Detroiti Magyar Újság, 1974 (64. évfolyam, 1-50. szám)

1974-09-06 / 34. szám

1974. SZEPTEMBER 6. DETROITI MAGYAR ÜJSÄG 3. OLDAL. VILÁGVISZONYLATBAN CHILE Castro Hugo tengernagy, mint nevelésügyi miniszter, megtiltotta a Tiddler on the Roof című amerikai film előadását, pedig a filmellenőrző bizottság nem talált benne kifogásolni valót. A miniszter a tilalmat azzal indokolta, hogy a film, amely a zsidóság helyzetét mutatja be a cári Oroszországban, olyan részleteket tartalmaz, amelyek meg­zavarhatják a chileiek között az összhangot. BRAZÍLIA A “Folha de Sao Paulo című lap egy nukleáris/ ku­tató mérnököt idéz névtelenül, aki nyilatkozatában meg­állapítja, hogy papíron a brazíliai atombomba máris készen van. Á Sao Pauloban működő nukleáris erőkutató intézel nemcsak elméletileg készítette el az atombombát, hanem az előállításához szükséges számításokat is pontosan elvégezte. Csupán a nukleáris kohászat terén van még bizonyos fej­lődésre szükség, amely hat hónapon belül megvalósítható. TAHITI A francia-polinéz területek országgyűlése hozzájárult, hogy Tahiti szigetén nukleáris erőtelepet létesítsenek. Az intézkedés ellen csak az önkormányzat hívei tiltakoztak, az­zal az indokolással, hogy a telep légszennyeződést okoz. A franciák egyébként Tahiti szigetétől dél-keletre felrobban­tották hetedik kísérleti atombombájukat. A kísérletek június 16-án kezdődtek. Az atombomba nagyságáról a franciák nem nyilatkoztak, az ausztráliaiak nem tudtak tájékozódást szerezni. PORTUGÁLIA A lázadozó afrikai portugál gyarmatok felszabadítása komoly megvalósulás előtt áll. Portugál-Guinea függetlení­­tési okmányát aláírták. Az új ország neve Guinea-Bissau lesz. FÜLÖP-SZIGETEK Marcos E. Ferdinand elnök rendelkezése alapján Ma­nilában, a jezsuiták papnevelő intézetében házkutatást tar­tottak. 150 katona helikoptereken szállt le az intézet terü­letére. Egy előadót és annak húsz hallgatóját letartóztatták. Őrizetbe vették Mayo Benigno jezsuita atyát, a rend or­szágos vezetőjét is, őt azonban kihallgatása után szabad­lábra helyezték. Mayo atya a katonai közigazgatás egyik fontosabb ellenzője. A katonai különítmény Sison Maria Jose kommunista vezető és az ellenállási mozgalom több más titkos vezetője után kutatott. DÉL-KOREA A Park Hee Chunk elnök ellen elkövetett merénylet egész héten át folytatódó japánellenes tüntetéseket idézett lel. A hatodik napon már hozzávetőleg 20.000 ember vo­nult fel Seoulban és követelte, hogy Japán tüzetesen vizs­gálja ki a Dél-Koreában élő japán merényletének minden előzményét. ÁZSIA Négy ország, Bangladesh, Burma, a Fiilöp szigetek és India területén az utóbbi évek legrosszabb monszúnvi­­hara vonult végig. Az áradások következtében több mint 1800 ember veszítette életét és milliók váltak otthontala­nokká. SZOVJETUNIÓ Zalmansori Siiva zsidó-mozgalmi vezető 1970-ben részt vett abban a cselszövésben, amely szovjet repülőgépet akart kilopni Izraelbe. Tíz évig tartó szabadságvesztésre ítélték. Büntetése még nem telt le, mégis váratlanul sza­badlábra helyezték. Sokan azt hiszik, ez azért történt, mert Oroszország mindenképpen szeretné megszerezni azt a kül­kereskedelmi kedvezményt, amelynek engedélyezését a Kongrsszus az orosz zsidók szabadságjogainak sérelme miatt odázta el. LIBANON Beirut egyik külvárosában éjszakának idején két ge­rilla-csoport vívott egymással rövid tűzharcot géppuskákkal- Mire a rendőrség az összecsapás színhelyére érkezett, mind­két gerilla-csoport eltűnt. Csak egyetlen halott maradt vissza. Erről utólagosan megállapították, hogy a fekete­­szeptemberista Flela Ziad testvérével, Helu Fathival azo­nos, aki 1971-ben azok között a terroristák között volt, akik Teli Wasfi Jordániái miniszterelnököt Kairóban meggyil­kolták. SZÍRIA Az izraeli tartalékosok gyakorlatra történő behívásá­val kapcsolatos hírre a kormány a szíriai haderőt készült­ségbe helyezte. Az AI Moharrer című lap tudósításához hivatalos részről nem fűztek megjegyzést. Ayoubi Mah­moud miniszterelnök a palesztinai munkások kongresszusán Damaszkuszban ugyanekkor azt mondta, hogy az izraeli taitalékosok behívása tulajdonképpen Szíria ellen tervezett újabb elnyomó támadás előkészítését akarja leplezni. Ebből arra következtetnek, hogy a haderő készültségbe helyezése valóban megtörtént. ARGENTINA Peron Isabel elnök döntése alapján a kőolajtermékek árúsítását államosították. Az intézkedés a Shell Oil, az -Esso, az Amoco, a Cities Service feltöltő állomásait és 'az YPF finomító három argentin elosztóját érinti. A kormány /szóvivője az átvétel előnyét abban látta, hogy míg az YPF az argentin olajkutak teljesítményének 90%-át veszi igény­be, addig a teljes benzinszükségletnek csupán 50%-át adja he. MALAYSIA 4 millió választó mintegy 70%-a szavazott az országos választásokon. Razak Abdul Tun miniszterelnök Nyugattal rokonszenvező Nemzeti Arcvonal pártja továbbra is a ha­talom birtokában maradt. Az országgyűlés alsóházának I 54 mandátuma közül több mint 2/3 részt szerzett meg magá­nak. A 12 kerületi gyűlés közül 10 maradt a párt ellenőr­zése alatt. Ez a győzelem lehetővé teszi, hogy a kormány komoly abb újításokat hajtson végre és az alkotmányon is módosítást eszközöljön. Ezeket korábban az ellenzék meg­akadályozta, noha Razak koalíciós kormányát az ország­­gyűlés akkori 144 képviselője közül 119 támogatta. Razak az akadályok elhárítása érdekében feloszlatta a régi or­szággyűlést és új választásokat rendelt el. Malaysia 1 1 mil­liós népességének 55%-a maláji, 38%-a kínai, 7%-a pedig főként indus. CIPRUS A török csapatok Aloa közelében tömegsírt fedeztek fel, amelyet rögtön fel is tártak. Egy órai ásás után 2 férfi, 2 nő és 2 gyermek holttestére bukkantak. Legalább 40 to­vábbi tetem után kutatnak, mert Aloa környékének 65 török-ciprusi lakosa közül mindössze tízet találtai életben. Az a gyanújuk, hogy az eltűnteket a többségben lévő görög­ciprusiak tették el láb alól. el, a fennmaradó 40%-ot részben a Shell és az Esso fi­nomítja és adja el külföldön, vagy argentin magánvállala­tok részére. Sbarra Hermino energia-miniszter szerint az Esso termékeit 1508, a Shelléil 1506 feltöltő állomás érté­kesíti. A külföldi inomítók működését az intézkedés nem érinti s az államosítás alól mentesül mintegy 100 Shell és Esso állomás is. Az államosított eladás módszerét a híradás közelebbről nem ismerteti, csak azt említi meg, hogy az el­nöki döntést mind a politikusok, mind a munkásvezetők nagy tetszéssel fogadták. RHODESIA A kormány. a Chiweshe törzs 35-ször 12 mérföldes területének egész lakosságát, mintegy 40.000 embert 10 na­pon belül 21 védett faluba telepítette át. A falvaknak még csak a helyük van meg. Mindegyik 100 acre terjedelmű, bekerített puszta föld,-amelynek bejáratait a rendőrség őrzi. 'A “falvakat este 6-tól reggel 6-ig senki sem hagyhatja el. I A “beköltözőttek’ botokból, póznákból és fűből összetákolt félszerekben húzták meg magukat. Az intézkedés azért történt, hogy-az áttelepített lakosságot megvédjék a terro­risták támadásaitól. A törzs szálláshelye ugyanis az észak­ról beszivárgó gerillák gyülekező helye. GÖRÖGORSZÁG Az Amerika-ellenes hangulat változatlanul erős. A tüntetések 90%-a nem I örökország, hanem az Egyesült Államok ellen irányul. A leggyakoribb feliratok, amelyek a tüntető felvonulásokon láthatók, a következők: Amerika vonuljon ki! — “Kissinger — gyilkos ; “ClA gyilkosok”; “A jenkik — Ciprus gyilkosai”. Davis P. Rodger ciprusi követünk meggyilkolására senki sem gondol. A görögök mindenért másokat, okolnak és véleményüket folyton vál­­tozlatják. Egyszer azt követelik, hogy Amerika teljesen tartsa távol magát Görögországtól, másszor azt kívánják, hogy a Földközi-tengeren tartózkodó Hatodik Flotta. Ciprus és Törökország közé vonuljon fel. Amerika után a NA I O-t, az Egyesült Nemzeteket, 1 örökországot, Kissingert és Zeust okolják. KÍNA Hunan tartomány területén Changsha közelében, Ma Wang Tűi halárában ritka régészeti leletre bukkantak, amelynek korát a Kr. e. 206 és Kr. u. I közi uralkodó Han-dinásztia uralkodásának idejére teszik. A leletek kö­zött katonai térképek is vannak, amelyek eddig Kínában a legrégibbek s ott foglal helyet “A küzdő királyság hadászata című szöveg, amely kétszer olyan hosszú, mint a mű eddig ismert változata. MEXIKO Az eper (szamóca) termését az idén 10%-kal többre becsülik a tavalyinál. 242 millió fontra számítanak. Ennek a termésnek mintegy felét befagyasztják és külföldre, szállít­ják, hogy ott értékesítsék. Az Egyesült Államokba I 1 5 mil­lió font fagyasztott epret hoznak be az idén Mexikóból. 9 millió lonttal többet, mint amennyi a múltévi behozatal volt. OMAN Az ország legdélibb tartományában, Dhofarban a lázadók szovjet fegyverek birtokában zendültek fel. A fegy­­veiekei a dél-yemeni nagy szovjet kirendeltség juttatta a felkelőkhöz. Innen kerültek ki a lázadók kiképzői is. Yemen marxista vezetéssel a nem-marxista arab országok felsza­badítását tekinti feladatának. ANGLIA A női felszabadítás hívei óriási’ győzelmet arattak. Néhány héttel ezelőtt az útlevél-hivatalok előtt rendezett tüntetéseiknek meglett az eredménye. A brit külügyi hivatal engedett követelésüknek. A nők neve elé az útlevelekben ezentúl az eddig szokásos Mrs és Miss megjelölés helyett a ‘miz’-nek ejtett Ms ’ megjelölést használják, ami most már teljesen egyenlő értékű a férfiak neve előtt szokásos 'Mr megjelöléssel, mert nem tűnik ki belőle, hogy a nő hajadon-e, férjes-e, még kevésbé, hogy özvegy-e, avagy elvált-e. Amerikában hasonló probléma fel sem merülhet, mert az útlevélkiállító hatóságok a név előtt semmiféle megjelö­lést sem alkalmaznak. ÉRDEKES KOSSUTH ELŐKERÜLT KÉZIRATA A Széchenyi Könyvtárban Kossuth Lajos 1890-ből származó kéziratára (üzenetére) bukkantak, amelyben az 1848/49-es függetlenségi harc tragikus kimenetelével fog­lalkozik, a nemzeti szabadság hőseiről és a rtiaga számkive­­tetlségéről nyilatkozik. A kézirat 50 évvel ezelőtt kallódott el és váratlanul került elő. A MAGZATELHAJTÁS ELLEN Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1973 ja­nuár 22-én hozta azt, a döntését, amely a magzatelhajtást jogilag megengedettnek nyilvánította. A magzatelhajtás el­len küzdő amerikaiak szervezete (az Americans Against Abortion”) a döntés napját Amerika történetében a legsö­tétebb napnak, magát a döntést pedig szörnyű tévedésnek minősíti, amelyhez hasonlót a Legfelsőbb Bíróság csak 1857-ben követett el, amikor a bírák többsége' hzt mondta ki, hogy a rabszolga, bár szíve és agya van, neiü törvényes személy; mivel tehát az ember a maga tulajdpnával azt tehet, amit akar, a törvény szerint a rabszolgákat meg lehet venni, el lehet adni és meg lehet ölni. Hogyan jöhetett létre 1973-ban a magzatelhajtásra vonatkozóan ehhez hasonló döntés? A magzatelhajtás tömeggyilkosság, amely csak ebben az évben másfél millió magzatot púsztít el. Ezt min­denképpen és mielőbb meg kell akadályozni. (Az AAA címe: 2808 South Sherid an Road, Tulsa, Oklahoma 74102.) It. TÉVES HIT Moore Frank 6 éves kisfiúi elütötte egy autó. A par­­mai kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, hogy életét csak vérátömlesztéssel lehet megmenteni. A kis­fiú apja, id. Moore Frank azonban nem engedte meg a vérátömlesztést, mert az ellenkezik vallásos meggyőződésé­vel, a Jehova tanúinak hitével. A vérátömlesztés és az eset­leg szükséges idegsebészeti műtét végrehajtásához a fiatal­korúak bíróságának ítéletére volt szükség, hogy az apa téves hite következtében a megsérült liú élete megmenthető legyen. EGYEDÜLÁLLÓ SZEMÉLYEK Az 1970-es népszámlálás adatai szerint Amerikában minden harmadik felnőtt ember egyedülálló személy. Az egyedülálló felnőtt személyek száma 43 millió. Közülük 25 millió a nő, 22 millió sohasem kötött házasságot, 21 millió saját elhatározásából él egyedül, 15 millió 55. életévén túl, 14 millió 18. és 24. életéve, ugyancsak 14 millió pedig 25: és 54. életéve közt van. Ezek az egyedülálló személyek ma­gasabb adót fizetnek, mint azok, akik családi kötelékben élnek és a rendelkezésre álló adatok bizonyságaként életko­ruk is rövidebb. KÖZÖS KASZÁRNYA Október 1-én Ft. Dix (N. J.) laktanyájában megkez­dődik a katonaság 300-400 női újoncának kiképzés^. A katonalányokat a fiúkkal közös kaszárnyában helyezik el, de azért bizonyos védelmi intézkedéseket megtesznek. A ka­tonalányok szállásait elkülönítik a katonafiúkétól. Külön lesznek a lépcsőfeljáratok és a zuhanyozók is. Az utóbbiak ablakaira függönyöket helyeznek. Valójában csak a lak­tanya épülete lesz tehát közös, ez is csupán azért, mert így biztosítható a katonalányok megfelelő elhelyezése a legrö­videbb időn belül és a legkevesebb költséggel. KÜLÜGYI SZOLGÁLAT 1973-ban 13.700-ari jelentkeztek a külügyi szolgálatra képesítő írásbeli vizsga letételére. Ez a szám 2500-zal meg­haladta az 50 éven belül bármelyik korábbi évben hasonló vizsgára jelentkezettek létszámát. A vizsga rendkívül nehéz­nek bizonyult, mert csak 1600 tudta sikerrel letenni. A LEGDRÁGÁBB VÁROS Az Egyesült Nemzetek statisztikai közleményei sze­rint a megélhetés az egész világon Japán fővárosában, Tokyoban kerül a legtöbbe. Az összehasonlítás alapjául New York városát vették. Az ott felkerülő megélhetési költ­séget 100 pontban határozták meg és- ehhez viszonyították pontozással a világ 86 más városának megélhetési viszo­nyait. Ilyen alapon a világ legolcsóbb városa a chilei San­tiago lett 45 ponttal, a legdrágább pedig Tokyo 135 ponttal. New Yorknál drágábbnak bizonyult‘még Sydney és Jakarta 102-102, a chadi Ndjamena és a zayrei Kinshasa 106-106, a burundii Bumumbura 109, Bécs és a malii Bamako 1 10- 1 10, a svájci Genf 1 17, a dán Koppenhága 118 és a hol­land Hága 120 ponttal. Washington (D.C.) r— 95 ponttal olcsóbbnak minősült, mint New York, a Iaosi Vientiane és Kuwait pedig 100-100 ponttal vele egyenlő színvonalra került (persze csak a megélhetési költségek tekintetében). A LEGNAGYOBB ELNÖK” A kongresszusi képviselőház vita nélkül 412 szava­zattal 3 ellenében tudomásul vette az igazságügyi bizottság Nixon M. Richard volt elnök közjogi felelősségre vonására vonatkozó jelentését. Az eljárás ezzel végérvényesen befeje­ződött. A három nem -mel szavazó közül egy, Landgrebe F. EarI Indiánéból republikánus, kettő pedig, Montgomery Sonny” V. G. Missouriból és Passman E. Ottó Louisia­­nából demokrata. Landgrébe és Montgomery nem fűzött szavazatához megjegyzést, Passman ellenben a következő kijelentést tette: Határozottan állítom, hogy Nixon M. Richard a legnagyobb elnök ( ‘greatest President”), aki eb­ben az országban vala volt. Mivel semmiféle lehetőséget sem akarok nyújtani arra, hogy ez a nagy ember bármilyen támadásban részesülhessen, úgy döntöttem, hogy nemmel szavazok.” ELŐÍTÉLET A texasi Fort Worthban megjelenő “Star-Telegram” című lap állítása szerint legalább 20 kongresszusi képviselő és szenátor járt el megkülönböztető előítélettel, amikor hi­vatalába alkalmazottat keresett. Volt, aki kisebbségit, ka­tolikust, déli kiejtéssel beszélőt nem akart, vagy csupán fehér fajtájút, meghatározott párthoz tartozót, egyes állam­beli származásút volt hajlandó alkalmazni. Az igazságügy­minisztérium egyik magasrangú tisztviselője szerint ez a megkülönböztető előítélet alkalmazásának szinte hihetetlen ,1 n. pcidaja. ELKARIKÁZTAK Amióta a kerékpározás újra divatba jött, a kerékpár­tolvajok száma ugyancsak megszaporodott. A new-yorki rendőrség két detektívet ültetett <—< polgári ruhában persze ' kerékpárra, hogy a tolvajok után így eredményesebben kutathassanak. Útközben az egyik detektív kerékpárjával valami baj történt, ezért a detektívek megálltak, hogy a hibát kijavítsák. Alig fogtak hozzá a munkához, két férfi lepte még őket s míg az egyik revolvert szegezett a detek­­tívekre, azok kerékpárjait követelték. A detektívek engedtek az erőszaknak, de amint a rablók elkarikáztak, gyalogszer­­reí utánuk eredtek és rájuk tüzeltek. A rablók meg vissza. Sebesülés nem történt, de letartóztatás sem. A rablók el­karikáztak. KATONAI ORVOSKÉPZÉS Amióta a kötelező katonai szolgálatra való behívás rendszere megszűnt, a hadseregen belül orvoshiány mutat­kozik. A szövetségi kormány ezen úgy segít, hogy “Uni­formed Services University of Health Sciences néven katonai orvosképző intézetet hív életre. Az intézet első év­folyama 1975 őszén kezdődik 36 hallgatóval. Ezt a .létszá­mot 1978-ig 150-re emelik fel minden egyes évfolyamon belül. A négy évig tartó kiképzés hallgatónként a négy évre 12.000 $-ba kerül, amit szövetségi alapokból fedeznek. A végzett katonaorvosoknak tanulmányaik befejezése után legalább 7 évet kell a hadsereg kötelekében tovább szol­gálniuk. A katonai orvosegyetem a marylandi Bethesdában. az országos tengerészeti orvosközponttal szemben kezdi meg működését. GHÁNÁI KÖVETÜNK Ford R. Gerald elnök intézkedése alapján, ha a Kongresszus is hozzájárul, az Egyesült Államok követe az afrikai Ghanaban a világhírű volt gyermek-filmcsillag, Shirley Temple lesz, aki Black Charles felesége, három felnőtt gyermek anyja és korábban az Egyesült Nemzetek amerikai képviseletének volt követi rangban J tagja. Ha a Kongresszus a kinevezést jóváhagyja, az egész család Ghánába költözik, de a kaliforniai Woodsideon lévő csa­ládi otthont nem adják fel. Shi rley asszony követi szolgá­latának letelte után a család ugyanoda óhajt visszatérni. A követasszony férje a Mardela nemzetközi vállalat el­nöke. Üzleti összeköttetései a Közép-Kelet, Jugoszlávia. Közép-Amerika területeire terjednek ki, társai pedig New Zealandben, Hawaiiban, Missouriban érdekeltek. Black sokat utazik Kaliforniából is, nem sokat számít tehát, ha a közeljövőben átmenetileg családja Ghánába költözik. ROCKEFELLER MEGERŐSÍTÉSE Azok a törvényhozók, akik különös éberséggel őrköd­nek afelett, hogy az ország elnöke és helyettese a közgaz­dasági életben minél kevesebb érdekeltséggel bírjon, Rocke­feller jelölésének elfogadása terén ugyancsak nehéz feladat előtt állanak. Rockefeller egyéni vagyonát ugyanis barátai közel félbillióra becsülik. Ez az óriási vagyon igen bonyolult érdekeltségi hálózatban szövődik össze a Rockefeller-család legkülönbözőbb természetű beruházásaival. Egy washingto­ni pénzügyi szakember találóan jegyezte meg, hogy ezt az érdekeltséget egyszerűen képtelenség megszüntetni, mert az alelnök óriási vagyonát nem lehet Fort Knoxban csak úgy letétbe helyezni'. Rockefeller megerősítését tehát szükségkép­pen sok robbanóanyag teszi majd nehézzé. REAGAN MELLŐZÉSE Kahf ormában, de az ország más részében is felmerült a kérdés, miért' mellőzte Ford R. Gerald elnök a kaliforniai kormányzót, Reagan Ronaldot az alelnöki jelölés kapcsán. Ez a kérdés nemcsak azért merült fel, mert Reagan kor­mányzó a republikánus párt egyik legkomolyabban számba vehető elnökjelöltje, hanem azért is, mert a beavatottak sze­rint az elnök és a kormányzó távbeszélőn ismételten beszél­getést folytatott. Reagan állítólag hajlandó lett volna vál­lalni az alelnöki méltóságot, de csak azzal a feltétellel, bogy Ford elnök az 1976-os elnökválastáson nem indul s így Reagannek szabad teret biztosít. Mint mondják, az el­nök kereken kijelentette, hogy nem egyezkedik. KÓRHÁZI ESKÜVŐ Amikor az ifjú pár kitűzte az esküvő időpontját, nem sejtette, hogy annak színhelye az akroni kórház lesz. A vőlegényt csak néhány nappal a tervezett esküvő előtt érte baleset. Mint lautóelárúsító, munka közben az egyik irodai alkalmazott nŰt védte meg a fék nélkül feléje guruló gép­kocsival szemben, amely azonban őt a falhoz nyomta. Sé­rüléseivel kórházba kellett szállítani. Gyógykezelése leg­alább 10 hétig tart. A fiatalok nem vártak addig. Az es­küvőt a kitűzött időben megtartották, de nem a templomban, ahogy tervezték, hanem a vőlegény kórházi ágya előtt. A szertartást az egyetemes unitárius egyház lelkésze végezte s azon a meghívott 300 vendég közül a legközelebbi hozzá­tartozók is részt vettek. Csak az esküvői lakoma maradt el. Ezt a menyasszony, Milec Mary, a gyermekkórház alkal­mazottja, lemondta. A megjelentek és a kórházi alkalmazot­tak illő megvendégeléséről gondoskodás történt. Az ifjú férj, Sanders Joseph, boldogan várja teljes felépülését. i

Next

/
Thumbnails
Contents