Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-20 / 295. szám

MEGYEI TÜKÖR 9 Napi 3500 ingazo Hódmezővásárhely és Szeged között Makó is csatlakozhatna a Vá­sárhely és Szeged között ter­vezett tram train, vagyis az in­tegrált villamos- és nagyvasúti rendszerhez - hangzott el a vá­sárhelyi közgyűlésen. Vásár­hely és Szeged között naponta 3500-an ingáznak. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRÖK ANITA 3500-an ingáznak naponta Vá­sárhely és Szeged között. Az in­gázók fele autóval, fele pedig tö­megközlekedéssel utazik. A reg­geli csúcsban lOOO-en indulnak útnak a két város között - hang­zott el a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Vásárhelyen. Vin­cze Tibor, a COW1 Magyarország Tanácsadó és Tervező Kft. mun­katársa szakértőként sorolta az adatokat a tram train, vagyis az integrált villamos- és nagyvasúti rendszer kiépítésének előkészí­tése kapcsán. A megvalósítási tanulmány elkészítésének 164 milliós költségét az Unió pályá­zata 100 százalékban támogatja. A Vásárhely és Szeged között tervezett újítás kapcsán arról is határozott a vásárhelyi közgyű­lés, hogy együttműködési meg­állapodást köt Szegeddel. A döntés előtt a szakértő arról beszélt, hogy a tram train egye­síti a távolsági és a vasúti közle­kedés előnyeit. Azt mondta, szét kell nézni Európában, ahol már a kötöttpályás közlekedés a nép­szerűbb. Szeged-Rókusról in­dulna, és a belváros érintésével egészen a vásárhelyi Kossuth té rig, majd a vasútállomásig vin­né az utasokat a tram train. Az óránként 100 kilométeres sebes­séggel közlekedő járművel a Kossuth tértől a szegedi Széche­nyi térig 30 percig tartana az út. Később pedig akár Makó is csat­lakozhatna a rendszerhez - mondta a szakértő. Míg Vásárhelyről Szeged ha­táráig negyedóra alatt át lehet érni, onnan a klinikákig 30-40 percig is eltarthat az út. Mindez a tram trainnel lényegesen gyor­sabb lenne - jegyezte meg Ko­vács László MIÉP-es települési képviselő. Elhangzott az is, hogy az elő­zetes becslések szerint mintegy 13 milliárdba kerülne a beruhá­zás. Havránek Ferenc, a Zöld Baloldal képviselője szerint ez az összeg kevés lesz a megvaló­sításhoz. A fideszes Havasi Ka­talin erre úgy reagált, kérdés: 3500 ember biztonsága meg­éri-e, hogy pályázzanak az Uni­ónál a beruházásra. A szocialis­ta Kis Andrea szerint a rendszer kialakításával a közúti közleke­dés is biztonságosabb lehet. Csak ki kell állni reggelente a buszmegállóba, például most a mínuszokban, és kiderül, mit gondolnak az emberek a tö­megközlekedésről - mondta Lázár János polgármester. Úgy vélte, a jó tömegközlekedés el­engedhetetlen, és súlyos hiba volna erről lemondani. A Sze­geddel kötendő együttműködé­si megállapodással pedig a két város közelebb kerül egymás­hoz - hangsúlyozta. Karácsonyi akciós vásár a Severben december 31-ig! MINDEN TERMÉK ÁRÁBÓL 20% kedvezményt adunk a pénztárnál (kivéve az akciós termékek). AKCIÓS TERMÉKEINKET vagy akár 60% kedvezménnyel is megvásárolhatják. Az akdók egyéb kedvezményekkel nittH,yonhatók össze. SMI:í% •iTVA TARXéSk • hétfőtő (éntekig: 9-20 Rccbok dece szombat: 8.30-20 rarnap: 9-19 2'4-én és 31-én 9-13 óráig. otieih­® COnVERSE Cím: Szeged, Vásárhelyi Pál u. 3-5. Telefon: 62/ 451-455 Minden kedves vásárlónknak kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánunk! VILÁGMÁRKÁK íy HELYEN^ Lee Wransler JA SZEGEDI 2011 SZABADTÉRI 14 HÓNAP ALATT BE KELL FEJEZNI A TÖBBMILLIÁRDOS MUNKÁT SZENTESEN Petőfi Szálló: elkezdődött a várva várt felújítás A közművek kiváltásával meg­kezdődött a szentesi Petőfi Szálló rekonstrukciója. A felújí­tás miatt egy napra a távfűtést is leállítják a főtéri háztömb­ben. Tavasszal a Petőfi utca egy szakaszát is teljesen le kell majd zárni, mert egy gerincve­zeték a hotel köré tervezett közműalagút útjában van. SZENTES BÍRÓ DÁNIEL Ha nem is nagy csinnadrattá­val, de elkezdődött a szentesi Petőfi Szálló felújítása. Nap­ról napra egyre hosszabb csőrendszer éktelenkedik a patinás szállóépület utcai homlokzatán. Hogy ez ideig­lenes szerkezet, azt a vak is láthatja, de hogy milyen célt szolgál, arról a városi távhő­rendszert működtető cég ve­zetőjét kérdeztük. - A beru­házó megbízásából azt a ge­rincvezetéket váltjuk ki így, amely a szálló pincéjében fut, és a Kossuth tér 5. szám alatti fehér házat látja el hő­energiával. A szállóépület alapjának tervezett megerő­sítése miatt van szükség erre az elterelésre - mondta la­punknak Döbrőssy Iván. A Szentes Városi Szolgáltató Kft. ügyvezetője hozzátette: a kiváltás miatt a karácsonyi hét derekán néhány órára le ff A szentesi és Csongrád megyei médiában megjelent felhívásra mintegy 15 vállalkozó jelentkezett a térségből. Nem mindennapi elterelő művelet: elkezdődött a rekonstrukció. A SZERZŐ kialakított közműalagútban fektetik majd le. Korábban a helyi sajtóban már megjelentek felhívások, amelyekben a generálkivitele­zésre szerződött Arcadom Zrt. alvállalkozó­becsövezik a patinás szállóépület homlokzatát • FELVÉTELE hosszú idő után végre is kell majd kapcsolni a fű­tést a főtéri háztömbben. Úgy tervezik, hogy akkor hajtják ezt végre, amikor a legenyhébb lesz az időjárás. Amint arra lehetőség lesz, a távhővezetéket a szálló körül kat keresett a környékről. Zsohár Ár­pád, a beru­házó Pendola tulajdonosa azt is bejelentette, hogy ők már letették az asztalra az 1,9 milliárd forintos önrészt, így megkezdődhetnek az építési munkák. A rekonstrukció egyik sarokpontja a már emlí­tett közműalagút, amely he­lyet szabadítana fel a pince­részben. Ennek kiépítéséhez a Petőfi utca egy szakaszát tel­jesen le kell majd zárni, tudni­illik egy 5 méteres mélység­ben fekvő szennyvíz-gerincve­zetéket is arrébb kell helyezni. Mivel abban a mélységben úgynevezett nem stabil iszap­ban fut a szennyvízcső, kü­lönleges eljárást igényel a ki­váltása. - Még nem állt össze végle­gesen az alvállalkozói gárda. A szentesi és Csongrád me­gyei médiában megjelent fel­hívásra mintegy 15 vállalkozó jelentkezett a térségből. A pá­lyáztatásoknál őket is megke­ressük majd, feltéve, ha ren­delkeznek megfelelő referen­ciával és létszámmal - nyilat­kozta lapunknak Erdélyi La­jos. Az előkészületek kapcsán a Pendola-Szentes Kft. ügyve­zetője hozzátette: a munkála­tok már megkezdődtek, az elektromos, távközlési és táv­fűtési közművek kiváltása fo­lyamatban van, és rövidesen az építési munkálatok is meg­kezdődnek. Arra vonatkozó­an, hogy a befejezés eredeti, 2011. november végi határide­jét módosították-e, Erdélyi La­jos azt válaszolta, a kivitelezé­si szerződés szerint a kivitele­zés ideje 14 hónap, amelyet az építési tevékenység megkez­désétől számolnak. BAV ZÁLOGHITEL AZ ÉV LEGJOBB AJÁNLATA: pTmf FÍÁ IH Ilii záloghitel a 14 K-osarany­ekszerekre.targyakra Ft/, záloghitel a 18 K-os arany­ékszerekre. tárgyakra A kiemelten magas kölcsönösszegeket új elzálogosításoknál, 15 napos lutamidejú expressz hitel termékünk igénybevetele esetén íolyósítjuk, SZEGED, TISZA LAJOS KRT. 39., TEL.: 62/420-811 DUGONICS TÉR 11., TEL.: 62/478 -563 zLTs'TouTe HOZZA HOZZÁNK ÉRTÉKEIT! KÖZERDEKU KÖZLEMENY! A Szegedi Hőszolgáltató Kit. ezúton tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy a Vág u. 4. szám alatt található ügyfélszolgálat 2 e c e d i möizotcáttatö kft. 2010. december 11. (szombat), | december 17. (péntek) és december 31. (péntek) napján technikai okok miatt szünetel. e^ S Megértésüket köszönjük! j (Békés, Sofdog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves ügyfelünknek( SZABADTÉRI UTALVÁNY KARÁCSONYRA f ÜDÜLÉSI CSEKK BEVÁLTHATÓ

Next

/
Thumbnails
Contents