Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-22 / 297. szám

8 2010. DECEMBER 22., SZERDA Több mint 4000 műtétnél segíthet a röntgenkép-erősítő SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL 2 millió forintnál több gyűlt össze eddig a szegedi Cora Áru­házban, ahol a Mosolyban mért adomány keretében röntgen­kép-erősítő berendezés megvá­sárlásához kérik adakozó ked­vűek segítségét. A Szegedi Tudományegyetem Gyermek­gyógyászati Klinikájának javá­ra indított akcióhoz, amelyben partner a Délmagyarország, a Délvilág és a Rádió 88 is, az áruház közepén felállított standnál van lehetőség hozzá­járulni 2, 5 vagy 10 ezer forint­tal. A segítséget a Cora Áruház egy kuponfüzettel hálálja meg, amely az itteni vásárlások so­rán különböző kedvezmények­re váltható - akár az adomány értékénél nagyobb összegben. A berendezés, amelynek megvásárlásáért a Mosolyban mért adomány akció elindult, 22 millió forintba kerül. Nagy szükség van rá a szegedi gyer­mekklinikán, hiszen a jelen­leg használt berendezés fino­man szólva is elavult: 30 éves. - Erre a gépre évente több mint 4000 műtét során van szükség - mondta el Túri Sán­dor klinikaigazgató. - A gyer­meksebészeten használják leg­többet a műtéti kezeléseket igénylő csonttöréseknél. Na­gyon fontos, hogy a rögzítéskor az orvosok lássák, a csont meg­felelően illeszkedik-e, hiszen egy görbén összeforrt kéz vagy láb egy életen keresztül problé­mát okozhat. De szintén a kép­erősítőt használják a szakem­berek arra, hogy a behelyezett drót vagy csavar helyzetét fel­mérjék, és ha szükséges a mó­dosítás, azt még helyben meg­tegyék, elkerülve egy újabb, al­tatással járó műtétet. A berendezés nem csak a se­bészeknek hasznos műszer. Tú­ri professzor elmondta: a daga­natos betegek kemoterápiás ke­zeléséhez elengedhetetlen egy tartós centrális vénás kanül be­ültetése. Ezzel elkerülhető a ki­csik állandó szurkálása: innen vesznek tőlük vért, és ezen ke­resztül adagolják számukra a gyógyszereket is. Pontos behe­lyezéséhez azonban nélkülöz­hetetlen, hogy az orvosok lás­sák, hova szúrnak, ehhez pedig röntgenkép-erősítőre van szük­ség. A jelenleg a klinikán hasz­nált berendezés igen gyenge minőségű képet ad, sokszor szorul javításra, a biztonságos, jó minőségű gyógyító munkára egyre kevésbé alkalmas. Túri professzor ezért nagyon hálás minden adományozónak, aki hozzájárul egy új, modern gép megvásárlásához. - Nagyon értékes számunk­ra a segítségük, hiszen más mó­don nem kapunk anyagi támo­gatást ahhoz, hogy a kor szín­vonalának megfelelő gépekkel tudjuk gyógyítani kis betegein­ket - mondta. Szabadtéri-jegyek a fa alá Szabályosan megrohamozzák karácsony előtt a Szegedi Szabadtéri Játékok jegypénz­tárát a vásárlók. A nyári fesz­tiválra szóló belépők remek meglepetésnek tűnnek, és a vásárlási utalványoknak kö­szönhetően idén már annak sem kell aggódnia, aki tanács­talan, melyik előadásra aján­dékozzon jegyet. Szenteste és a karácsonyi ajándékozások előtt két nap­pal még sok ajándékvásárló kutatja a hiányzó meglepe­tést, amit a fa alá tehet szeret­teinek. A Szegedi Szabadtéri Játékok tökéletes megoldást kínál, hogy emelkedettebb le­gyen az ünnepi hangulat, és valóban örömet szerezhes­sünk családtagjainknak, ba­rátainknak: a nyári fesztivál nyolcvanadik, jubileumi éva­dára szóló jegyekkel, bérle­tekkel, utalványokkal bárkit boldoggá tehetünk. - Tavaly is rendkívül nép­szerűek voltak a karácsonyi akcióink - mondja Bátyai Edina, a jövőre 80. születés­napját ünneplő rendezvény igazgatója. - A nézők ilyen­kor szinte megrohamozzák a jegyirodát, még az utolsó pil­lanatban is tömegek várnak a reggeli nyitásra. Fontos és üdvözlendő tendencia, hogy az emberek már a kultúrára is úgy gondolnak - teljes joggal -, mint értékes és szép ajándékra. A vásárlási utalványokat idén vezette be a szabadtéri. Ha valaki biztos abban, hogy a júliusi vagy augusztusi Dóm téri vagy az újszegedi előadásokra szóló belépőt szeretne ajándékozni, ám Törőcsik Mari a REÖK-ben nem tud a megajándékozott helyett dönteni, ő melyik előadásra váltana jegyet leg­szívesebben, az utalvány megváltása lehet a tökéletes megoldás. Ezeket öt- és tíz­Hétfőn mutatták be Budapesten a REÖK vendégjáték-sorozatának köszönhetően már szegedi rajongótáborral is bíró Maladype Szín­ház új, Figaro házassága című előadását. A Zsótér Sándor rendez­te darab vendégművésze nem kisebb ikon, mint Törőcsik Mari. Az előadást és a művésznő remeklését a szegediek is megnézhe­tik - várhatóan januárban. Az óriási érdeklődésre tekintettel már előre érdemes jelezni a részvételi szándékot a program@reok.hu e-mail címen. A jelentkezők elsőbbséget élveznek a majdani jegy­vásárlásnál. ezer forint értékben kínálja a REÖK-ben található Fesztivál jegyiroda. Az utalványokat a 2011-es szabadtéri utolsó elő­adásának utolsó bemutatójá­ig lehet beváltani. Mivel a megváltható bérle­tek már 5580 forintért kapha­tók, így egy utalvánnyal akár két előadásra szóló belépőt is ajándékozhatunk. Idén már az összes előadásra - így az újszegediekre is - kínálnak bérletkonstrukciót, sőt olyan bérlettípus is létezik, amely mind a négy nagyszínpadi bemutatóra helyet biztosít. (x) Sorban állók a szabadtéri jegyirodájánál. Jegyeket vásárolnak karácsonyi ajándékba. 5 RE K *= .• • . . űii^mf i teta-oii CSÁKI RÓBERT életmű kiállítás Csáki Róbert életmű-kiállítása Szegeden a REÖK-ben! te 22EQEQI Szegedi Közlekedési Kft. Ügyfélszolgálati Iroda KÖZLEKEDÉSI 6?20 Szegedj Deák Ferenc u 3 L KfT Tel: (62) 540-060, (62) 487-421, (62) 485-495 Fax: (62) 485-495 Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közterületi parkolás 2011. évi tarifái a következők: Parkuló bérlet megnevezése Cég esetén Magánszemély esetén Felmutatóra szóló éves bérlet 28(1 200 Ft 280 200 Ft Kombinált éves bérlet 231 000 Ft 115 500 Ft Sárga kék zónára szóló éves bérlet 113 400 Ft 56 700 Ft Kék zónára szóló éves bérlet 52 200 Ft 26 100 Ft Kombinált havi bérlet 24 860 Ft 12 430 Ft lakossági bérlet ­6 930 Ft Óvoda, bölcsőde, ált. Iskola bérlet ­6930 Ft Játsszon velünk, és a helyes választ adó, Hüségkártyával rendelkező előfizetőink között 40 db jegyet sorsolunk ki! Milyen művészeti ágban alkot Csáki Róbert? A beküldő neve:. Címe: Tel. száma: A Hűségkártya száma: •••••• Nyerteseink 2 db belépőt kapnak! A kiállítás megtekinthető: 2011. január 21-ig. E-mail: marketing(a>delmagyar.hu Helyszín: REÖK Szeged. Tisza Lajos krt. 56. A tárgyhoz írja be: „CSÁKI"! Beküldési határidő: 2011. január 5. A megfejtéseiket nyílt postai levelezőlapon Cím: Délmagyarország Kiadó, 6740 Szeged. Pf. 153. vagy e-mailben várjuk! I éves a DÉLMAGYARORSZÁG A 2011. évi parkolóbérleteket a Deák Ferenc utca 31. szám alatti Ügyfélszolgálati Irodában válthatja meg. A 2010. évre szóló éves bérletek érvényességi ideje: 2011. január 15. Tájékozódjon m parkoljon A korlátozott várakozási övezetben bérlettel, parkolószelvénnyel, vagy mobil telefonon SMS-ben megvásárolt parkolási szelvénnyel lehet várakozni! MUNKANAPOKON: 8-18 óráig MARS TÉR ÉS KÖRNYÉKE SZOMBATON: 8 -12 óráig Az Ügyfélszolgálati Iroda ünnepek alatti nyitvatartása: 2010. december 24., 25., 26.: ZÁRVA december 27., 28., 29., 30.: 7:45 - 17:00 óra december 31.: 8:00 - 12:00 óra 2011. január 1., 2.: ZÁRVA Január hónapban az Ügyfélszolgálati Iroda szombatonként 8:00 és 12:00 óra között váija Tisztelt Ügyfeleit! A közterületi fizető parkolási rendszerről bővebb információt a www.szepark.hu és a www.szkt.hu oldalon olvashat.

Next

/
Thumbnails
Contents