Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-13 / 289. szám

2010. DECEMBER 11., SZOMBAT KÖRKÉP Kisbabákat köszöntöttek BORDÁNY. Az elmúlt egy év­ben született kisbabákat és családjaikat köszöntötték rö­vid műsorral az Aprajafalva óvoda és bölcsőde gyermekei és az önkormányzat képvise­lői. Tanács Gábor polgármes­ter egy-egy ajándékutalványt adott át a családoknak. Közmeghallgatás DESZK. Közmeghallgatással egybekötött képviselő-testüle­ti ülést tartanak ma 16 órától a polgármesteri hivatal ta­nácstermében. Utána ünnepi testületi ülésen díjazzák az év vállalkozóját a faluház kupola­termében. Börtönkoncert, könyvbemutató SZEGED. A Szegedi Fegyház és Börtönben csütörtökön 16 órától a Király-König Péter Ze­neiskola művésztanárai adnak koncertet az elítélteknek. - Martinkó Károly nyugalma­zott rendőr alezredes, az egy­kori Magyar Rendőr című lap főmunkatársa tartja könyvbe­mutatóját a Csongrád megyei IPA Házban (Tisza Lajos krt. 10.) szerdán 14 órától. Nagy váltotta Bacsát, gázszivárgás HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Nagy Ernőt választotta helyi elnöké­nek az MSZP a hétvégén a Belvárosi Olvasókörben tartott tisztújító ülésén. Nagy a lekö­szönő Bacsa Pált váltotta. A szervezet legfontosabb célja, hogy megőrizze tagjait és szimpatizánsait. - Elszakítottak egy föld alatti gázcsövet egy vízcsőtörés el­hárításán dolgozó szakembe­rek a Királyszék utcában szombat reggel. A robbanás­veszély miatt a katasztrófa­védelem a környékbeli 10 házból 12 embert kitelepített. A helyszínre riasztott vásár­helyi tűzoltók azonnal meg­kezdték a gáz vízzel való hí­gítását. A szivárgást a Dégáz szakemberei hárították el. A lakók 11-kor térhettek vissza otthonaikba. A gázszolgálta­tást délután teljesen helyreál­lították. Hangverseny, cukorbetegek karácsonya HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Ün­nepváró könnyűzenei hangver­senyt rendez a Péczely Attila Művészetoktatási Intézmény magánének tanszaka ma dél­után 5 órától az iskola nagyter­mében. A belépés díjtalan. - Az Invitel Zrt. pályázatot hirdet a felsőoktatási intézmé­nyek hallgatói számára Inno­Apps címmel. Erre várják az Android-, iPhone-, Face­book-alkalmazásokkal, -játé­kokkal, PC-, Macintosh-szoft­verrel vagy webes fejlesztés­sel kapcsolatos ötleteket. Je­lentkezés és részletek a www.invitel.hu/innoapps we­boldalon. - A diabéteszklub holnap dél­után 3 órától a Károlyi házban tartja karácsonyi ünnepségét. MAKÓ HATARABAN 300 EMBERREL KEZDENÉK MEG A TERMELÉST 3 ÉV MÚLVA Építik a Givaudan üzemét Cölöpözéssel kezdődött a sváj­ci Givaudan cég üzemcsarnoká­nak alapozása Makó határá­ban. Az utóbbi évtized legna­gyobb élelmiszer-iparf beruhá­zása révén 300 embernek lesz állása. MAKÓ MUNKATÁRSUNKTÓL 24 hektáron régészeti lelet­mentő munka zajlik a város határában, a Királyhegyesi út mellett: hivatalosan eny­nyit közölhetett nyáron a makói önkormányzat a titok­tartási kötelezettség miatt a svájci Givaudan cég beruhá­zásának előkészítéséről. A tárgyalások már három éve zajlottak az ITD Hungary bá­báskodása mellett, a magyar kormány 1,2 milliárd forint­tal támogatta a projektet. A világ egyik legnagyobb ízesí­tő- és illatanyaggyártója az­tán augusztus 31-én jelentet­te be hivatalosan, hogy 37 milliárd forintból új üzemet épít Makó mellett, ide telepí­ti át az angliai Bromboro­ughból az ízesítőanyag-gyár­tást, a svájci Kemptthalból pedig a keverőüzemet. Azt, hogy ez hogyan zajlik le, a brit és a svájci szakszerveze­tekkel zajló egyeztetések is befolyásolják. Egyelőre nincs hír arról, mi lett a tár­gyalások eredménye. A vál­lalat számít a Szegedi Tudo­mányegyetemre, a képzett munkaerőre, de elsősorban azért Makó mellett döntött, mert innen eléri a kelet-eu­rópai piacot és a nyugatit is. Az M43-as hamarosan kész, a Makót elkerülő szakasz a Gi­vaudan portája mellett megy el, és már használják. Az üzem alapjának építése is el­kezdődött, mégpedig cölöpö­Adventi gyertyát loptak Makón MAKÓ. Ellopták az éj leple alatt a hétvégén az egyik nagyméretű gyertyát a kör alakú szökőkútra épített óriá­si adventi koszorúról a makói főtéren - tájékoztatta lapun­kat Tuczakov Szilvána őr­nagy, a megyei rendőr-főka­pitányság szóvivője. Az egy méter magas, 20 centi átmérőjű, lila színű gyertya egy háromlábú ^fém tartón állt, csak úgy tudták megszerezni, hogy a díszes tartót is letörték. A rendőrsé­gen tett bejelentés után ele­mezték a környéken felállított térfigyelő kamerák felvételeit. Ezek rögzítették a lopást, sőt a felvételek alapján az elköve­tők mozgási irányát is lehetett követni. így a nyomozóknak még tegnap sikerült beazono­sítaniuk azt az öt fiatalt, aki közül kettő a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Kiderült: a tár­saság hajnalig italozott egy makói szórakozóhelyen. On­nan hajnali 3 óra után indul­tak el a főtér felé. Ketten a Széchenyi téren lemaradtak, és leszedték a tartóról az ad­venti gyertyát. Ellenük lopás gyanújával indult büntetőel­járás a makói rendőrkapitány­ságon. Az adventi vásár fő szerve­zője, a helyi Tourinform-iro­dát vezető Scheitzner Beáta la­punknak elmondta: a külön­leges gyertya értéke 20 ezer forint. Szerencsére tudták pó­tolni, Szegeden vásároltak egy ugyanolyat, így a vasár­napi adventi ünnepséget és gyertyagyújtást rendben meg­tartották. Diplomás gépjárműoktatók? CSONGRÁD MEGYE KOROM ANDRÁS A parlament elé került az a tör­vényjavaslat, amely több pon­ton is megváltoztatná a közleke­déssel összefüggő jogszabályo­kat. A tervezet a vizsgáztatás és az oktatás feltételeit is szigoríta­ná. A vizsgabiztosok és a gép­járműoktatók képzését is főis­kolai szintre akarják emelni. Mindezt azonban fölösle­gesnek találják az általunk megkérdezett autósiskolák vezetői. Kovács László, a vá­Kovács László a szakmai képzést erősítené. A SZERZŐ FELVÉTELE sárhelyi Zs&M+K Autósiskola vezetője szerint nem a főisko­lai diplomát kellene kötelező­vé tenni, hanem a gépjármű­oktatók szakmai képzésének színvonalát kellene emelni. - Nemrég vizsgáztak oktató­ink egy szakmai tanfolyam vé­gén. De sok olyan dologgal is foglalkoztak, ami semmilyen praktikus, azaz munkájukban használható tudást nem adott­mondta. - Szükségtelen, hogy a gép­járműoktatók főiskolai diplo­mával rendelkezzenek. Aki ilyet szerzett, az szinte azonnal to­vább is ment erről a pályáról ­összegezte tapasztalatait Bartos Pál, a megyénkben Szegeden, Vásárhelyen, Makón és Szente­sen, valamint Békés megyében is működő Victoria Autósiskola ügyvezetője. Hozzátette: a fent említett legutóbbi gépjármű-ok­tatói tanfolyam a szakmán belül megbukott. HÍREK Gyermekkarácsony Vásárhelyen 1507, NEHÉZ ANYAGI KÖ­RÜLMÉNYEK KÖZÖTTTÉLŐ, 2-10 esztendős gyermeket lá­tott vendégül a vásárhelyi ön­kormányzat a hétvégén a Fe­kete Sas Szálló dísztermében. A gyermekkarácsonyon - vá­sárhelyi és vidéki cégek, ma­gánszemélyek támogatásának köszönhetően - a kicsik aján­dékot választhattak maguk­nak, és névre szóló csomagot kaptak. Filmet, színpadi mű­sort nézhettek, táncolhattak, a karácsonnyal kapcsolatos ve­télkedőn vehettek részt. zéssel. Búzás Péter polgár­mestertől tudjuk, hogy a cég most versenyeztette a szóba jöhető kivitelezőket, és várha­tóan januárban áll újból a nyilvánosság elé. Az építkezés és a próbaüzem után várható­an 2013-tól kezdi meg a terme­lést a vállalat, 300 emberrel. A Givaudannak 33 üze­me, 8501 alkalmazottja van az ízesítő- és illatanyaggyár­tásban, tavaly 3,9 milliárd svájci frankos bevételt ért el. Szépségápolási és ház­tartási cikkek, üdítők, édes­ségek gyártóival áll kapcso­latban. Bölcsiavatás SZOMBATON AVATTA FEL Lá­zár János polgármester a vá­sárhelyi Hóvirág utcai bölcső­de új szárnyát. A 201 millió fo­rint európai uniós és állami tá­mogatással, valamint 22 és fél millió forint önerővel megvaló­sult fejlesztésnek köszönhető­en az eddigi 100 helyett már 140 gyermeket tud fogadni az intézmény. A beruházás 10 új munkahelyet is teremtett. Lázár János ünnepi beszédé­ben kiemelte, nemcsak az épü­let minőségén javítottak, de az ott folyó szakmai munkát is modernizálták, alkalmazkodva a szülők igényeihez. A SZERENCSEJÁTÉK ZRT. ÉS A DÉLMAGYARORSZÁG KÖZÖS JÁTÉKA Válaszoljon kérdésünkre, és a helyes választ beküldök között kisorsolunk 40 x 10 db Gyémánt sorsjegyet! ^BliMilífiÉf: 2010. dec. 22. i : Az ötöslottó-szelvényen hány szám közül kell kiválasztani a nyerő ötöt? • • D45 D90 : A beküldő neve:. : Címe: M Telefonszáma:. Cím: Délmagyarország Kiadó • 6701 Szeged, Pf. 153 • E-mail: marketirtg@delmagyar.hu E-mailen a tárgyhoz, III. a nyílt postai levelezőlapra írják rá: GYÉMÁNT. NEM APRÓZZUK EL SZERENCSÉJÉT! tti TRnrW É / * E. *> i B Ife' Él «t (É AZ ÖTÖSLOTTÓVAL MOST PORSCHE B0XSTERT NYERHET! Vásároljon 2010. december 6-18. között bármely online értékesítő­helyen egyhetes Ötöslottót összesen legalább 10.000,- Ft értékben, és a nyeretlen vagy beváltott nyertes átvételi igazolásaival pályázzon, hogy megnyerhesse a Porsche Boxster sportautót! LOTTÓ • tan 100808178 Élelmiszer-ipari beruházás Makó mellett. A régészeti feltárás után most alapoznak a leendő üzem terű létén. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA

Next

/
Thumbnails
Contents