Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-31 / 304. szám

5 Nem tudtak dönteni Annus József és József Attila között z/ / Nem tudták eldönteni, hogy Annus József vagy József Attila nevét viselje a felújított műve­lődési otthon, így egyszerűen faluház lesz - a feliratot a jövő év elején készítik el és helye­zik a homlokzatra. MAROSLELE SZABÓ IMRE Nem tudták eldönteni, kiről nevezzék el, így végül egysze­rűen faluház lesz a megújult művelődési központ neve Ma­rosleién. Mint megírtuk, a névadás ötlete az év elején ff A képviselő-testület azonban hosszas mérlegelés után sem tudott választani, míg most, az év végén átvágta a gordiuszi csomót: az új név egyszerűen faluház lesz. azért merült fel a faluban, mert felújították az épület­együttest, és sokan úgy gon­dolták, ha már emiatt úgyis átadják, kapjon nevet is. A fel­újítás egyébként a nyáron ért véget: összesen 55,2 milliót költöttek rá, át is alakították, bővítették. A pénz 90 százalé­ka pályázati támogatás volt ­nagyobb lett a nagyterem, klubhelyiséget, információs pontot, új vizesblokkot és öl­tözőket alakítottak ki. Az önkormányzat által kiírt ötletpályázatra egy hónap alatt 2 javaslat érkezett. Az egyik szerint Annus József író, költő, lapszerkesztő és politikus lehe­tett volna a névadó, aki Maros­leién született - már viseli a nevét a községben az Annus Jó­zsef köz, amely nincs messze a Rózsa utcai szülői háztól. A másik ötletgazda József Attila nevét szerette volna az épüle­ten látni. Neki nincs szoros kö­tődése a faluhoz, de az egész makói térséghez fűzik szálak, hiszen a Maros-parti város gim­náziumában tanult; egyébként József Attila utca is van Maroslelén. A képvise­lő-testület azonban hosszas mér­legelés után sem tudott választani, míg most, az év végén átvágta a gordiuszi cso­mót: az új név egyszerűen fa­luház lesz. A polgármester, Martonosi György elmondta: ez természetesen nem hivata­los név, a pecséteken például továbbra is a megszokott Álta­lános Művelődési Központ lesz olvasható elnevezésként, de azért ki fogják írni az épü­letre, hogy faluház. A feliratot a jövő év elején készítik el és helyezik fel a homlokzatra. Hamisításbiztos jegy SZEGED. Holnaptól már holog­rammal is védi menetjegyeit és bérleteit a Szegedi Közlekedési Kft. Minden olyan értékjegyet plusz biztonsági megoldással láttak el, amit a nyolc szegedi automatánál vásárolnak az utasok - tájékoztatott Dózsa Gábor, az SZKT leköszönő ügy­vezető igazgatója. A jegyeket és bérleteket eddig fémcsík és víz­jel is védte, de a társaság lépést tart a korral, igyekszik újabb módszerrel elejét venni a hami­sításnak. A korábban váltott je­gyek és bérletek továbbra is ér­vényesek a hátlapjukon látha­tó időpontig. Az utasok a leg­korszerűbb automata jegy­pénztáraknál készpénzzel és bankkártyával is fizethetnek a Rókus, a Hont Ferenc utca és a Víztorony tér végállomáson. A korábban felszerelt automaták is hamarosan elfogadják majd a plasztikkártyákat a Kárász ut­ca és a Széchenyi tér sarkán, az Anna-kútnál, az Aradi vérta­núk terén, a Mars téren, vala­mint Tarján yégállomáson. KULONOS SZILVESZTER: KLINIKÁN, GAZSZOLGALTATONAL, HOTELBEN, TAXIBAN, RENDORSEGEN Mások mulatnak, ők dolgoznak Kemoterápiával gyógyítják pácienseik testét, vidámsággal a lelkét. Az onkológiai klinika ügyeletes csapata: Karsainé Ibolya, Rácz Attila, dr. Uhercsák Gabriella és Mórocz Anikó. FOTÓ: KARNOK CSABA A vad óévbúcsúztató idején né­melyek dolgoznak, hogy sokak vidáman köszönthessék az új esztendőt. Különös szilveszte­rérői kérdeztük az onkológust, a gázszolgáltatót, a hoteligaz­gatót, a taxist, a rendőrt. DÉL-ALFÖLD Ú. I. - Öt ember helyett ketten dolgoznak! Ezt jelenti a hét­végi ügyelet - dünnyögi a te­lefonkezelő, mikor ide-oda kapcsolgat az ambulancia szolgálatos orvosát keresve. - A szokásosnál nagyobb te­herre kell számítani szilvesz­ter idején a sürgősségi esete­ket ellátó ambulanciákon ­detoxikálóba, vagy éppen sípcsonttörésest a traumato­lógiára. - Kölyökpezsgővel koccin­tottunk, így búcsúztunk azok­tól a kollégáktól, akikkel már csak az új évben találkozunk - érzékelteti az előszilveszteri hangulatot a magát megne­vezni nem óhajtó szolgáltató. - A reményt fölébreszteni és fenntartani. Ez a legnehezebb, különösen karácsony és szil­veszter idején - osztja meg ve­lünk 27 éves orvosi praxisának tapasztalatát dr. Uhercsák Gabriella. A Szegedi Tudo­mányegyetem 40 ágyas onko­lógiai klinikájának szilveszteri ügyeletes doktornője tegnap is sorsokról döntött, amikor el­rendelte a harmincas nő su­gárterápiás kezelését. Persze betegei közül akinek csak le­hetett, eltávozást adott, abban a reményben, hogy az otthon melege és a szilveszteri vidám­ság is gyógyító erő lehet. Megerősített szolgálat, virslivel. - A rendőrség szilveszterkor meg­erősített szolgálattal biztosítja az új évet várók zavartalan szórakozá­sát. Kiemelt figyelmet fordítunk a közterületen tartott rendezvényekre - közli Tuczakov Szilvána. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint az év többi napjához képest ilyenkor sincs több bűn­cselekmény, ebben az időszakban jellemző a felfokozott hangulatból, nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztásból adódó garázdaság. Megtud­tuk: a most szolgálatban lévő rendőröknek a főkapitányság virslit oszt. halljuk Hajnal Ferenc pro­fesszortól. A szegedi egyete­mi klinikai központ elnökhe­lyettese példaként említi: ki­hűléses beteget szállíthat­nak a belgyógyászatra, alko­holmérgezéstől fetrengőt a A 800 ezer ügyfélnek földgázt küldő cég alkalmazottja sze­rint nincs nagy különbség az ünnepi és a hétköznap éjsza­kai ügyelet között: Szeged és néhány környező falu gáz­szolgáltatását figyeli, ha a számítógépek vagy a betelefo­nálók hibát jeleznek, a baj el­hárítására néhány percen be­lül szerelőt küld. Ez a dolga. - Széknyi helyünk sincs: 430 vacsoravendéget szolgá­lunk ki szilveszter éjjelén. 86 munkatársam közül legalább hetven megfeszített tempó­ban dolgozik, hogy a vendég minden kívánságát teljesítse - indokolja Maklári László­né, az idén áprilisban újjá­született szegedi Forrás Ho­tel igazgatója, miért tartja az év legnehezebb napjának az utolsót. - „Taxi!" Sokan és sokszor kiáltanak bérautóért a nagy hidegben. Az egyik buliból a másikba spiccesen siető mu­latozókat jó kedvvel fuvaro­zom - mondja Ménesi Lajos. A szegedi Rádió Taxi munkatár­sa húszéves tapasztalata: a szokásos forgalom ötszörösét is lebonyolítja, kicsit maga­sabb a tarifa, több a borravaló szilveszterkor. VISSZANÉZÜNK ÉS ELŐRETEKINTÜNK: NEHÉZ ÉV, KÖNNYŰ REMENY Kiszámítható gazdaságot és jó kívánnak A mérlegkészítés ideje is az óévet búcsúztató és az új esz­tendőt köszöntő éjszaka. Elő­szilveszterezésként évértéke­lésre kértünk néhány megyei vagy regionális feladatkörű, közismert személyiséget. CSONGRÁD MEGYE ÚJSZÁSZI ILONA Nemesi Pál, a Ferroép Zrt. vezérigazgatója, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke: - Nyu­godt, kiszámítható gazdaság­politikát kívánok az új eszten­dőre! Mert a válságtól sújtott gazdaság teljesítményére rá­nyomta bélyegét, hogy 2010-ben Magyarországon or­szággyűlési és önkormányzati választásokat tartottak. A most búcsúztatott stagnálás évében a dél-alföldi régió - a GDP-adatok tükrében - rosz­szabb helyzetből startolt, itt ki­sebb volt a visszaesés, de a nö­vekedés is mérsékeltebb, mint az országos átlag. Az infrast­rukturális fejlesztések azon­ban lassan beérnek: zöldme­zős beruházással például Mó­rahalomra svájci ételízesítő cég, Makóra francia növény­termesztő vállalkozás települ. Szeged életében pedig az ELI lézerközpont hozhat remény­teljes változást. Mert a szellemi potenciál hasznosítása a jövő­építő stratégia. Czene Klára, a Csongrád Megyei Bíróság elnöke: - A bíróság életében rendkívül ne­héz év volt 2010. A gazdasági válságra visszavezethetően a csőd- és a felszámolási eljárá­soknál, illetve a végrehajtási ügyeknél nőtt a munkateher. Évközben jogszabályváltozás miatt emelkedett a szabálysér­tési ügyek száma. Költségvetési szempontból minden eddiginél nehezebb esztendőt hagyunk magunk mögött. Eredmény vi­szont, hogy a vidéki bíróságo­kon sikerült javítani a kollégák munkafeltételein és az ügyfél­fogadás körülményein. Remé­lem, ezt a szegedi épületek fel­újításával folytathatjuk! Dékány Imre, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizott­ság elnöke: - A gazdasági ne­hézségekre utal, hogy csak az elmúlt hónapokban kaptuk meg a 2007-ben és 2008-ban megkötött szerződésekkel ga­rantált kutatási támogatások egy részét, még sok a függő­ben maradt összeg. Ezért több fiatal kutató munka nélkül maradt, kénytelen külföldön dolgozni. Jómagam október l-jétől a Szegedi Tudomány­egyetem Természettudományi Karáról az orvostudományira kerültem, ahol létrehoztuk a nanomedicina program új, nemzetközi szinten verseny­képes kutatási irányát. Mert meggyőződésem: időben vál­tani kell. Fordulatot Szeged életében a szuperlézer idetele­pítésének kormányzati támo­gatása hozhat. Mert a tudás hasznosításával lehet a csa­ládtagjaink és gyermekeink jövőjét biztosító kvalifikált munkahelyeket teremteni. Tombácz Zsuzsanna, a regionális Állami Népegész­ségügyi Szolgálat járvány­ügyi főorvosa: - Nem a felté­telezett mértékben, de domi­nált az új influenza vírus a mögénk kerülő év járványügyi jelentéseiben. A pandémiás vírushoz a dél-alföldi régió­ban 28 haláleset (ezek kéthar­mada a szegedi klinikai köz­ponthoz) köthető. Ennek elle­nére jónak mondható Csong­rád megye járványügyi hely­zete: agyhártyagyulladás elő­fordult, de kis számban; kiter­jedt ételfertőzés pedig nem volt. Az ismét cirkuláló, de térségünkben még ki nem mutatott H1N1 elővigyázatos­ságra int: a védőoltás szolgál­ja a megelőzést. Az élelmi­szer- és személyes higiénia hozzájárul a járványok kivé­déséhez, mint az is, ha a be­teg nem megy közösségbe, mert átérzi felelősségét a töb­bi ember iránt. Számomra az új esztendő első számú kíván­sága most is: jó egészséget mindenkinek!

Next

/
Thumbnails
Contents