lehetséges, — mondta Castro, — hogy mi hibát követünk el akkor, amikor több erőt alkalmazunk, kevesebb hozzáértéssel, mint a kapitalisták, de ezt jóvá kell tennünk és legalább annyit kell produkálnunk, mint az amerikai adminisztráció produkált!” Amikor Castro hibákat vall be és elhajlást ígér a marxista elvektől, akkor a józan szabad világ gondolkodni kezd: vajon mit óhajt ezzel az “őszinteséggel elérni . . . ?
