Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-14 / 290. szám

2010. DECEMBER 14., KEDD MEGYEI TÜKÖR j Passzívan Szokatlan módját választotta valaki az üzletkötésnek. A hiper­market parkolójában az ablaktörlő lapátja alá tett egy cédulát a következő, kézzel írt szöveggel: Üzleti ügyben szívesen beszélnék Önnel! Plusz még egy 70-es mobilszám. Természetesen kíváncsi voltam rá, vajon ki és milyen üzletet ajánl. Felhívtam az illetőt, aki azzal kezdte, teljesen törvényes megoldást kínál arra, hogy passzív jövedelemmel halmozhassam el magam. Találkozzunk, szánjak rá néhány órát, és akkor megmondja nekem a tutit. Nem éltem a lehetőséggel, passzív maradtam. Azért utánanéztem, mi a fenét jelent a passzív jövedelem kifejezés, mivel még nem ta­lálkoztam vele. A lényege, kell egy marha jó üzleti ötlet, amit az ember megvalósít, az pedig utána hozza a pénzt, amit már csak költeni kell. Hurrá, feltalálták a kapitalizmust! V. FEKETE SÁNDOR Stone és Nono nem lett villalakó BUDAPEST, SZEGED. Most már biztos, hogy nem lesz Csongrád megyei szereplője az RTL Klub valóságshow-jának, a Való Vi­lág 4-nek. A tegnap esti párbaj­ban, ahol házaspárok küzdöt­tek a nézők kegyeiért és szava­zataiért, a szegedi Stone és No­no alulmaradt Ginával és Kris­tóffal szemben, akiket senki nem várt a villalakók közül. A játékosok kettő kivételével Stone-ékra szavaztak, ám a né­zők másként döntöttek. Életképes vidék CSONGRÁD MEGYE. A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. vajdasági partnerével, a zentai Kertészek Egyesületével közös, az Unió által támogatott, hatá­ron átnyúló együttműködési programba kezdett. A Magyar­ország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Prog­ram nyitó konferenciáját ma 10 órától rendezik meg a Gabona­kutatónál. A fenntartható és életképes gazdálkodási modell, s a vidéki élet fejlesztését szolgáló projekt­ről Széli Endre elmondta: bizo­nyítani szeretnék, lehet azért tenni valamit, hogy a tanyai em­berek ne érezzék magukat elve­szettnek. A családi gazdálkodás színvonalának fejlesztésével, a szociális ellátás és az infrastruk­túra javításával kell megterem­teni a vidék lakosságmegtartó szerepét. Szeretnék azt bizonyí­tani, hogy vannak olyan ország­részek, ahol hiba lenne a nagy táblás termelést erőltetni. A SZEGEDI TÖMÖRKENYBE JART A PRÍMA PRIMISSIMA DÍJAS TEXTILMUVESZ Kubinyi Annának fontosak a gyökerek raw Kubinyi Anna saját stílust teremtett. FOTÓ: MTI Makón született és Szegeden járt középiskolába a Príma Primissi­ma Díj egyik idei kitüntetettje, Kubinyi Anna textilművész. MAKÓ, SZEGED SZABÓ IMRE Meghatottan köszönte meg a budapesti Művészetek Palotá­jában a Prima Primissima Dí­jat Kubinyi Anna textilművész - idén ő volt a 10 kitüntetett egyike. Azt mondta, egy évti­zedeken át otthon, magányo­san dolgozó művésznek nagy dolog a rivaldafénybe kerülni és díjat átvenni, amiért hálás. Kubinyi Anna 1949-ben szü­letett Makón, pedagógus szü­lők gyermekeként. Gyermekko­rából egy évet a Maros-parti vá­rosban töltött, mert édesapja az egyik itteni diákotthon igaz­gatója volt, később azonban Szegedre költöztek. A középis­kolát már a megyeszékhelyen, a Tömörkényben végezte, és onnan jelentkezett a Képző- és Iparművészeti Főiskolára. Ke­ramikus szeretett volna lenni, de egy véletlen folytán papírjai elkeveredtek, így került a gobe­lin szakra. Ma már azt mondja, ez eleve elrendelés volt. Saját műfajt, stílust terem­tett, a térplasztikát, amelynek nemzetközileg is elismert mű­vésze. Erőteljesen bordázott rusztikus felületeit, térplaszti­káit szövőszéken készíti, sze­gedi kendert használ, amelyet Demján Sándor alapította 7 éve A Prima Primissima Díjat saját magánvagyonából az ismert vál­lalkozó, Demján Sándor alapítot­ta a Vállalkozók Országos Szö­vetsége (VOSZ) támogatásával 2003-ban. Az évek során ran­gossá vált, civil és szakmai jelle­gű kitüntetésben a hazai tudo­mányos, kulturális és művészeti élet, illetve a sport kiválóságai részesülnek 10 kategóriában. A díj összege kategóriánként évente 50 ezer euró. Az anyagi elismerés mellé a díjazottak a világ talán legismertebb és leg­sikeresebb versenylova, Kin­csem porcelánszobrát, Schram­mel Imre Kossuth-díjas kerami­kusművész alkotását kapják. maga fest. Eleinte a természet jelenségei, szimbólumai inspi­rálták, az utóbbi évtizedben erdélyi utazásainak hatására az ősi és népművészeti hagya­ték motívumait dolgozza fel. Munkásságát Magyar Művé­szetért díjjal is elismerték már. A Prima Primissima díjas művész alkotásai közül egyéb­ként egy, a Gyökerek sokáig a makói régi városháza épületé­ben volt látható - a gyökerek a szülőföldet, a Maros-parti fá­kat szimbolizálják. Lapunknak elmondta, ez a munka új feje­zet kezdetét jelentette számá­ra. Azóta a gyökér mint a szár­mazásra utaló motívum gyak­ran felbukkan munkáiban. Fontos neki Makó és Szeged, ahol máig is él két nővére. A Gyökerek című alkotás most - felújításra várva - rak­tárban pihen, a majdani ma­kói galéria egyik műremeke lesz. Szegeden egy éve rende­zett kiállítást. a"* INGYENES KARÁCSONYI FÜRDŐZÉS AJÁNDÉK SZEGEDIEKTŐL SZEGEDIEKNEK DECEMBER 20-23. Próbálja ki Európa leghosszabb éves üzemelésű vízi­csúszdáját, kényeztesse magát családi wellness-részlegünk élménymedencéiben, fedezze fel baba-mama világunkat ­INGYENESEN! December 20-23. között a szegedi kedvezmény mértéke az alapjegy­re 100%! E karácsonyi ajándék a következő szegedi cégek és intéz­mények összefogásával kerülhet jelképesen a szegedi karácsonyfák alá: ContiTech Rubber Industrial Kft, Délmagyarország, EDF DÉMÁSZ Zrt, Ferroép Zrt, Hunguest Hotels Zrt, Napfényfürdő Aquapolis Szeged, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata. Ha szeretné kihasználni ezt az egyedülálló lehetőséget, regisztráljon most a www.napfenyfurdoaqupolis.com internetes oldalon vagy jelentkezzen az ingyenes élményfürdőzésre személyesen a fürdőben (6726 Szeged, Torontál tér 1.). További részletek, információ: www.napfenyfurdoaquapolis.com vagy (06-62) 566-488 fürdő Aquapolis Szeged Közösségi közlekedés színvonalának javítása a Hont Ferenc utcai végállomás intermodális csomóponttá alakításával (DAOP-2007-3.2.1) A szegedi közösségi közlekedés fejlesztését szolgáló beruházások részeként elkészült a Hont Ferenc utcai végállomás felújítása és fejlesztése. A modern, akadálymentesített, környezetbarát közösségi közlekedési csomópont az Önök kényelmét szolgálja. Köszönjük a türelmüket! 1 íj JB ] fr «r: r s fT?«C nr:. te n Sí [ir |f r. Ük rr fi A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. , n»»( • Miiimm 'kft mu@ntu.gov.hu 100 évc< > DÉLMAGYARORSZAG CONTITECH W rcftftO í* ÚMFT infovonal: 06 40 63S 638 www.nlu.hu

Next

/
Thumbnails
Contents