Detroiti Magyar Újság, 1974 (64. évfolyam, 1-50. szám)

1974-02-01 / 5. szám

2. OLDAU, DETROITI MAGYAR ÚJSÁG 1974. FEBRUÁR i DETROITI MAGYAR ÚJSÁG DETROIT HUNGARIAN NEWS Megjelenik minden pénteken Weekly except two weeks during the summer (last week in July and first week in August) Főszerkesztő — Editor in Chief KÓTAI ZOLTÁN Kiodó — Publisher KÁRPÁT PUBLISHING Co. INC. 1017 Fairfield Avenue, Cleveland, Ohio 44113 P.O. Box 5348, Cleveland, Ohio 44101 Telephone: (216) 696-3635 A detroiti szerkesztőség és kiadóhivatal hívható (hétfőn és csütörtökön este 5:30 és 7:30 óra között) Telephone: (313) 935-4666 ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy évre........... $12.00 Pél évre............... 7.00 Egyes szám .... 0.20 SUBSCRIPTION RATES For one year .. $12.00 For 6 months . . 7.00 Each copy........... 0.20 Second Class postage paid at Cleveland, Ohio AMI ELMÚLIK, AMI MEGMARAD (Neráth Vilmos sírjánál elmondotta Nt. Asbóth Gyula) Mert minden test olyan mint a fű, és az ember­nek minden dicsősége olyan mint a fű virága. Megszárad a fű és virága lehull: de az Úr be­széde megmarad örökre.” (1. Péter: I, 24-25.) A múlandóság örökszép énekéből valók a felolvasott bibliai sorok. Itt nemcsak azt siratjuk, ami minden drága ha­lottal közös: az elmúlt életnek elhervadó dicsőségét. Benne a magyar életfának a történelem viharától idegenbe sodort egyik értékes, elhullott virágát gyászoljuk. Amig azonban csak így gyászolunk, még pogányok va­gyunk. Nekünk keresztyéneknek rá kell zendítenünk az örökkévalóság diadal énekére: De az Úr beszéde megmarad örökké. Az Ür beszéde először is megmarad benne, a mi ked­ves halottunkban. Megmarad mint betöltött hivatás, mint Istentől rábízott üzenet. Benne az áldozatos meleg szív és a mindent megfon­toló, józanul mérlegelő hideg ész ellentéte őszhangban oldó­dott fel. Nyílt, őszinte, egyenes jellemének ezzel a kiegyen­súlyozottságával zengte el életének Istentől rábízott énekét. Életüzenetét zengő hahgja miiidig tiszta csengésű volt. Világosan érthető, talpig embert tükröző. Hiányzott hang­jából a nagyravágyás zajgása, a sértett hiúság zakatolása,' az irigység, vagy féltékenység lármája, az üresség kongása. Szívvel, lélekkel mérnök volt. Egy magasabb világ törvényei alá hajtotta a mindenség egy darabjának rendjét. Munkája hivatásteljesítést és nemcsak állásbetőltést jelentett. Élete sohasem vált céltalan tevékenységgé, üres malom zakatolá­sává, hanem megmaradt mindig eszményeket szolgáló kül­detésnek. Ezzel a küldetéstudattal szívvel-lélekkel, töretlen kitartással szolgálta itt Detroitban is. mint valamikor ott­hon, a magyarság ügyét. Ezzel a küldetéstudattal hordozta szűkebb hazája, Erdély, sorsát. Ezzel a kötelességteljesítés­sel szolgálta gyülekezetünk ügyeit, mint annak hosszú éve­ken keresztül hűséges jegyzője. Derült, vagy zord idő egya­ránt ott találta őt a templompadban. Nem tartotta sohasem kellemetlennek a többszöri autóbusz átszállással a távoli East Side-ről bejönni kis templomunkba. Egyházi közössé­günkben mindig éppen olyan otthon volt, mint a Székely Szövetség közösségében. Minden ügynek a szolgálatában előrelátó, bölcs mértéktartás kiegyensúlyozottsága jellemezte. A felülről rá bízott üzenetet elmondotta, küldetését be­fejezte. Aki teremtette a lelkét, visszahívta a tört szer­számból. Végül az Ür beszéde megmaradt, mint gondviselés és vigasztalás. Elköltözött testvérünk, ha most megszólalhatna, sok­sok mély érzést kifejező hangon köszönné meg a szeretetet, mit övéitől kapott. Megköszönné az ügyeket, amelyeket szolgálhatott, a próbákat, amelyeken átment. És külön hálá­val megköszönnék őt Istennek mindazok, akik részére ő le­hetett a gondviselés szerszáma. Az Ür beszéde megmarad Nektek, gyászoló hozzátar­tozók, mint az egyetlen vigasztalásnak forrása. Drága halot­tatoktól nem szakadtok el, ha más úton is, de vele jártok, amig egyszer megint találkoztok. Testvéreim: az elmúlás őszi ködén át lássuk meg Is­tenünk örök tavaszának verőfényét. Az élet rövid, az alka­lom tűnő. Ragadjuk meg, amig nem késő: Istenünk felénk nyújtott kezét. Ez a kéz csupa erő, csupa jóság. Amig azt fogjuk, nincs semmi okunk kétségbeesni, de minden okunk megvan megnyugodni, elcsendesedni. így marad meg mindannyiunk részére Krisztus Urunk örökkévalóságon át zengő üzenete: “Én élek, ti is élni fogtok. HOL KAPHATÓ A DETROITI MAGYAR ÚJSÁG DELRAY PARTY STORE FRED'S PATENT SHOP 7900 W. Jefferson Ave. 8901 Dearborn, 842-5130 DELRAY SUPERMARKET - 8346 W. JEFFERSON AVE. Móra Ferenc: KIRÁLY A KAZLAK KÖZT A király, aki megtiszteli jelenlétével déli szalonnázá­­sunkat a kazlak közt, nem kisebb fiú, mint maga Nagy Frigyes, aki a mozi jóvoltából pár évvel ezelőtt rendkívül népszerű uralkodó volt Magyarországon. A halott királyok általában mindig népszerűek, s az öreg Fritz elég régen fel­vette mér a néhai nevet. Viszont a mozi olyan elevennek hozta vissza, hogy tán életében se volt olyan közel az embe­rekhez, ahogy tett-vett, jött-ment a vásznon, ahogy mosoly­gott és haragudott, ahogy a lováról leugrott, és a botjára támaszkodott, ahogy Voltaire-nek kitette a szűrét, és ahogy a tábornokainak saját kezűleg kiadta a nyargalót, az mind olyan igazi volt, hogy aki azt látta, az mind királypártivá változott. Magam is szívesen rászavaznék Nagy Frigyesre, ha pályázna a trónusunkra, s ezt meg is írtam volna még akkor, mikor aktuális volt, de népszerű emberek magasztalása ne­kem sose volt kenyerem. Aztán meg furcsán is van az em­ber mint sajtó, a mozival, legalább erre mifelénk. Ha akkor írók Nagy Frigyesről, mikor műsoron volt, akkor mindenki úgy olvassa azt, mint reklámot, s azt hiszi, egy zsák bankót küldött nekem érte a mozi, tehát muszáj róla írást adnom, hogy mégiscsak nagy ember volt ez a király, ha király volt is. Itt a kazlak közt azonban nem tartózkodott ilyen sanda gyanú, s egyébként se én vagyok az, aki szőnyegre hozta a kérdést. (A szőnyeg különben a még fölszántatlan búza­tarló, kivirágozva tisztesfűvel, varjúmákkal, piros meg kék tikszémekkel, s azért legkedvesebb minden szőnyegek közt, mert nem vetik szemére az embernek, ha erre ráejti a szi­varhamut. Viszont az meg nem szép tőle, hogy királydinnye is tartózkodik benne, különösen ott, ahol föl van áradva a homok. Ugyan ezt hivatalosan királyszurdancsnak is neve­zik, de akkor is nagyon kellemetlen a szúrása. S aki hever­­tében ebbe beletenyerel, az akkor is elkerekíti a töve te­remtésit, ha a Iegáhítatosabb legitimista is.) Azt hiszem, más réven nem is igen járatosak erre a királyok, csak a róluk nevezett dinnye csinálja nekik a pro­pagandát. Nagy Frigyes azonban nem ezen a címen állí­tott be közénk. Őfelsége tegnap este érkezett meg a falusi moziba, kissé kopottan, sőt szakadozva, s így került szembe Tilalmas Szőri Mátyás és Példa Kövér Imre nevezetű szittyáimmal. A birtokrag azt jelenti, hogy a szittyák látás­tól vakulásig az én szolgálatomban állanak, mint gyakorlati régészek, az este azonban a mozi fogadta őket zsoldjába. Székeket hordattak át velük a nagykocsmából a kultúra templomába, és szabadjegyben fizették nekik a zsoldot. így tekintette föl a burkus királyt a két jobbágy, s ezzel az él­ménnyel sózzuk, paprikázzuk most a szalonnát. Nem mondhatom, hogy a népeket eksztázisba ejtené a beszámoló. Hallgatagon esznek, s az eszmecsere csak akkor indul meg, mikor egy félszemű ember becsattantja a bics­kát. <— Qsztán magyar király volt az az illető? , Tilalmas Szőri Mátyás végén jár az előadásnak is meg az ebédnek is. Ráilleszti a maradék szalonnácskát a mara­dék kenyérkére, s úgy ejti a vágást, hogy két falat teljen még ki belőlük, aztán mondja egy csöppet fölényesen: —' Hát hogy lett volna magyar király? Nem engedik aztat mostan az ántánti hatalmak. —< Nem hát —w jelentkezik mint szakértő egy borzasztó rongyos magyar. — Nem is engedhetik, ha van magukhoz való eszük. — Már mért ne engedhetnék? — tamáskodik egy himlőhelyes hun utód. —' Azért, mert akkor a király mindjárt ráveretné a nevit, képit a pézre is, oszt akkor mögint a magyar péz Iönne a legerősebb. Erre rábólint az egész társaság, mert ez csakugyan kézzelfogható magyarázat; A félszemű makacsul köti magát a nemzetiségi kérdés tisztázásához. — De hát valamifelé nemzet csak volt az az illető király? Mátyás segélykérőén néz Példa Kövér Imrére. Beszél­jen már ő is, hiszen ő is ott volt a moziban. <■— Burkus nemzet volt, mi lett volna? — vonja meg a vállát. —< Hánybeli? — nyaggatja tovább a tudományszom­jas félszemű. — Alighanem hogy ez lehetett a Vilmusnak az apja. , .% — Hát ahhoz nem tudóié szólni — ismeri be Mátyás —, csak azt láttam, hogy törököknek parancsolt, mert csupa kontyosa^ voltak a generálisai. Most már beleszólok én is, s megpróbálok egy kis ren­det csinálni a kronológiai és nemzedékrendi zűrzavarban. Megkérdezem, van-e köztük valaki, aki hallotta már a hírét Nagy Frigyesnek? Nyolc ember közül hét a fejét csóválja, ki jobbról balra, ki balról jobbra. Csak a nyolcadik billegeti a fejét fölülről lefelé. Igenis, ő tud erről az uralkodóról egy tör­ténetet. Ez a nyolcadik ember azonban még nem megy ember­számba, mert ez csak a Lajkó gyerek. Mátyás katedrái mél­tósággal inti le. — Hun voltál te még akkor, te csiripiszli! Jobb lesz, ha elszaladsz egy kanta vízért. Nagyon elcsodálkoznak, mikor azt hallják tőlem, hogy az a Nagy Frigyes még a Mária Teréziával huzalkodott. Hű, az tán még Kossuth atyánknál is régebben volt! — Hát hogyne lett volna régebben — vegyül bele a szóba egy kis fekete szőrmók ember —, hiszön a Mária Trézia még akkor uralkodott, mikor a szanki csikós a báró­ságot nyerte a tátos-paripával. Nem nagyon vagyok járatos a genealógiai irodalom­ban kivallatom a szőrmékből ezt az ismeretlen családtörté­neti adatot. Érdemes azt meghallgatni is, följegyezni is. ,__ Úgy volt az, hogy a régi szanki bárónak nyakát vágták a törökök, arra aztán pályázatot hirdetett a Mária Trézia, hogy annak adja a báróságot, aki neki három kér­désre meg tud felelni. No hát, pályáztak ott mindenféle her­cegek meg grófok a báróságért, de mind szamár volt, és azért Mária Trézia mindnyáját lekisebbítette. Kapta magát erre a szanki csikós, fölült a tátos-lovára, odanyargalt a Márta TVézia elé. De olyan szép, pörgő Iiajirssai íegénv volt a csikós, hogy kilenc párnán ült a Mária Trézia, de ahogy a csikóst meglátta, három párna egyszerre kiesett alóla. — Mit nem jó választani gyertyavilágnál? *— ez volt az első kérdés. Kimén a csikós a tátos-lovához, mert azt csak odakö­tötte a kapufélfához, megkérdezi tőle, bemén a válasszal: — Posztót meg feleséget, mert azt mind a kettőt nap­világnál köll megnézni. — Ember vagy, csikós: azt mondd meg most már, me­lyik a legjobb házasság? ez volt a második kérdés. Ki­mén a csikós a tátos-lovához, megjelenti a választ: — Az, ahol az asszony vak, az ember meg siket. Most jött a legnehezebb, a harmadik kérdés. «— Hát azt tudod-e, csikós, mit formáz legjobban az öreg asszony? Szalad a csikós a tátos-lovához, megkérdezi tőle, meg­­mo|ndja neki a ló az egyik fülibe, siet be a legény, utána nyerít a ló, hogy majd a másik fülibe is súg valamit, de már azt a legény nem hallotta, így aztán ezt a választ adta a Mária Tréziénak: — Az öreg asszony legjobban formázza a kutyát, mert mind a kettő bolhás, mind a kettő karikába fekszik, mind a kettő morog az emberre. Hát megharagudott erre a Mária Trézia, mert már akkor ő is öreg asszony volt, és azt mondta a csikósnak: — No csikós, tied a szanki báróság, de tudd meg, hogy azt köllött volna felelned: az öreg asszony a galambot formázza legjobban, mert ő se szeret magában aludni, mindég turbékolhatnékja van, és annak is meglapul, aki nem kergeti. Ha ezt felelted volna, királynak tettelek volna. Az emberek nevettek, s .magam is úgy találtam, na­gyon alkal más történet ez, s nekem is kedvem támadt a tör­téneti oktatásnak ehhez az anekdotikus formájához. El­mondtam azt a históriát, amelyik abból indul ki, hogy Frigyes szigorú kordában tartotta a tisztjeit, s megkívánta tőlük, hogy pontosan tájékozva legyenek az alájuk rendelt legénységnek minden dolgáról. Ezzel a túlságos érdeklődés­sel aztán sokszor szerzett kellemetlen perceket a tiszteknek. Egyszer például azt kérdezte egy századostól, a szemle alkal mával: j—i Hány lutheránus katonája van? A századosnak fogalma sem volt róla, de azért kivágta habozás nélkül: — Hetvenhat, felség. Jó. És mennyi református? i—> Negyvennyolc. I— Helyes. És a katolikus? — Harmincnyolc. — Rendben van — bólintott a király. —- Hetvenhat meg negyvennyolc meg harmincnyolc, az összesen százhat­vankettő, csakhogy én itt százhatvannyolc embert látok. Meg tudja nekem mondani, milyen vallású a hátralevő hat ember? <— Azok? —« nyelt egyet a százados. —- Azok istente­len gazfickók, akiknek se hite, se istene, nem tartanak azok semmilyen vallást se. A király elnevette szokott szigorúságát, és megkínálta egy csipet tubákkal az elmés kapitányt. No hát csak igyekezzen az úr ezeket is megtérí­teni, hogy legközelebb jobbat halljak róluk. Ügy mondom el a mesét, ahogy deákkoromban Holló igazgató úrtól hallottuk, aki ezzel az anekdotával igyeke­zett közelebb hozni a szívünkhöz a felvilágosodott abszo­lutizmust. Holló igazgató úrnak mérsékelt sikere volt — nekem is. A harcsabajuszok, a konyabajuszok és a tusa­­bajuszok csak tisztességből mímelték a mosolygást, mint annak idején a mi bőrbajuszos szánk. Illik honorálni a ke­nyéradói humort csakúgy, mint a tanárit. De ha már benne voltam, csak nem hagytam magam. Próbát tettem még egy katonahistóriával. Egyszer, amikor Nagy Frigyes templomba ment, egy öreg ezredes volt az inspekciós kísérője. Együtt hallgatták végig a prédikációt, amelyben többször szó esett Belzebub­ról mint az ördögök óbesteréről. — No, ez elég unalmas volt —< mondta ásítva a király, mikor véget ért az istentisztelet. —< Nem gondolja, ezredes? <— Én találtam benne érdekességet is — mosolygott az öreg tiszt. — Ugyan mit? r— Azt, hogy a pokolban is csakúgy megy. mint ide­fent. Húsz esztendővel ezelőtt is úgy emlegette a pap Bel­zebubot, mint az ördögök óbesterét. Ügy látszik, odalent is olyan lassan avanzsálnak az ezredesek, mint idefönt. Másnap az ezredes lepipálta Belzebubot, a király elő­léptette tábornoknak. Ez a történet már jobban megfogta a paraszti régész­nemzetet. A közvéleménynek Mátyás adott kifejezést, mondván: Hát szokásmondás, a macska is szembe meri nézni a királyt. De ezzel megint az én tekintélyem csökkent le, mert a szokásmondás szemmel láthatóan jobb kedvre derítette a társaságot, mint az én történetem. Erre aztán elővettem a Kalkreuth tábornok esetét, aki­nek Frigyes egyszer békeidőben adott valami magas hadiér­met. — Felség <— szabódott a tábornok —ezt a kegyet nem szabad elfogadnom. Ez olyan érdemrend, amit csak csatamezőn lehet kiérdemelni. Ne légy bolond, öreg nevetett a király -—<, csak tedd föl bátran azt a fityegőt. Azt csak nem kívánhatod, hogy a te kedvedért most hadat üzenjek a francia királynak. Erre Dupla Csonka Jánosban szólalt meg az ütő. Neki volt rá legtöbb jussa, mert úgy lett belőle dupla cson­ka, hogy Gorlicénél maradt a fél lába. így az ásómesterség­ben nem is vehetem hasznát, hanem a csontok, cserepek, vasak csomagolásában szaktekintély. Azt mondja, a be­­rezovkai boltban tanulta ki ezt a mesterséget, valamint ott tanult meg tökéletesen beszélni tizennyolc nyelvet, még a kutyafejű tatárokét is. Kérdeztem is tőle, mikor ezen töké­letességével eldicsekedett, hogy minek hívják tatárul a ke­nyeret meg a vizet? Egy kicsit vakargatta a fejét, aztán elnevette magát: Ejnye, de ki teccöt tanálni, hogy mit kérdözzön! Csak éppen ezt a két szót nem tudom tatár nyelvön! Most azonban nagyon komor meggyőződéssel mondta KIHIRDETÉSEK KIHIRDETÉSEKET LEGKÉSŐBB HÉTFŐN ESTE 8' ÓRÁIG VESZÜNK FEL FORDÍTÁS HIVATALOS OKMÁ­NYOK szakszerű fordítását vállalom. Tel.: 883-3596. (4-től) KIADÓ LAKÁS DELRAYBEN (8308 Bu­­deno St., 1 blockra a W. Jeffersontól) 5 szobás ház, egész pince, gáz-fumace $2,500.—< készpénzért eladó. Telefon: 565-3437 (48-tól) — De kár, hogy az ilyen uralkodók már kimöntek a divatbul! Ebben minden okos ember egyetért Dupla Csonka Jánossal. Sok minden nem csonkult volna meg e világon, ha Vilmos császár meg a muszka cár háború nélkül oszto­gatták volna szét a nagy hadimedáliákat, és azt mondták volna a pedinterjeiknek, hogy az ő karrierjük kedvéért nem csinálhatnak háborút. Hát persze, sokban ludasok a királyok pedinterjéi. Van ilyen történet a Nagy Frigyes főcselédjeiről is. Abból az időből, mikor a tudós Lavater azt állította, hogy ő min­den embernek a fejállásából, az arcvonásaiból meg tudja mondani, kiféle ember az illető, igaz úton jár-e vagy kutya­­nyomban. A király egyszer próbára akarta tenni az új tu­dományt, közpolgári plundrába bújtatta a' minisztereit, és bekaronkozott középük a Lavaterrel. No, tudós, itt mutasd ki a tudományod, azt mondd meg nekem, becsületes em­berek-e ezek, vagy nem! Ódámén a tudós a miniszterekhez, ürgeti-forgatja a nyakukat jobbra-balra, tapogatja a fejük búbját, utoljára kiválaszt közülük egyet, és azt mondja a királynak: — Felség, elég rendes emberek ezek mind, de erre az egyre nem merném rábízni az erszényemet, mert ez két garasból hármat kilopna. Nagyot nevetett ezen Nagy Frigyes, mert ez az egy ember éppen a pénzügyminisztere volt. — Ez mán ügön r— fejezi ki elismerését Példa Kövér Imre, és megnyugtatja a népeket, hogy a Frigyes mindjárt föl is akasztatta a huncut pedintert, ő a két szemével látta az este a moziban. Mátyás ugyan nem vél rá, hogy látta volna, én meg bizonyosan tudom, hogy semmiféle ilyen sta­­táriális eljárást föl nem vettek filmre, de azért Imrének adok igazat. így kívánja az erkölcsi, világrend és a kubikosaim jogérzete. ' Meg is vagyunk most már nyugodva mindnyájan, csak a Lajkó gyerek izeg-mozog, mióta visszatért a kanta vízzel, hogy q }s nagyon szeretné elmondani azt a szép tör­ténetet, amit a Nagy Frigyesről tud. Nem félek a'konkurrenciától. megadom az engedélyt a kölyöknek. És mondja csillogó szemmel, ahogy követke­zik. Mintha csak olvasná. ’ Mikor Berlin városát ostromolták a magyar huszárok, a ki-kicsapó poroszok elfogtak egyet a mieinkből. Vitték nagy diadallal a király elé, aki kedvtelve veregette vállon a nagybajuszú vitézt. <— Mi a neved, fiú? A huszárra a hosszú táborozás alatt ráragadt a német szó, ha ropogott is a foga alatt. — Danes Szilveszter, szolgálatjára — csapta össze a bokáját. — Van-e sok jó vitéz köztetek? — Mind különb nálam. — Mégse bírtok velünk. — Nem is nagyon veszkődünk érte. Azt tartjuk, nem érdemes vért ontani a poroszokért, maguktól is megadják magukat, ha megéheznek. Tetszett a királynak a bátor beszéd. Adott is egy aranyforintot Szilveszternek. -i- -1 — Nesze, fiam, tedd el, majd hasznát veszed, ha ki­szabadulsz. Szilveszter megköszönte az aranyat, kipróbálta a fogá­val, hogy igazi-e, aztán a markába nyomta egy szájatátó burkusnak. 1 ' — Tedd zsebre, öcsém, jobban rád fér, mint énrám. Étellel, itallal, pénzzel, fegyverrel eltart engem az én jó királyném, szeretőt pedig tudok én szerezni pénz nélkül is. A király elragadtatva nyújtotta kezét»a huszárnak: — Hallod-e, vitéz, mondok neked egyet, kettő lesz- be­lőle. Állj be énhozzám burkushuszárnak. egy-kettőre őrmes­ter csinálok belőled. Szilveszter tisztelettudóan összecsapta a sarkantyúját: — Engedelmet kérek, én is mondanék egyet, kettő lesz belőle. Álljon be mihozzánk az úr magyar huszárnak, mire a bajusza kinő, tiszt is íehet még belőle. Mire a végére ért a Lajkó gyerek, minden szem úgy csillogott, mint az övé. Határozottan a gyerek lett a dal­nokverseny győztese. — Hol szedted te ezt, fiam ? — Egy régi kalendáriumban olvastam, az volt a címe neki, hogy Igazmondó Naptár. A világért se mondom meg a népemnek, hogy én írtam azt a történetet valamikor. Sokkal hitelesebb az így. ha a kalendárium mondja. ÉRTESÍTÉS A DETROITI MAGYAR ÚJSÁG UJ PÓSTAI CÍME: F. O. BOX 418 WYANDOTTE, Ml 48192.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents