Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-15 / 291. szám
5 Egymilliót kapnak a szegedi cégvezetők Fejenként alig több mint 1 millió forint végkielégítést kapnak a városi cégek azon vezetői, akiket pénteken váltott le a Fidesz és a Jobbik a szegedi közgyűlésen. Számításunk szerint a nyolc volt igazgató idő előtti eltávolítása 45 millió forintjába kerül a városnak. SZEGED SZABÓ C. SZILÁRD Nyolc, 100 százalékban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság - a Szegedi Városkép Kft., a Szeged Pólus Kft., a Szegedi Vásár és Piacüzemeltető Kft., az IKV Zrt., a Szegedi Közlekedési Kft., a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft., a Szegedi Ifjúsági Ház Kft., valamint a Városi Televízió Szeged Kft. - éléről váltotta le a vezetőket pénteken a szegedi közgyűlés zárt 99 A nyolc leváltott igazgatónak összesen bruttó 45 millió forintot kell kifizetni végkielégítésként. ülésén a Fidesz és a Jobbik. Hét igazgatót december 31-ével mentenek fel az állásából és szüntetik meg a munkaviszonyát. Év végéig a gazdasági társaságok az újonnan kinevezett cégvezetővel, kettős ügyvezetéssel működnek. Kivételt jelent az IKV Zrt., ahol Németh István elnök-vezérigazgatót már december 11-i hatállyal menesztették. A nyolc visszahívott cégvezető közül Dózsa Gábornak, az SZKT, valamint Szélpál Gábornak, a Városkép Kft. igazgatójának 2011. június 30-án; Némethné Csala aGabriellának (VTV Kft.) és Szabó Ferencnek (környezetgazdálkodási kft.) 2013-ban; Boros Gyulának (IH Kft.) és Németh Istvánnak 2014-ben; Tapasztó Sándornak (Pólus Kft.) és Pusztai Lajosnak (Piac Kft.) 2015-ben szűnt volna meg a megbízatása. A leváltott igazgatóknak havi bruttó 315 és 413 ezer forint között volt az alapbérük, amelyen felül prémiumot is kaptak, ha teljesítették a városvezetés által előre megszabott gazdasági tervet, az objektív célkitűzéseket. Az alapfizetést és a prémiumot is alapvetően a cég vagyona, nettó árbevétele és a dolgozók létszáma alapján határozták meg - az objektív összemérhetőség miatt. Az igazgatók alapbérét 2008 áprilisában emelték utoljára, öt százalékkal. 2008 decemberében 100-ról 80 százalékra csökkentette a városi közgyűlés a cégvezetők prémiumát. A jogszabályok szerint a cégvezetőnek maximum 12 havi átlagkeresetét - ami tartalmazza az alapbért és a prémiumot - kell kifizetni végkielégítésként, ha a szerződési határidő lejárta előtt mondanak fel neki. Előzetes számításunk szerint a nyolc leváltott igazgatónak összesen bruttó 45 millió forintot kell kifizetni végkielégítésként. Ám kalkulációnk alapján hiába kapnak bruttó 3-9 millió forint közötti végkielégítést a volt igazgatók, fejenként alig több mint 1 millió forint marad meg nekik. Ismert: a kormány 98 százalékos különadót vetett ki a végkielégítésekre. Ez az önkormányzati cégek vezetői esetében a 2 millió forint feletti részre érvényes. A menesztett igazgatók közül a rekorder Szabó Ferenc, aki 17 évig irányította a környezetgazdálkodási kft.-t; a többség 7-8 éve vezette az adott városi céget. vadak, feltetelezesek, pletykák, sajtotajekoztato Kérdések a SZOTE-klubnál Az igazság arca - SZEFHE módra. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Súlyos vádakkal illetik a medikusok a SZOTE-klub ügyvezetőjét. A tegnapi demonstrációs sajtótájékoztatón az egyetemistákat és a klubvezetőt is kérdeztük. SZEGED BOBKÓ ANNA „Hol a lóvé Csabi" feliratú papírzacskóval a fején jelent meg közel hatvan egyetemista tegnap a SZOTE-klub előtt. Bitay Zsolt, a Szegedi Egészségügyi Felsőoktatás Hallgatói Egyesület (SZEFHE) gazdasági alelnöke, ötödéves orvostanhallgató a Polip zenéjére olvasta fel sajtóközleményüket. A medikusok nehezményezik: a SZOTE-klubot üzemeltető kft. egykoron hallgatói többségi tulajdona mára - számukra érthetetlen „jogi machinációkkal" - 30 százalékos részesedésre apadt. A hallgatói egyesület sosem részesült osztalékként a klub bevételéből, de annak anyagi helyzetéről résztulajdonosként sem kaptak tájékoztatást. Nem értik, miként lehetséges, hogy az egyik legnagyobb egyetemi .klub veszteségesen üzemel. Betekinthettek a könyvelésbe, de ott nagyon sok „rejtett és hibás adatot találtak", amit jelentettek az APEH-nek. Ezután - állítják - egyesületük vezetőit atrocitások érték, de hogy pontosan mi is történt, a srácok nem árulták el. - Igaz, hogy osztalékot nem kapnak, de rendszeresen támogatjuk a rendezvényeiket. Mindig együttműködtünk a diákokkal: amikor kérték, fénymásoltuk és átadtuk nekik a könyvelési papírokat. Még kölcsönt is adtam nekik, amikor létrehozták a Pulzus Non-profit Kft.-t, hogy a dékáni hivatal pincéjében kávézót üzemeltessenek - mondta Benke Csaba. Elárulta: az 1 milliós kölcsön visszafizetésének határideje október 31-én lejárt, így pluszkamatot számolt fel. Ügy gondolja, talán „Igaz, hogy osztalékot nem kapnak, de rendszeresen támogatjuk a rendezvényeiket." Benke Csaba ügyvezető - * ezt nem tudja visszafizetni a hallgatói egyesület, ezért indított ellene lejárató kampányt. A SZOTE-klub bezárásával kapcsolatos, régóta terjedő pletykáról is kérdeztük Benkét. Ugyanazt nyilatkozta, mint Vécsei László, a szegedi egyetem orvoskari dékánja: „Tárgyalások folynak a klub további működtetésével kapcsolatban." Essen a hó! Idén karácsony előtt már vastagabb a pénztárcánk, mint tavaly volt - tájékoztatja örömmel az újságot az egyik műszakiáruház-lánc sajtóreferense. Igen, bizony, a magyar családok többsége takarékoskodott év közben, azért, hogy az ünnepek alatt többet költhessen, mint egyébként, és 10-12 százalékkal többet, mint tavaly. Olyan szívesen elhinném, de aztán kiderül: mindezekre eddigi tapasztalataik, illetve saját „karácsonyifelmérésük" alapján jöttek rá az áruházláncnál. Magyarul azt mondják, amire nagyon erősen vágynak. Éppen úgy, mint amikor a kisgyerek várja a hóesést: minden reggel kinéz az ablakon, beleszagol a levegőbe, és úgy érzi, hogy holnap aztán már tényleg, biztosan. Nagyon jó érzés ez, nem is kell törődni holmi világgazdasággal, munkaadókkal, bankokkal, kormányokkal, befektetőkkel: ezeknek úgy sincs fantáziájuk. BAKOS ANDRÁS Véradó nap - lapjainkkal SZEGED. Adj vért, és ments meg három életet! Ezzel a jelmondattal szervez véradást a Déli Apró hirdetőújság és a 100 éves Délmagyarország pénteken 14 és 17 óra között a Déli Apró Szilágyi utcai irodájában. Minden véradót 5000 forint értékű hirdetési szolgáltatással ajándékozunk meg. Részletek a www.veradas.hu oldalon. Mindenki hozza magával személyi igazolványát, tajkártyáját és lakcímkártyáját. Segítsünk együtt! ma on is bekukkanthat a dugonics teri epületbe Újjászületik az egyetemi központ Sétáltunk a szegedi egyetem „majdnem kész" Dugonics téri fő épületében. Ezt ma ön is megteheti, kedves olvasó, ugyanis kinyitja kapuit, egy napig látogatókat fogad a újjászülető egyetemi központ. SZEGED ÚJSZÁSZI ILONA Két új belső térrel gazdagodott a Szegedi Tudományegyetem központi épülete, mert befedték udvarait. De nem ez az egyetlen újdonság, amit felfedezhet a külsőleg már régi pompáját mutató Dugonics téri épületben sétáló. - Akadálymentes bejáratot alakítottunk ki a Toldi utca felől. Az alagsorból indul a két belső lift, amelynek segítségével könnyen megközelíthető az épület minden szintje - kezdi az egyetemi központ bemutatását Nemesi Pál. A kivitelező Ferroép Zrt. ügyvezető igazgatója elmagyarázza, miként nyitották egybe a JATE-klubnak és a dolgozói helyiségeknek otthont adó alagsori tereket, emelték meg a magasföldszintet. Elégedetten nézi a 70-80-féle szakma teljesítményével újjászülető, a legmodernebb gépészettel felszerelt, 98 százalékos készültségű épületet. Mediterrán színek uralják az épületet, FOTÓ: KARNOK CSABA Mediterrán színek uralják belül is az egyetemi központot. A Dugonics tér felől a fatörzsbarna kapun belépő a korábbról ismert előcsarnokba jut. A napszítta homok színére emlékeztető falak közt, a fényesre csiszolt kőpadozaton, az újradörzsölt lépcsőkön haladva új terek nyílnak ki a látogató előtt. A főlépcső előtt jobbra vagy balra indulva is egy-egy áttetsző tetővel borított belső udvarra jutunk. Ez ugyanúgy az épület terveit készítő hódmezővásárhelyi K-Art Építész Iroda munkatársainak ötletességét dicséri, mint az, hogy a udvari ablakok „megnyitásával" a kolostorokra emlékeztető kerengőkön járhatunk - minden emeleten. Sőt: az egyik sarokba épített erkélysorral sokfunkcióssá lettek az udvarok. - Kiállítások, hangversenyek, bálok rendezésére is alkalmas az a tér, amely korábban a galambok lakhelye volt. A földszinti folyosóról nyíló szobákban a nagy ügyfélforgalmú igazgatóságok - például a kulturális és a külügyi iroda - kapnak helyet - magyarázza Majó Zoltán fejlesztési igazgató, miközben a tágas, pasztellzöldre festett korláttal szegélyezett lépcsősoron lépegetünk fölfelé. - Itt, a lépcsőfordulóba visszaköltözik a szegedi rektorok arcképcsarnoka. A második szint az innovációs és tudásközpont birodalma, a harmadik a rektori hivatalé lesz - mutatja, mikor kitárja előbb a rektor szobájának, majd az aula faragott díszítésű ajtaját. A viszszafogottan elegáns díszterem csillárai, falainak és mennyezetének motívumai ismerősek, de csak most, aranyosra-szépre festve tündökölnek teljes szépségükben. Nyílt nap Ma nyílt napot szervez az SZTE és a Ferroép Zrt. a Dugonics téri főépületben. Az érdeklődők 9-től 17 óráig tekinthetik meg a műszaki átadás előtt álló műemlék épületet. Átadták a végállomást SZEGED. Közel 257 millió forintból felújították Szegeden a Hont Ferenc utcai busz- és trolivégállomást. Dózsa Gábor, az SZKT leköszönő ügyvezető igazgatója elmondta: uniós pályázaton 185 millió forint támogatást nyertek, ezt megközelítőleg 72 millió forintos önrésszel egészítették ki. A tavaly augusztusban indított projektben új utasforgalmi épület létesült, P+R parkolókat alakítottak ki. Utolsó mozzanatként - az országban először olyan bérlet- és jegykiadó automatát állítottak fel, amelynél bankkártya és készpénz is használható, valamint alkalmas az utasok tájékoztatására. Ugyancsak a projekt részeként megújult a városban öt troli- és autóbusz-megállóhely: a Lugas utcai, a Vértói úti és a Csanádi utcai végállomás, valamint a Kereszttöltés és a Csanádi utcai megállóhely. ACONTEXT karácsonyi ajándéka 2010. december 15-töl karácsonyig: MINDEN ÁRURA legalább io% ENGEDMENYT ADUNK! EGYES ÁRUK AKÁR 20-40% ENGEDMÉNNYEL IS MEGVÁSÁROLHATÓK! Márkás termékek, kiváló minőség: cardin | | €al)bÍatfÍ MotURtex' U J . Alkalmi és báli ruhák érkeztek! Minden kedves vásárlónknak kellemes ünnepeket és boldog> új évet kívánunk! Szeged: Teréz u. 3., Kossuth L. sgt. 72., Feketesas u. 28., Somogyi u. 15. és Hódmezővásárhely, Andrássy út 9.