Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-20 / 295. szám

MEGYEI TÜKÖR 2010. DECEMBER 272., KEDD KÖRKÉP Tűz a negyediken SZEGED. Valószínűleg elektro­mos zárlat okozott tüzet egy 10 emeletes panel 4. emeleti laká­sában tegnap este, a Felső Ti­sza-part 28.-ban. A tűzoltóság ügyeletese szerint személyi sé­rülés nem történt, a lakás üres volt, az oltás idejére azonban a lakókat az utcára terelték. Babaklub RÖSZKE. Ma délelőtt 9 órától babaklubot tartanak az ifjúsá­gi és közösségi házban. Koz­máné Vastagh Judit és az első osztály néhány diákja téli mondókákkal, versekkel és dalokkal készül a piciknek, va­lamint gyümölcs és mézeska­lács is vár a gyerekekre. Nyilvános kísérletek SZEGED. Ötödik alkalommal tartják kísérletes „koncertjüket" a fizikusok ma 17 órakor Szege­den, a Kiss Árpád tanteremben (Rerrich Béla tér, Béke épület) A hangok világa - a világ hang­jai (a táncoló lángoktól a sutto­gó növényekig) címmel. A szo­kásosan egy téma köré csopor­tosított kötetlen, családias han­gulatú bemutatón a klasszikus kísértetek mellett újdonságok, tankönyvekből nem ismert lát­ványos kísértetek is szerepel­nek. A házigazdák - az SZTE Fizikus Tanszékcsoport és az ELFT Csongrád megyei csoport­ja - elsősorban közép- és álta­lános iskolásokra számítanak. Algyőn is gyűjtenek ALGYŐ. A Fidelitas algyői szer­vezete is csatlakozott a szegedi Fidelitas adománygyűjtő akció­jához. A szociálisan rászoruló algyőiek karácsonyát szeretnék szebbé tenni, ezért a települé­sen játék- és ruhagyűjtő akció­ba kezdtek. Az adományokat december 21-éig várják minden nap 16-tól 18 óráig a Korsó utca 34. és Süli András utca 15. szám alatt. MeseiUusztrációs verseny VÁSÁRHELY. Meseillusztrációs versenyt hirdet a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület, név­adója Tavak könyve és Erdők könyve című mesegyűjteményei alapján. A szabadon választott technikával készített rajzokat ja­nuár 25-éig várják a Németh László Városi Könyvtárban. A szervezők kérik, hogy a pasz­partuval ellátott művek hátlap­ján szerepeljen az alkotás készí­tőjének neve, életkora, iskolája, óvodája, valamint felkészítő ta­nára vagy óvónője neve és elér­hetősége. EGY ÓRA ALATT JUT EL A FRISS ÁRU A FEHÉR-TÓRÓL A SZEGEDI ÜZLETEKBE - ISMÉT VAN HALAS BOLT A MARS TÉREN 3000 kiló ponty egy merítésre Mázsaszám fogják ki naponta a különböző fajtájú halakat az ünnepek előtt a fehér-tói hal­gazdaságban. A ponty a leg­népszerűbb, a busát kevesen viszik, míg a harcsát drágállják az emberek. SZEGED KISS GÁBOR GERGŐ Igazi nagyüzem folyik kará­csony előtt a Szegedfish Kft. fehér-tói gazdaságában. Lódi György termelési igazgató la­punk kérdésére elmondta: az egész évben kifogott halak 40 százalékát az ünnepek előtt értékesítik. Egy merítésre 2500-3000 kiló hal - amely­nek 80 százaléka ponty - ke­rül a hálóba. A halakat 13 ha­lász húzza ki, és rakja fel a társaság autóira. A dolgozók minden mozdu­latát egy fekete pulikeverék kutya lesi, amelyet a halászok azután fogadtak maguk közé, hogy valaki kidobta őt a gaz­daság közelében. Az állatnak minden merítéskor jut egy ki­sebb hal a fogára, amelyet jó­ízűen ropogtat el. - Hároméves és nagyjából kétkilós halakat halászunk ki, és viszünk az üzletekbe. A hal íze ebben a korban a legfino­mabb - mondta Lódi György. A cégnek 100 negyedhektáros te­lelője van, amelyekben egyen­ként 4000 hal ficánkol. A kifo­gott halat lemérik, és kamio­nokra rakják; a szegedi hiper­marketekbe 1 óra alatt jut el az áru. A fehér-tói halakról meg­tudtuk: a halak minősége a szi­kes tavak miatt átlagon felüli. A magyar halnak általánosság­ban jó híre van a világban. - Az elmúlt évhez képest idén 5-10 százalékkal olcsóbb a hal, ami a túltermelésnek köszönhető - mondta Lódi György. A halászoknak a leg­I HALARAK SZEGEDEN Hol? Ponty Harcsa Busa | Kárász/Keszeg Szegedfish 625 1200 300 400 Mars ter. Irén csarnok 890 1650 430 580 Tesco, Rókusi körút 599 1399 (afrikai) 1055 (filé) 745 Forrás: DM-gytytés DM-GRAFIKA Fehér-tón szállításra készítik elő a frissen fogott halat. nagyobb hidegben is derékig be kell menniük a vízbe, de kiderült, hogy ezt örömmel te­szik, hiszen a tavak alján plusz 4 fok a hőmérséklet. Egy hal akár 40-50 évig is elélhet, ha nem halásszák le: 10-20 éves koruk között nagy­jából annyit nyomnak, ahány évesek. Három év után már „hasra gyúrnak" - ezek a pél­dányok már igencsak zsírosak. A gazdaság önálló boltot is üzemeltet a területén: a vásár­lók az ünnepek előtt már haj­Halas bolt a Mars téri Irén csarnokban. Az üzlet karácsonyra időzítette a nyitást. FOTÓK: SCHMIDT ANDREA nalban megrohamozzák az üzletet. A legnagyobb roham­ra 1-2 nappal karácsony előtt számítanak. A legnépszerűbb hal a ponty, míg a busát - ha­bár az egyik legolcsóbb halfaj­ta - csak kevesen keresik. A harcsa az egyik legfinomabb, de borsos ára miatt csak keve­sen engedhetik meg maguk­(^További FOTÓK k^M a neten! www.delmagyar.hu nak szentestére a belőle ké­szült halászlét. Hal a Marson NEMZETKÖZI BÖLLERTALALKOZOT RENDEZTEK CSANADPALOTAN Vérben gázoltak a rendőrök Tizennégyszer szúrtak, vérben úszott a csanádpalotai kultúr­ház udvara, egész csapat rend­őr jött a helyszínre. A kisváros­ban nemzetközi böllérfesztivált tartottak a hétvégén. CSANÁDPALOTA SZABÓ IMRE Tényleg tizennégyszer szúrtak szombat hajnalban Csanádpa­lotán: tíz sertést és négy bir­kát öltek le a Kelemen László nevét viselő kultúrház udva­rán, ahol nyolcadik alkalom­mal rendeztek nemzetközi böllérfesztivált. A benevezett 14 csapat között nem csak he­lyiek és környékbeliek voltak: a romániai Lippa, Nagylak, Pécska és Zsombolya, vala­mint a vajdasági Padé is kép­viseltette magát. Miközben az elsőnek kisült hagymás vért és májat kóstoltuk némi for­A megújult Mars téri piaccal kap­csolatban egy hónappal ezelőtt jeletük a hiátust: Szeged legna­gyobb piacáról eltűnt a halüzlet, és csak mozgóárustói lehet hét­végenként halat venni, jelentjük, újra van halas a Marson, amely az Irén csarnokban nyitotta meg bő választékkal a kapuit. pitány lapunknak elmondta: Nádasdi Tamás bűnügyi és Nagy Sándor közrendvédel­mi osztályvezető, Jáksó Imre bűnügyi technikus, Bárányi László járőr és egy civil segí­tő, Bárányi Zoltán fogott ne­ki a rendőrcsapat köteléké­ben a húsfeldolgozásnak Olyan gyorsan járt a kezük olyan ügyesen dolgoztak mintha parancsra tették vol na: két disznóval is végez tek, míg más csapatok csak eggyel. Hogy milyen titkos receptet vetettek be, nem árulták el, azt viszont igen, hogy az általuk készített ét­kek közül az egyedi fűszere­zésű kolbászra a legbüszkéb­A rendőrök intézkedése a húsvágóasztalnál is szakszerű és gyors volt. A SZERZŐ FELVÉTELE „Olyan gyorsan járt a kezük, olyan ügyesen dolgoztak, mintha parancsra tették volna." 300-an jartak a REÖK nyílt napján A REÖK akciója egész nap vonzotta az érdeklődőket. FOTÓ: KARNOK CSABA ralt borral, Kovács Sándor pol­gármestertől megtudtuk: a húsból egyedi receptek alap­ján összesen 600 adag ké­szült. Ebből maguk a résztve­SZEGED. Közel háromszázan vettek részt szombaton a RE­ÖK ingyenes nyílt napján. Az egész napos rendezvény iga­zi családi programmá ala­kult: a gyerekek kézmű­ves-foglalkozáson vettek részt, és feldíszítették a RE­ÖK karácsonyfáját, míg szü­leik Csáki Róbert festőmű­vész kiállítását tekintették meg. A nyílt napra az alkotót is meghívták, akinek bemu­tatták művészeti albumát, majd tárlatvezetéseket tar­tott az érdeklődőknek Nátyi Róbert művészeti vezetővel. A szervezők óránként két belépőjegyet sorsoltak ki a Szegedi Szabadtéri Játékok Az ember tragédiája és Popeye című előadására, a szomszédos kávéházban pe­dig teával, forralt borral és aprósüteménnyel várták a vendégeket. vők és az érdeklődők falatoz­hattak az esti bálon, de jutott belőle a helyieknek is vasár­nap ebédre. És hogy ehhez miért kel­lettek a rendőrök? Azért, mert most először a makói kapitányság is benevezett a versenybe. Palicz András rendőr- és ezúttal csapatka­bek. Megkóstoltuk - el­mondhatjuk, joggal büsz­kék, ki is érdemelték a min­den csapatnak hagyományo­san járó első helyet. Ünnepi ajándék lehet a család minden tagjának egy márkás szemüveg. Válogathatnak a már is­mert és megszokott világmárkák kőzött. A francia Essilor. a német Zeiss, a japán Hoya rétegkezelt lencséi a legjobb látáskomfortot és tartósságot biztosítják. A kiemelt kedvezmények most a multlfokálls és fényre sötétedő lencsékre is vonatkoznak! December 31-ig egy márkás szemüvegkeret árát megspórolhatja progresszív lencse vásárlásakor! Az Erényi Optika ioptika.hu * üzleteiben már karácsony van! Karácsonykor Is megéri ERÉNYI! GSSILOR Kárász u. 15. Telefon: 62/424-608 • Nyitva: hétköznap 9.15-18, szo. 9.15-13 óráig. 5zéchenyi tér 5. Telefon: 62/424-268 • Nyitva: hétköznap 9.15-18 óráig. egészségpénztári kártyát elfogadunk! ,„,,„,

Next

/
Thumbnails
Contents