Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-31 / 304. szám

PROGRAMPONT - NAPI KULTURÁLIS AJÁNLÓ ÉS TÉVÉMŰSOR 2010. DECEMBER 442., CSÜTÖRTÖK EZERÖTSZÁZ NEZO ELŐTT, FESTŐI KÖRNYEZETBEN RENDEZTEK A TOM HOAD-KUPAT Beton-arany Ausztráliában A Szeged Beton (a kép bal alsó sarkában) festői körülmények között nyerte a Tom Hoad-kupát. FOTÓ: DM/DV PERTH. - Fantasztikus a hangulat, a közeg, a körülmények... Hihetetlen módon törődnek velünk a helyiek, kiszolgálnak minket: úgy bánnak velünk, mint a világ legjobb vízilabdaországából érkezőkkel. Sok magyar van a találkozókon, és majd ezer néző drukkolt minden csoportmérkőzésen. A vízilabda jövője ebben rejlik, nyári sportággá kell tenni - nyilatkozta a perth-i Tom Hoad-kupa vízilabdatorna döntője előtt Juhász Zsolt, a Szeged Beton játékosa. A 25 éves pólósnak igaza volt, a tegnapi, ausztrál Fre99 ügy bánnak velünk, mint a világ legjobb vízilabdaországából érkezőkkel. Juhász Zsolt, a Szeged Beton játékosa uralkodott a festői környezetben fekvő uszodában, ahol jelentős magyar közönség is buzdította a Szegedet. Kásás Zoltán együttese nem hazudtolta meg önmantle Mariners elleni finálé során is elképesztő hangulat magat, es a remeklő és egyben gólkirályi címet is nyerő Molnár Tamás (a hat találatig jutó háromszoros olimpiai bajnokot kis túlzással víziSzeged Beton-Fremantle Mariners (ausztrál) 11-7 (3-2, 3-2,4-1,1-2) Tom Hoad-kupa felkészülési vízilabdatorna, döntő. Perth, 1500 néző. Vezette: Taylor, Block. Szeged Beton: Baksa - Varga, Török, D. Kayes, Busila 1, Molnár T. 6, Kiss Cs. 4. Csere:). Kayes, Younger, Juhász. Vezetőedző: Kásás Zoltán. A Fremantle Mariners gólszerzői: Lawrence (3), Breadsworth (2), Cleland, Hatloran. labdaistenként tisztelik a tengerentúlon) és Kiss Csaba vezérletével, veretlenül hódították el a Tom Hoad-kupát. Győzelmük egyúttal sporttörténelmi tett is, hiszen magyar csapat még nem nyerte meg a most nyolcadik alkalommal kiírt sorozatot. - Jól éreztem magam a döntőn: megittam néhány sört, és magyar pólót láthattam. Ezért több száz kilométert is hajlandó lennék megtenni! - nyilatkozta a finálé után Tom Hoad, a torna névadója. A torna végeredménye: 1. Szeged Beton, 2. Fremantle Mariners (ausztrál), 3. Guang Dong (kínai), 4. Japán. Az év mondása: „Ne add át magad a napnak!" Véget ért a 2010-es év, amely Csongrád megyében nemcsak a sportsikerektől, hanem a humoros történetektől is hangos volt. Most ezekből szemezgettünk, és egyúttal ezekkel kívánunk mindenkinek boldog új esztendőt. CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL Idén júniusban negyedik alkalommal rendezték meg a sportújságíró-válogatottak részére kiírt Hoffer-kupát Budapesten, a Fáy utcai Illovszky Stadion műfüves pályáján. A kelet-magyarországi együttesben lapunk négy játékossal képviseltette magát (Gyúrás, Horváth L., Mádi, R. Tóth), és a torna történetében először fényes győzelmet aratott. A Nemzeti Sport elleni csoportmérkőzésen hiába vezettünk, az országos napilap folyamatosan ostromolta a kapunkat - mindezt 35-40 fokban, tűző napon tette. A csapat állandó gólfelelőse, az azon a meccsen már percek óta az ellenfél térfelén csípőre tett kézzel (Albert Flórián módra) ácsorgó, társai vergődését figyelő Mádi József úgy gondolta, tettek helyett szavakkal segít be a védekezésbe. „Ne add át magad a napnak!" - kiáltotta el magát, majd kisebb napszúrás után ő maga kért cserét... A kelet-magyarországi médiaválogatott (sárgában R. Tóth) a Nemzeti Sport ellen sem adta át magát a napnak, meg is nyerte a tornát. FOTÓ: MSÚSZ VÁLOGATÁS KOLLÉGÁINK LEGJOBB SPORTFOTÓIBÓL Ilyen volt 2010 - képekben Az első benyomás SZEGED GYÚRÓS ISTVÁN Fontos az első benyomás. Főleg az első személyes találkozó. Hogy mennyire, azt az alábbi történet is bebizonyítja. Amikor 2009-ben a sportrovat munkatársa lettem, a kosárlabda mellett az asztaliteniszt kaptam meg. Részben azért, mert magam is értem el sikereket a sportágban, egyszer a Békés megyei csapatbajnokságban nyertem bronzérmet. Kis szépséghiba, hogy csak azért, mert bár négy csapatból negyedikek lettünk, a női mezőnyben csak két együttes volt, így a gyengébbik nemnél kimaradt bronzérmeket nekünk adtákSzóval hamar felvettem a kapcsolatot Lukács Leventével, a Floratom Szeged játékos-edzőjével, jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Egyszer aztán a JATE-bajnokság B ligájában játszottunk rangadót a Tótkomlósi TC-vel az Urbányi István Focisuli ellen. Nagy meccs volt, hiszen ellenfelünk remekül állt a tabellán. Amikor beszálltam a meccsbe, az egyik futballista azonnal torkon könyökölt - na azért nem olyan durván -, erre én - bár büszke nem vagyok rá - törlesztettem, csakhogy nem neki. Az ellenfélnél a nálam majd egy fejjel alacsonyabb srác „pattogni" kezdett, hogy ez milyen dolog volt már, és bár elnézést kértem, végig kommentálta a megmozdulásomat. A félidőben aztán az egyik rendőr haverom megkérdezte: „Tudod, ki ez a srác? A Lukács főkapitány fia..." Mivel addig csak telefonon beszéltünk, arcról nem ismertem Leventét, de ahogy ezt a barátom kimondta, elfehéredtem. Persze a félidő alatt odamentem bocsánatot kérni, ám Levi hajthatatlan volt, nem érdekelte „munkakapcsolatunk". Megjegyezte az esetet. Azóta persze, ha nem is könnyen, de (remélem teljesen) megbékélt, és azzal is nagy örömet szereztem neki, hogy míg ők feljutottak az A ligába, mi a TTC-vel az utolsó helyen végeztünk. Legutóbb az Év sportolója díjátadón jutott eszembe ez a történet. Mondtam is Leventének, ha egyszer ő kapna elismerést, tudnám, melyik sztorit mondjam el a többi díjazottnak vele kapcsolatban. - Miért nem írod meg inkább a szilveszteri számba? - kérdezte. Most megírtam. Elszalasztott találkozás CSONGRÁD MEGYE. Amilyen gazdag Csongrád megye sportélete, legalább olyan látványos is. Ezt bizonyítja az is, hogy fotós kollégáink remek felvételeket készítenek a megyei együttesek meccseiről, tréningjeiről, amelyeken nem csak a küzdelem, de olykor - legyen akármilyen feszült egy találkozó - a humor is megcsillan. Szilveszteri számunkban a szokásoknak megfelelően az év legjobb sportfotóiból válogattunk. Majd én megmutatom. Gyekiczki István sporttárs „beszállt" a Kistelek-Csongrád megyeegyes bajnokin, FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Légibalett. Keller József becsúszása után Végh Ariel repült nagyot a megyei rangadón. FOTÓ: FRANK YVETTE LONDON SÜLI RÓBERT 2000-ben voltam először Londonban. Nemcsak a brit fővárossal akartam megismerkedni, hanem ellátogatni kedvenc labdarúgócsapatomhoz, a Charlton Athletichez is. Az Addicks ekkor a második ligában szerepelt - 2010ben a harmadik vonalban szerénykedik -, és a feljutásért csatázott, végül kiharcolta a Premier Ligában való indulást, aranyérmes lett. Nem is a meccset - a CAFC 1-0-ra kikapott a Valley-ben a Hudddersfieldtől - és a hozzá tartozó körítést akarom elmesélni, hanem egy azóta a baráti társaságomban már legendássá vált történetet. Két nappal a bajnoki után ismét ellátogattam Charltonba, a stadionba. Éppen takarították az általam nagyra becsült szentélyt, így belopózhattam a pálya közelébe. A munkások szóltak, hogy készíthetek fotót, de a fűre nem léphetek. Kattogott a gép, pózoltam jobbra, pózoltam balra, minden helyzetből készült rólam felvétel. Miközben rendesen dolgozott az akkor még klasszikus „fotóaparát", megjelent egy melegítőbe öltözött úriember a pálya mellett, a hóna alatt több jelzőbójával. Köszönt: „Hello!" Mosolygott, ment tovább. Köszöntem: „Hello!" Egyre távolabb került tőlem, majd eltűnt az egyik lelátó alatt. Ismerős volt. Nagyon. Akkor, 10 éve még nem „csüngtünk" annyit az interneten, nem volt annyira gyors és friss a net, mint napjainkban. Néhány másodperc után rájöttem: életem egyik nagy lehetőségét szalasztottam el, hiszen az a „hellózó" ember nem volt más, mint a Charlton 105 éves történetének egyik leghíresebb menedzsere, Alan Curbishley (a képen jobbra). Elment, én meg álltam, és fogtam a fejem. Azóta jókat kacagok a történeten, főként azért, mert az asztalomon van egy fotó, amin ülök a korláton, a háttérben meg érkezik Curbishley. Végül is rajta vagyunk egy fotón, csak nem egymás mellett... Szeressük egymást, gyerekek! FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Rubin a hátán is megállítja a labdát. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA