Detroiti Ujság, 1962 (52. évfolyam, 1-50. szám)
1962-09-21 / 36. szám
2-IK OLDAL DETROITI ÚJSÁG — HUNGARIAN NEWS 1962 szeptember 21. HALÁLOZÁS VENDEL DÁNIELNÉ, 772 So. Harrington Street, Detroit, michigani lakos,, szeptember 18-án, a Delray General kórházban elhunyt. Temetése szeptember 20-án, csütörtökön volt Szőlősy K. János magyar temetésrendező halottaskápolnájából és a Szt. Kereszt róm. kát. templomban végzett gyászszertartás után a Woodmere temetőben helyezték örök nyugalomra. Az elhunyt Magyarországon született. 51 évvel ezelőtt jött az Egyesült Államokba. Gyászolják: férje, gyermekei, unokái, rokonai, jóbarátai, ismerősei és szomszédai, f KÉKES FERENC, 8118 Vanderbilt Ave., Detroit, michigani lakos ,szeptember 19-én, szerdán, 86 éves korában a Bancroft Convalescent Hornéban elhunyt. I Temetése szeptember 22-én, szombaton fél 10 órakor lesz John Molnár Funeral Home magyar temetkezési intézet halottaskápolnájából és az Amerikai Magyar Református Egyház templomából Nt. Tóth Tibor lelkész ur által végzendő gyászszertartás után a Woodmere temetőben helyezik örök nyugalomra. Az elhunyt Ugocsa megye, Feltőalmás községben született 1876 március 19-én. 47 évvel ezelőtt jött Detroitba. Gyászolják: felesége, gyermekei, unokái, dédunokái, rokonai, jóbarátai, ismerősei és szomszédai. Hunyady László regénye LONDONI HÍREK szerint Kruscsev öt fonott kosár orosz bort köldött ajándékba Kennedy elnöknek. köszönetnyilvánítás Hálás szivvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik 1962. szeptember 10-én elhunyt édesanyánk, nagyanyánk, dédanyánk, rokonunk és jóbarátunk özv. VARGA (Gulyás) JÓZSEFNÉ elhunyv i alkalmával együttérzésüket bármilyen formában kifejezésre juttatták. GYÁSZOLJÁK: Gyermekei: Gulyás Miklós, Wyandotte, Michigan; Martha férjezett Tóth Williamné, Helen férjezett Prunkard Bobné, Júlia férjezett Rohen Ernestné; 22 unokája, 9 dédunokája, rokonai, jóbarátai, és ismerősei. Hogy nyerhetünk békességet? “Kérlek azért az Istennel alkudjál meg és légy békességes, mert ezekért következik reád a jó állapot.” (Job 22-21) Wyandotte, Michigan, 1962. szeptember 18-án. GYÁSZOLÓ CSALÁD BORS CLEANERS UJ ÜZLETVEZETÉS ALLATT Mrs. Bors üzlettulajdonos szakképzett vezetése által. Speciális leszállított árakban jó, szép és garantált munkát adunk. — Kérem a magyarság szives pártfogását. — Férfi vagy női ruha: $1.09. — Mindenféle javítások jutányos áron. — Nadrág Sport ing Szoknya Szveter 49c Drapéria (bélés nélkül) Női pongyola 99c Nyakkendő darabja 10 cent. 9005 DEARBORN AYENUE (Lyon Street sarkon.) — Nyitva: reggel 8-tól délután 6 óráig. — 6 napon át. (Sept. 14, 21.) National Drapery & Carpet Co. (Formerly National Silk Co.) Draperies — Slip Covers — Glass Curtains — Window Shades Bedspreads — Venetian Blinds — Carpets — Cornice Boards 127 EAST GRAND RIVER, DETROIT 26, MICHIGAN WOodward 3-6519 — WOodward 3-7222 (Sept. 14, 21, 28, Oct. 5) GRINNELL'S — DEARBORN 4353 SCHAEFER — LUzon 1-8130. VISSZA AZ ISKOLÁBA! SPECIAL $ 10 TRANSISTOROS RÁDIÓ 14*95 Korlátolt mennyiségű. — Amerikai gyártmány. (Sept. 14, 21) J JLIA’S BEAUTY SHOP SPECIAL PERMANENT HULLÁM .......... $5-től HAJVAGAS ............................................................. $1.00 SHAMPOO és HULLÁM ................................... $2.00 OLAJ- és FEJBŐRKEZELÉS ......................... $3.00 — Mindenféle szépitési kezelés — léghütés. — 1706 SPRINGWELLS — Telefon: VI 3-0737. Nyitva reggel 9-től délután 5-ig, szerdán és pénteken reggel 9-től este 8-ig. (Aug. 31, szept. 7.) LABADIE REXALL DRUG STORES A legjobb gyógyszerek és mindenféle drogueira cikkek nagy választékban kaphatók — GYÓGYSZEREK ELKÉSZÍTÉSE — Vitaminok — Kórházi kellékek — Fényképezőgépek 11292 W. Jefferson — RIVER ROUGE — Tel. VI 2-4320 Nt. Hunyady László, akit eddig csak egyházi munkásságáról és rádió-televiziós szakértelméről ismertünk, most újabban a (There Are Secrets” cimü regényével jelentkezett az amerikai könyvpiacon. Ritka jelenség a mi köreinkben s annak megfelelő érdeklődéssel fogtunk elolvasásához. S olvasván, érdeklődésünk csak erősbödött. Az amerikai college-ból (észrevehetőleg Lancaster volt az a hely!) kiinduló főhős magasabb eszményekért hevülő életének jól gördülő leírása, tarkítva jóizü humorral s jól adagolt poézissel is, az érdeklődést mindvégig leköti. A második világháború idején lejátszódó történet romantikus beállítottsága mellett nem hanyagolja el annak a vívódásnak keserveit sem, amit egy komolyan gondolkodó fiatal(Aug. 31 — nov. 31) MARTON’S Sheet Metal Shop METAL WORK ALL KINDS Uj gázfurnace, csatornázás, aluminium ajtók és ablakok. Mindenféle bádogos munkák. — Jutányos árakban. — Magyar tulajdonos, aki magyarul beszél. 1162 Fort St,y Lincoln Park Tel.: DU 6-4540. (Äug. 31 — nov. 15) Beautiful Lady Salon Vissza az iskolába! SPECIAL PERMANENT $4*f9 Az árban bennfoglaltatik: HAJVAGAS, BERAKÁS és SHAMPOO Csak jogosított operators. 13348 MICHIGAN AVENUE Dearborn, Mich. Telefon: LUzon 2-8800. Nyitva reggel 9-től este 11-ig. — Magyarul is beszélek. — DR. McARTHUR COLTON ' Fogorvos 1111 GRISWOLD ST. WO. 2-1779 (KinseTs felett) Rendelő órák: naponta 9-6-ig szombaton 9-6-ig MERRY-GO INN SÖR — BOR — LIQUOR — Sült hal — Terem bérelhető minden alkalomra 9173 KELLER STREET Leigh sarok — VI 2-9205 Stanley & Mary Cichowicz WOODMERE PHARMACY Tel. VI 1-2710 ORVOSI RECEPTEK SZAKSZERŰ ELKÉSZÍTÉSE 9348 W. Fort Street Woodmere sarkon Nyitva minden este 10 óráig. LEWIS INDUSTRIES GENERAL CONTRACTOR 0 a SIDING ROOFING STORM WINDOWS STORM DOORS GUTTERS CEMENT WALKS (Sept. 14, 21) nov 17,—feb. 17, 1962 (33-36) embernek szenvednie kellett a fejtetőre állított világ értelmetlenségei miatt. A magyar olvasót pedig különösebben is mélyebben érfinti ez a részlet, amelynek színhelye a háborúvert Magyarországnak egy Dunántúli faluja, ahová a repülőgépről zuhant főhős kerül s ahol életének értelmét és célját, sok vivódás után, megtalálja. Abban a könyv-tengerben, amely az amerikai angolnyelvű piacot elárasztja, Hunyady könyve nem csak egy kiadvány a sok közül, de úgy stílusával, mint tartalmával érdemes arra, hogy sikere legyen. Nekünk magyaroknak pedig mintegy kötelességünk, hogy a “mi” Hunyadynk könyvét elolvassuk és ajánljuk is azt különösen második és harmadik nemzedékbeli magyarjainknak is. (Ára: $4.50.) “Testvériség” A könyv megrendelhető: Rév. Ladislaus Hunyady 50 Washmington, Colonia, N. J. ¥Iiaew©@d 1-1961 (Sept. 14 — Nov. 2-ig) Munkavállalók átképző tanfolyamai A 435 milliós átképző programmal kapcsolatban, annak részeként, Detroitban 3 irányú átképzés indul meg szeptember 24-én a detroiti “Washington” iskolában. Hatvan munkavállaló átképzésére nyilik itt lehetőség. A megnyíló tanfolyamok: 20 “transmission and differential mechanics” (az elnevezéseket angol nyelven közöljük, nehogy a magyar elnevezés félreértésekre adjon alkalmat), 32 heti időtartamra; 20 “automatic screw machine setup men”, 11 heti időtartamra; 20 “automobile body repairmen”, 11 heti időtartamra. A grand-rapidsi, muskegoni és lansingi tanfolyamok már megnyíltak, szeptember 24-én nyilik Jacksonban. A kiképzésre kerülőket azok közül a munkanélküliek közül választják ki, akik a Michigan Employment Security fiókjainál nyilvántartásban vannak. A San Franciscoi katedrális leégett A 71 éves San Franciscoi katedrális, amely ellenállt a földrengésnek, tűzvésznek, most — valószinüleg — gyújtogatásnak esett áldozatul. A remekbe készült, némely részben pótolhatatlan belsőrésze, teljesen elpusztult, csak a füstös téglafalak meredeznek az égnek. A kár meghaladja a 2 és fél millió dollárt. Chopey G. Jenő meghalt Az American Life Insurance Association, a Bridgeporti Szövetség híradása szerint, Chopey G. Jenő, az egyesület hűséges munkatásra, 38 év óta annak központi számvevője, szeptember 2-án, szívroham következtében elhunyt. A gör. kát. szertartás szerint folyt le a temetése és a stratfordi St. Michael sirkertben helyezték örök nyugalomra. 1920-ban érkezett Amerikába. Édesapja gör. kát. pap volt. Fivérei: Chopey Miklós, Richmond, Va. és Chopey Gábor California, gyászolják. Meghalt a Zuieback’s Inc. tulajdonosa Lewis Zuieback, a Detroitban közismert 5 nagy Zuieback’s Inc. tulajdonosa, akinek hosszú éveken keresztül volt üzlete Delrayben, szeptember 14-én, pénteken, 69 éves korában elhunyt. Mr. Zuieback lengyelországban született és 50 évvel ezelőtt jött Detroitba. Hosszú éveken keresztül dolgozott édesapjával, Sámuellel együtt, aki 1911-ben alapította meg a Zuieback’s üzleteket. Édesapja halála után, 1948-ban ő vette át az üzletek vezetését. Temetése vasárnap, szeptember 16-án volt a Kaufman Funeral Hőméből és Royal Oakban, a Clover Hill Park Cemeteryben helyezték örök nyugalomra. Gyászolják: felesége, leánya, testvérei, unokái. Egy özvegy asszony legyilkolása A 65 éves, nagyon kicsi özvegyet, Mrs. Angeline Tracz, Goddard utcai lakost, meggyilkolva találták otthonában, ahol egymagában élt. Dr. Zavadski, Wayne County Medical Examiner vizsgálata szerint az öreg nő feje össze volt zúzva, arcának csontja és álla összetörve és fejbőre lefejtve. A ház szobáiban mindent össze hánytak, valószinüleg pénzt és értéktárgyakat kerestek ottan. Ez a második ilyen förtelmes gyilkosság Detroitban és a rendőrség még nem akadt a gyilkosok nyomára. Mrs. Tracz kedvencei a macskák voltak. A rendőrség nem tudja azok számát. A meggyilkolt 1940 óta volt özvegy. áldásos életének 70-ik, boldog és megértő házasságának 34-ik évében 4 heti súlyos betegség után 1962. szeptember 9-én, vasárnap reggel 5 órakor lehunyta szemeit örök álomra az Outer Drive kórházban. Kedves halottunk hült tetemét szeptember 12-én, szerdán reggel 10 órakor Szőlősy K. János magyar temetésrendező halottaskápolnájából kisértük utolsó földi útjára és az Amerikai Magyar Református Egyház templomában végzett gyászszertartás után a Woodmere temetőben helyeztük örök nyugalomra. A gyászszertartást Nt. Tóth Tibor református lelkész ur végezte. Az elhunyt Szabolcs megye. Veresmart községben született, 54 évvel ezelőtt jött az Egyesült Államokba. 12 évig volt Allen Park, michigani lakos. KEDVES HALOTT ISTEN VELED! LEGYEN ÁLDOTT NYUGVÓ HELYED! GYÁSZOLJÁK: Megtört szivü felesége: özv. id. Baráti Lajosné született Divinyi Emma; Bánatos szivü gyermekei: Baráti Ida, ifj. Baráti Lajos és neje Leona; Testvérei: Baráti Eszter férjezett Polik Mihályné és családja, Detroit, Mich.; Baráti Ferenc és családin, Niagara Falls, Canada; Baráti Vilmos és családja az óhazában; Baráti Mária férjezett Kondisz Gyuláné és családja az óhazában; Anyósa: özv. Orbán Menyhértné született Kovács Emma az óhazában; Sógorai és Sógornői: Divinyi Károly és családja Floridában; Divinyi Ida férjezett Veres Antálné és családin az óhazában; Divinyi Linka férjezett Vágó Sándorné és családja az! óhazában; Divinyi János és családja az óhazában; Násza: Mr. & Mrs. Marton és családja; Komái és kereszt gyermekei családjaikkal együtt, közelebbi, távolabbi rokonai, jóbarátai, ismérősei és szomszédai, úgy Allen Parkban mint Detroitban. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk szívből fakadó, hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett férjem, kedves édesapánk, testvérünk, rokonunk és jóbarátunk halálakor fájdalmunk enyhítésére siettek, halottvivők voltak, ravatalára virágokat helyeztek, virág megváltásra adakoztak, részvétüket kifejezték, temetésén megjelentek, utolsó földiutján elkísérték és autóikat a temetési menet rendelkezésére bocsátották. Külön köszönetét mondunk Nt. Tóth Tibor lelkész urnák a vigasztaló gyászszertartásért; mindazoknak akik gyászunkban bármilyen segítséget nyújtottak; Szőlősy K. János magyar temetésrendezőnek a temetés ke-’ gyeletes megrendezéséért. * Allen Park, Michigan, 1962. szeptember 17-én. ÖZV. ID. BARÁTI LAJOSNÉ és családja 7755 Osage Street ■k Alulírottak nagy fájdalomtól megtört szivvel jelentjük, hogy felejthetetlen férjem, szeretett édesapánk, kedves testvérünk, rokonunk és jóbarátunk