Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-31 / 304. szám
10 Magyarország 2010-ben A három Veszprém megyei települést elöntő vörösiszap tíz halálos áldozatot követelt. FOTÓK: DM/DV Kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben a FideszKDNP pártszövetség az áprilisi választásokon, októberben pedig az önkormányzatokban aratott elsöprő győzelmet. Orbán Viktor második kormánya gyors tempót diktált a törvényhozásban, miközben előbb a hatalmas pusztítást okozó áradással, majd a vörösiszap-katasztófával kellett megküzdenie. Árral szemben JANUÁR 10. Pécsett megrendezték az Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozat hivatalos megnyitóját. 26. Az Alkotmánybíróság alkotmányellenessé nyilvánította, és visszamenőleges hatálylyal megsemmisítette az ingatlanadót. * FEBRUÁR 3. Andorra kiadta Magyarországnak Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót, aki kábítószerügye büntetőperének ítélethirdetése közben szökött meg 2008 novemberében. 16. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) befolyással üzérkedés gyanúja miatt tartott házkutatást a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori helyiségeiben. 22. Az Országgyűlés elfogadta a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló Btk. módosítást. Június 6-án a Btk. újabb módosítása a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is büntetni rendelte. 26. Ismét állami tulajdonba került a Malév az orosz tulajdonos és a magyar állam megállapodásának értelmében. Március 11-én tőkeemeléssel a magyar állam lett a nemzeti légitársaság 95 százalékos tulajdonosa. MÁRCIUS 17. A Legfelsőbb Bíróság új eljárás lefolytatására kötelezte a Pécshez közeli Tubesre tervezett NATO-radar ügyében a Honvédelmi Minisztérium építési hatósági osztályát. Július 16-án a HM elállt attól, hogy a Tubesen építsék fel a harmadik magyarországi NATO-lokátort. 31. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság első fokú ítéletében nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélte, és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától Zuschlag Jánost, az MSZP egykori országgyűlési képviselőjét, folytatólagosan elkövetett csalás miatt. ÁPRILIS 2. öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő. 11., 25. Megrendezték az 1990 óta hatodik szabad parlamenti választást. A voksoláson a Fidesz-KDNP pártszövetség elsöprő győzelmet aratva 268 képviselővel kétharmados többséghez jutott az Országgyűlésben. Az MSZP 59, a Jobbik 47, az LMP 16 mandátumot kapott és 1 független képviselő is bekerült a törvényhozásba. MÁJUS 1. Átalakult a gyermekgondozási támogatások rendszere: már csak kétéves korig jár a gyes az addigi három év helyett. A kormány november 25-én úgy döntött, visszamenőlegesen ismét három évre hosszabbítja meg a gyes időtartamát. 14. Megalakult az új Országgyűlés, a képviselők házelnöknek a fideszes Schmitt Pált választották meg. A BKV tanácsadói és vállalkozó szerződései kapcsán folytatott nyomozás során a rendőrség őrizetbe vette Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest. 20. Az Országgyűlés alkotmánymódosítással a parlament létszámát legfeljebb 200 főben határozta meg. 26. Az Országgyűlés módosította a magyar állampolgárságról szóló törvényt, így a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot. 27. A Fővárosi ítélőtábla hatályon kívül helyezte a 2008-ban született első fokú döntést Kulcsár Attila és társainak sokmilliárdos sikkasztás vádjával indult büntetőpere, az úgynevezett brókerbotrány ügyében, és új eljárásra utasított. 29. Az Országgyűlés Orbán Viktort, a Fidesz elnökét választotta miniszterelnökké, aki nyolc év után, másodjára alakíthatott kormányt, a kabinet tagjai letették az esküt. 31. Az Országgyűlés június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a Nemzeti összetartozás Napjává nyilvánította. JÚNIUS 3. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke egy debreceni konferencián az államháztartás helyzetéről kijelentette: „szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét". Miután másnap Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője megerősítette: nem tartja túlzónak Kósa Lajos kijelentését, zuhanni kezdtek a részvényárfolyamok, és jelentősen gyengült a forint. 8. Az Országgyűlés módosította a Btk.-t, egyebek közt bevezetve a „három csapást", szigorúbb szankciókkal sújtva azoA nagymértékű esőzés következtében az eddigi legmagasabb árvízszintet meghaladó árhullám vonult le májusban és júniusban számos magyarországi folyón. A legsúlyosabb helyzet BorsodAbaúj-Zemplén megyében alakult ki, ahol a Bódva elöntötte Edelényt, a Sajó pedig Felsőzsolcát. Az ország 12 megyéjében 265 településen védekeztek az árvíz ellen, amely összességében mintegy 100 milliárd forintos kárt okozott. kat, akik tanárokkal szemben követnek el erőszakos bűncselekményeket. Elfogadták a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a kormánytisztviselőket a jövőben indoklás nélkül lehet felmenteni. Megszavazták azt a törvényt, amely alapján 2010 őszétől kisebb létszámúak lesznek az önkormányzati képviselő-testületek. Orbán Viktor miniszterelnök 29 pontos gazdasági akciótervet jelentett be. 14. Az Országgyűlés elfogadta a Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot. 28. Az Országgyűlés 12 évre Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt választotta meg az Állami Számvevőszék elnökévé. 29. Az Országgyűlés Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét, az Országgyűlés elnökét választotta köztársasági elnökké, aki augusztus 6-án váltotta hivatalában Sólyom László államfőt. JÚLIUS 1. Orbán Viktor miniszterelnök Hatala Józsefet nevezte ki országos rendőrfőkapitánynak. Szász Károlyt nevezte ki hat évre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökévé Sólyom László államfő a miniszterelnök javaslatára. 5. Az Országgyűlés módosította a közoktatási törvényt, így 2010 szeptemberétől ismét lehetőség lesz második év végén évfolyamismétlésre utasítani a diákokat. Elfogadták az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt. 7. Philadelphiában egy vízi baleset két ott tartózkodó magyar diák életét követelte. 10. Az MSZP tisztújító kongresszusa Mesterházy Attila alelnök-frakcióvezetőt választotta a párt elnökévé a választás után lemondott Lendvai Ildikó helyébe. 22. Az Országgyűlés elfogadta a médiát és hírközlést szabályozó törvénycsomagot. A jogszabály életbe lépése után a közmédiák új struktúrában működnek, s létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Augusztus 10-én Orbán Viktor kormányfő kilenc évre Szalai Annamáriát nevezte ki az NMHH elnökének. Az Országgyűlés szeptember 13-án döntött a Közszolgálati Közalapítvány felállításáról. A parlament korlátozta a közszférában kifizethető jövedelmeket, és 2010 januárjától visszamenően 98 százalékos adót rótt ki a 2 millió forint feletti végkielégítésekre. Miután az Alkotmánybíróság a jogszabályt megsemmisítette, november 16-án a képviselők újra elfogadták azt, de a munkavállalók számára 3,5 millió forintban húzták meg a határt, a 2 millió forintos limit az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében maradt hatályban. Az Országgyűlés módosította a szabálysértési törvényt: ezután elzárással is büntethetők azok, akik húszezer forintot meg nem haladó értékű lopást, csalást, rongálást követnek el. AUGUSZTUS 6. Az Országgyűlés Kövér Lászlót, a Fidesz parlamenti képviselőjét választotta meg házelnöknek Schmitt Pál helyébe, aki ettől a naptól az államfői tisztséget tölti be. 9. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) mind a négy vádlott ügyében vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a romagyilkosságok ügyében. 19. A kormány elfogadta a Terrorelhárítási Központ létrehozásáról szóló rendeletet, az inOrbán Viktor kormányfő a parlamentben, mögötte Schmitt Pál még házelnökként. tézmény főigazgatójává szeptember l-jén Hajdú Jánost nevezte ki a miniszterelnök. 23. Afganisztánban támadás érte a magyar erők konvoját, Pappné Ábrahám Judit törzsőrmester a helyszínen, Kolozsvári György zászlós szeptember 7-én a kórházban életét vesztette, két katona súlyosan megsérült. 31. A rendőrség őrizetbe vette Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját, akit a sukorói földcsere ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. SZEPTEMBER 17-21. Budapestre látogatott Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma. OKTÓBER 3. A helyhatósági választásokon is a Fidesz-KDNP pártszövetség aratott elsöprő győzelmet. Budapesten Tarlós Istvánt választották főpolgármesterré. A megyei jogú városok közül csak Szegeden választottak szocialista polgármestert. 4. Tíz halottat követelő katasztrófa történt: Ajka közelében átszakadt a Mai Zrt. zagytározójának fala, a kizúduló több százezer köbméternyi mérgező vörösiszap elöntötte Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. 11. Létrejött a Médiatanács, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogutódja. 13. A Fővárosi ítélőtábla jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Budaházy Györgyöt az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt. Orbán Viktor ismertette a második akcióterv legfontosabb pontjait: november l-jétől 14 hónapra felfüggesztik a magánnyugdíjrendszerbe folyósított havi 30 milliárd forint átutalását; további válságadókat vezetnek be, és felfüggesztik a még meg nem kezdett PPP-beruházások szerződéseit. 18. Az Országgyűlés újabb különadók, úgynevezett válságadók bevezetéséről döntött, ezek a távközlési, az energetikai szektort és a kereskedelmi áruházláncokat érintik. 25. Az Országgyűlés elfogadta a bajba jutott lakáshitelesek megsegítését célzó javaslatcsomagot. 26. Alkotmányellenesnek nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót az Alkotmánybíróság. November 16-án az Országgyűlés alkotmánymódosítást fogadott el, amelynek értelmében a jövőben az Alkotmánybíróság csak egyes alapjogok sérelme esetén semmisítheti meg a költségvetésről, az adókról, illetékekről és járulékokról szóló törvényeket. NOVEMBER 2. Az Országgyűlés elfogadta a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényt. A médiaalkotmány hatálya minden médiumra, így a hírportálokra, internetes újságokra is kiterjed. 4. Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt őrizetbe vették Benedek Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium volt szakállamtitkárát. 8. Az Országgyűlés módosította az alkotmányt: ezután a legfőbb ügyész megválasztásához kétharmados parlamenti többség kell, és interpelláció helyett csak kérdés intézhető hozzá az Országgyűlésben. 9. A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és 24 társa ellen különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt. 11. A kormány döntése értelmében 2011-től kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év jogosultsági idővei rendelkezik. 16. Az Országgyűlés módosította az adó- és járuléktörvényeket: a magánszemélyek valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal adóznak majd, az adójóváírás mértéke 2011-től csökken, a nyugdíjjárulék 9,5 százalékról 10 százalékra nő, a társasági adó 500 millió forint éves adóalapig 10 százalék lesz. Az Országgyűlés úgy döntött, a jövőben a köztársasági elnök javaslatára kilenc évre választja a legfőbb ügyészt. Schmitt Pál a tisztségre Polt Pétert javasolta, aki 2000-2006 közöt már betöltötte a pozíciót. Polt Pétert december 6-án választotta meg az Országgyűlés. A parlament döntése értelmében 2011. január l-jétől létrejön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve a fővárosi és a 19 megyei kormányhivatal. 18. A kormány úgy döntött, sávosan emelik a földgáz felhasználói árát, a fogyasztási helyek 57 százalékában nem emelkedik a gáz ára. 20. A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése Borkai Zsoltot választotta a szervezet új elnökévé Schmitt Pál utódául. 23. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány megszünteti a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert. A felhalmozott magán-nyugdíjpénztári vagyon kisebb részét a Nyugdíjbiztosítási Alap hiányának kiegyenlítésére, nagyobb részét az államadósság csökkentésére fordítják. 26. Kispesten egy bankrablást követően tűzpárbaj alakult ki a tettesek és a rendőrök között, az egyik rablót halálos lövés érte. 27. Budapesten tiltakozó nagygyűlést rendezett az MSZP a kormány politikája ellen. DECEMBER 6. Egyszerre két fokozattal, a befektetésre ajánlott kategória alsó határára minősítette viszsza a Moody's nemzetközi hitelminősítő Magyarország deviza- és forintadósi besorolását. 7. Az Országgyűlés elfogadta a 2011. évi költségvetés módosításait és főszámait. A költségvetés kiadási oldala 13 ezer 151 milliárd forint, a kiadási oldala 13 ezer 838 milliárd, hiánya 687 milliárd forint lett. 9. Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Weiszdorn Róbertet, a 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás egyik tettesét (a másik tettes, Nagy László fogva tartása során öngyilkos lett.) 20-21. Megszűnik a súlyponti kórházak fogalma, 40 évi munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnak a nők, az alkotmányban rögzítik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendeletalkotási jogát - így döntött az Országgyűlés, amely elfogadta az itthon és külföldön bírálatok sorozatát kiváltó új médiatörvényt. (Az MTI alapján összeállította: Hegedűs Szabolcs.)