Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-20 / 295. szám

2010. DECEMBER 18., SZOMBAT Pingvin Patikák - a kicsit más gyógyszertárak Előrendeléstfelveszünk! Boldog, békés karácsonyt kivan un, .uátPofl €tte Világosan kezd kibontakozni Szegeden a Nemzeti Együttműködés Rendszere - vallja Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője. További cégvezetők visszahívását tervezi a frakció, az átlátható­ság, a szolgáltatások minőségének javítása érdekében. Az or­szággyűlési képviselő lobbizik a lézerközpontért. SZEGED R. TÓTH GÁBOR - Hogyan halad a Nemzeti Együtt­működés Rendszerének szegedi megvalósítása? Kooperáció vagy széthúzás jellemzi inkább a köz­gyűlés eddigi munkáját? - A Nemzeti Együttműkö­dés Rendszere itt is világosan kezd kibontakozni. Azt jelen­ti: minden politikai félnek ko­operálnia kell a másikkal. Úgy gondolom, mi bebizonyítot­tuk: együtt tudunk működni Botka László polgármesterrel. Minden olyan törvényes lehe­tőséget biztosítunk a városve­zetésnek, ami Szeged műkö­déséhez szükséges. Már az el­ső közgyűlésen megválasztot­tuk az alpolgármestert, a ta­nácsnoki rendszer kialakítá­sával pedig ellenőrizzük a vá­ros működését. A másik olda­lon ezt kevésbé tapasztaljuk. - Sok példát azért nem tudok említeni az együttműködésre ­de a Mars tér ügyében összedol­goztak. Azzal, hogy az ön javas­latára a város elkülönít 30 millió forintot a perben álló kereske­dők esetleges kártérítésére, megoldódott a 2,1 milliárdos uni­ós támogatási szerződés ügye? - Ebben sem tapasztaltunk sok együttműködést a polgár­mestertől. Úgy tűnik azonban, sikerül pontot tenni az ügy vé­gére, megkaphatja a város a pénzt, hamarosan aláírhatja a megállapodást az NFÜ-vel. Szükség van az együttműkö­désre: a szegediek választot­tak meg minket és Botka Lász­lót is. De ez nem csak bennün­ket kötelez. Eddig minden úgy volt, ahogy a polgármester akarta, most a közgyűlésnek van nagyobb szava. Azt sze­retnénk, hogy ez a befolyás Szeged érdekeit szolgálja. Más irányba kell fordulni, átlátha­tó, munkahelyteremtő beru­házások kellenek. A város cé­geinek átláthatóságát, a szol­99 Minden olyan törvényes lehetőséget biztosítunk a városvezetésnek, ami Szeged működéséhez szükséges. gáltatások minőségének javu­lását is el akarjuk érni - ez a most kinevezett cégvezetők feladata. A váltás elengedhe­tetlen volt. Az egész ország­ban ez történt. A 2002-es kor­mányváltáskor is hasonló zaj­lott Szegeden. - Ehhez már hozzá is szokik las­san a választó - de a módszer új: bizottsági meghallgatás nélkül történt a 8 városi cégvezető fel­mentése és az utódok kinevezése. - Nem szeretnénk ebből ha­gyományt csinálni. Igyekez­tünk más utat választani: kez­deményeztük egy eseti vizsgá­lóbizottság felállítását, el is kezdte munkáját két MSZP-s képviselő részvételével. Pol­gármester úr azonban felfüg­gesztette működését. Állás­pontunk szerint ezt semmi sem indokolta. Úgy döntöttünk, ha akadályozza a vizsgálóbizott­ság működését, minél gyor­sabban és hatékonyabban el­érjük, hogy ne akadjon meg a vizsgálat - iratok, bizonyíté­kok tűnhetnek el. - Már ha történtek törvénytelen­ségek. - Nagyon örülünk, ha azt lehet megállapítani, nem tör­téntek visszaélések. De ha tör­vénytelenségekre bukkanunk, megtesszük a szükséges jogi lépéseket. Azokkal pedig nem lehet megújulni, akik a hatal­mas adóssághoz hozzájárul­tak. - Tehát folytatódik a vizsgálat. - Termé­szetesen, bár a mai napig nincsenek aláírt megbí­zási szerző­dések. Bízom benne, ez is megtörténik a jö­vő héten. - Folytatódnak-e a felmenté­sek? - Nem árulok el vele titkot, szeretnénk to vábbi cégvezetőket is visszahívni, de a megszokott mó­don: személyi ja­vaslatainkat bevisz­szük a bizottsá­gok elé. Friss, új vezetők kellenek, lehet ezt jobban is csinálni, de mindenkinek megköszönjük az eddigi munkát. - Lesz-e költség­vetése a városnak? A közgyűlési több­ség legutóbb nem fogadta el a 2011-es büdzsé koncepcióját. - Fontos, hogy kövessük az országos példát: az infláció­hoz igazított tarifaemeléseket tudunk csak elfogadni, nem lehet tovább terhelni az embe­reket. Meg kell nézni azt is, milyen költségcsökkentési le­hetőségek vannak a városhá­zán, a cégeknél. Ezért nem szavaztuk meg a költ ségvetési koncepciót. Újra be lehet terjesz­teni, ettől nem áll meg az élet, nem akadályozzuk a vá­ros működését. - Mekkora a Fi­desz-központ beleszó­lása a párt helyi ügyei­be? Nem szól­nak bele a döntéseinkbe, leg­feljebb tanácsot adnak. He­tente beszélünk Szegedről, ki­emelt figyelmet kap a város. - Lézerközpontügyben például tudnak ilyenkor lobbizni? Az LMP ezt szorgalmazó nyílt leve­lének ön is címzettje. - Nagy szükség van a lézer­központra. Úgy látom, a kor­mány is megértette ezt. De felül kell vizsgálni a fi­nanszírozási kérdé­seket, ezeket vizs­gálják még a szak­értők. Legkésőbb január elejére V dönt a kormány. Mi, szegedi képvi­selők igyekszünk ezért lobbizni. Fontos, hogy kövessük az országos példát - fogalmaz a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Bohács Zsolt. FOTÓ: KARNOK CSABA [ Elindult a nagy karácsonyi ajándékosztás! Minden nap értékes nyeremények várnak önre! . /rjr/sr/ró/'/M' ^íijándéko osztás IreibaUnte játsszon Ön is velünk: detmagyar.hu/karacsony l.aracsíonpt szentelt íjalás^lé az Alabárdos Étteremben a tavalyi áron! Meghitt; bekes karacsonyi ünnepeket kívánunk minden meglévő és leendő vásárlónknak. Ponty halászlé 990.-JÍ. Vegyes halászlé 1250. fi Harcsa halászlé 1400.fi Halbelsőség 780.fi Köszönjük, hogy ebben az évben is megtiszteltek bennünket bizalmukkal. Az ételek december 24-én 10.00 ­13.00-ig vihetőek! 2011-ben is szamithatnak rank! Érdeklődni a helyszínem iugy az alábbi telefonszdmo 62/420-914,20/231-3541 e-mailcím alabardos67@invitel.hu ngvin Roma tehetségeket kerestek Szegeden Fiatal roma zenészeket hallga­tott meg a hét végén Szegeden Snétberger Ferenc Liszt-díjas gitárművész. A tehetségkuta­tóra jelentkezők körülbelül fele gitáron játszik, mert az a legol­csóbb hangszer. SZEGED GONDA ZSUZSANNA Hiába a havazás, kenyérért muszáj elmenni - mondta dél­előtt a trolisofőrnek egy fel­szálló utas, a vezető pedig egyetértett. A tehetségkutató valószí­nűleg nem tartozik a muszáj kategóriába: a vártál keveseb­ben mutatták meg magukat az Európai Roma Zenei Szakkol­légium szegedi állomásán szombaton. Tizenegynéhá­nyan voltak. A szakkollégium 12-18 éves, zenei előképzett­séggel rendelkező, tehetséges roma, vagy hátrányos helyze­tű gyerekeket keres. Összesen hatvanan kapnak ösztöndíjat egy 12 hetes képzéshez, amely 60 százalékban zenei tárgyak­ból, plusz angolból, számítás­technikai és marketingismere­tekből áll. A programhoz nagyrészt a Norvég Alap biztosít forrást. Az SZTE konzervatóriumában a Vart Land című norvég lap újságírója is belenézett a válo­gatásba. „A vártál kevesebben mutatták meg magukat az Európai Roma Zenei Szakkollégium szegedi állomásán szombaton." Miskolc után Szeged volt a második vidéki helyszín, vala­mint tartottak már egy buda­pesti castingot is. Mészáros Zoltán, a szakkollégium ügy­vezető igazgatója elmondta, márciusig 250-300 gyereket szeretnénk meghallgatni az egész országban. A jelentke­zők körülbelül fele gitáron ját­szik, mert az a legolcsóbb hangszer. Bár az sem elérhető mindenkinek, Mészáros azt mondta, egy borsodi faluból származó - különben tehetsé­gesnek talált - jelentkezőjük egy barátjával közösen vett gi­tárt, és hol egyikük, hol mási­kuk gyakorolt. A gitár után a hegedű és a zongora a legnépszerűbb. Kivéve Szegeden, ahol ará­nyaiban sok volt a fúvós. Dobos, szaxofonos, bőgős viszont még nem jelentke­zett elég, őket tehát kimon­dottan várják. A 15 éves baksi Csurár Márk két éve kezdett gitáron játszani. Zeneiskolába vagy tanárhoz nem jár, az interne­tet használja a tanuláshoz. A konzervatóriumban Snétber­ger Ferenc Liszt-díjas gitármű­vész, zeneszerző előtt játszha­tott, miközben a norvég ripor­ter, és mi is fotóztuk. - Látod, még el sem kezd­ted, máris sztár lettél - mond­ta Márknak Snétberger, aki a szakkollégium alapítója, és művészeti vezetője is. Szerinte a fiún látszik, hogy szeretne zenélni, az alapokat azonban még el kell sajátítania. Akár­hogy is alakul Márk jövője, azt mindenképpen elmondhatja, hogy gitárját Snétberger Fe­renc hangolta be. Bohács Zsolt: Más irányba kell fordulni

Next

/
Thumbnails
Contents