Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-08 / 285. szám
16 MOZAIK 2010. DECEMBER 8., SZERDA 100 ÉV - 100 IDÉZET NAPKÖZBEN MEGSZŰNŐ CSAPADÉK „A politikusaink - csupa amatőr. Mi is, a közönségük. Ők acsarkodnak, fenekednek, nem válogatnak a hatalmi eszközeikben - mi meg elkezdjük utálni az egész cirkuszt. És azt hisszük, mind együtt, hogy ez a politika. Es ezen mindannyian rajtavesztünk. (...) Arrafelé kellene tartanunk, ha másért nem, hát civil kurázsiból, hogy a profizmus irányába szorítsuk az amatőr elitünket. És választó önmagunkat. És persze a közvetítőket, a médiumokat." (2005. november 22.) Sulyok Erzsébet újságíró 100 éves a DÉLMAGYARORSZÁG KALENDÁRIUM A Nap kél: 7.17 A Nap nyugszik: 15.54 A Hold kél: 9.30 A Hold nyugszik: 0.10 ISTEN ÉLTESSE! MÁRIA, MARION A Mária bibliai név. Eredeti héber formája Mirjam volt, ez a görög és latin bibliafordításokban módosult. Jelentése megfejtettem valamennyi magyarázata vitatott. A Marion a Mária francia alakváltozatából származik. Ma ünnepel még: NATÁLIA, NATASA. EZT ÍRTUK 1 ÉVE: Meghalt a H1N1-szövődményekkel kezelt kismama a klinikán, gyermeke korábban halva született. 5 ÉVE: Bezárt a szegedi Krisna-templom, a szerzetesek a pappal együtt elköltöztek a városból. 10 ÉVE: A Honvédelmi Minisztérium tűzszerészei hatástalanították a valószínűleg második világháborúból itt maradt lövedékeket, amelyeket a szegedi Stefánián találtak munkások árokásás közben. RUPESKY AUTÓSZERVIZ - SZEGED - FONÓGYÁRI ÚT 2-4. TELEFON: 62/558-409,70/381-21-24 WWW.SZERVIZSZECED.HU A NAP VICCE BOLDOG SZÜLI NAPOT! 100 éve, 1910. december 8-án született Karády Katalin, a harmincas-negyvenes évek legkedveltebb magyar filmszínésznője és énekesnője. Kanczler Katalin egy hétgyerekes kőbányai proletárcsaládban született - dívához illően a vélemények sokáig megoszlottak arról, hogy mikor. A családi pokol elől tizenhét évesen a házasságba menekült, de két év múlva elvált. Kávéházi énekesként fedezte ORVOSMETEOROLÓGIA VÍZÁLLÁS HOROSZKÓP Pénzügyi gondja van? Megoldjuk! • 500.000 Ft 1.715 Ft/hó-tói • 1.000.000 Ft 3.435 Ft/hó-tói • 3.000.000 Ft 10.305 Ft/hó-tói • 10.000.000 Ft 34.350 Ft/hó-tói BAR-LISTÁSOKNAK, NYUGDÍJASOKNAK IS! Lehetőség költségmentes előtörlesztésre. Cím: 6722 Szeged, Püspök utca 11/A Tel.: 06-30/734-8644,06-70/597-6969, 62/542-097 Fogyasztói csoport rendszer. Nem bankhitel. Részletes tájékoztatás Irodánkban. 1WKWC Krizsán Mária 17 éves, Kiskunfélegyházán tanul egy közgazdasági szakközépiskolában. Társastáncol, lovagol, biliárdozik, verseket olvas. Kedvenc verse Pilinszky Jánostól az Örökkön-örökké. Mottója: „Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen! Elvégre sose léteztek azok a régi szép idők, mert akkor is csak a mindennapok voltak, amiket te alakítottál." FOTÓ: NÉMETH NORBERT fel Egyed Zoltán hírlapíró, aki gondoskodott képzéséről, s akitől a Karády nevet is kapta. A TISZA Csongrádnál 543 cm, Mindszentnél 562 cm, Szegednél 512 cm (hőfoka 2,5 °C). A MAROS Makónál 224 cm. KOS (III. 21.-IV. 20.): Számos elintéznivalója van a hétvégéig, és kicsi a valószínűsége, hogy egyedül végezni tud velük. Kérje kollégái segítségét. BIKA (IV. 21.-V. 20.): Néhány új módszernek köszönhetően sokkal hamarabb végezhet feladataival, és ezzel meggyorsíthatja munkahelyi előremenetelét. IKREK (V. 21.—VI. 21.): Egy magánéleti probléma megoldása szinte lehetetlennek tűnik, de ha nem foglalkozik vele, akkor még roszszabbra fordulhat a dolog. RÁK (VI. 22.—VII. 22.): Családja kezd egyre inkább ünnepi hangulatba jönni, és ez önre is átragad, pedig néhány napig még munkáira kellene koncentrálnia. OROSZLÁN (VII. 23.—VIII. 23.): Gond nélkül halad a karácsonyi ajándékok megvásárlásával, pontosan tudja, hogy kinek mit szeretne venni. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): Üzleti kapcsolatai révén sikerül kihasználnia egy szokatlan üzleti helyzetet, és ezzel némi pluszpénzre tehet szert. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): Ha az utóbbi időben fáradékonynak érzi magát, érdemes elmennie orvosához, aki hasznos tanácsokat adhat ezzel kapcsolatban. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): Ne legyen hálátlan azokkal, akik támogatták eddigi munkáit, próbálja meg viszonozni a segítségüket. Látogassa meg barátait! AV/A Avia Benzinkút Szeged Fonógyári út nkúl i ) 114. J KEZIAUTOMOSO 0-24. MELEGKONYHA: H-P.! MELEGÉTKEZÉSI UTALVÁNYOKAT ELFOGADUNK. GO: 335 Ft/i • 95:347 Ft/i • Bio E85:247 Ft/i A természetvédelmi őr a Fehér-tóhoz közeli artézi kút tavánál kapta lencsevégre a pillanatot. FOTÓ: BAKACSI GÁBOR A táj örök szépsége SZEGED, SÁNDORFALVA DOMBAI TÜNDE Miután ilyen lélegzetelállítóan szép hangulat kábulatából felocsúdunk, eszünkbe ötlik, ki mindenki örülhetett már e látványnak. ősanyáink évezredekkel ezelőtt bizonyára ugyanígy rácsodálkoztak a felkelő nap vöröslő korongjára. Nyilván ők is belefeledkeztek a hajnali pára opálos ködébe. Ha hozzánk hasonlóan igyekeztek befogni és megőrizni a pillanatot, milyen ösztönös örömmel nézhették az eget, amint összeér a vízzel. Gyönyörködtek az égbe nyúló ágakban, miközben nemzedékről nemzedékre cserélődtek a fák. Remélhetőleg ugyanebben az élvezetben lesz része az utódainknak, ha száz meg ezer év múltán megállnak egy pillanatra. Már amennyiben nem tesszük tönkre, hogy unokáink se lássák. Elmélázunk azon is, milyen fantasztikus találmány a fényképezőgép! Amikor Bakacsi Gábor természetvédelmi őr a maga örömére megörökíti a természet ébredését, ezt a mindennapi szépséget, milyen hálás dolog is, hogy eljuttathatja rajtunk keresztül mindenkihez. Ezt a bámulatos képet a Fehér-tó mellett vette észre, a madárgyűrűző tábor artézi kútjánál. Aki saját szemével is gyönyörködne a tájvédelmi körzetben, vezetéssel azt is megteheti. Darvakat, nagy kócsagot, téli vendégségbe érkezett kékes rétihéját, rétisast, egerészölyvet, vörös vércsét is megfigyelhet. Ma térségünkben erősödik a melegfronti hatás. Az évszakhoz képest meleg időben fáradékonyságot, fejfájást, alvásproblémákat tapasztalhatunk. Főként a szívbetegeket viselheti meg a felmelegedés. MŰSZAKI VIZSGA KÉNYELMESEN! HAT ÉVESNÉL FIATALABB AUTÓJÁÉRT HÁZHOZ MEGYÜNK! A Csigabiga, gyere ki... kezdetű népdal prózában: „Figyelem! Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, az annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipari termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége két napi fejadagot tesz ki." NYILAS (XI. 23.—XII. 21.): Kezdő kollégája még nincs felkészülve azokra a feladatokra, amiket főnöke ad neki, de most maradjon a háttérben, hadd váljon önállóvá! BAK (XII. 22.-1.20.): Egy közel gő utazás részleteit még mindig nem rendezte le, és emiatt könynyen kellemetlen helyzetbe kerülhet. Régi barátjával fut össze. VÍZÖNTŐ (I. 21.—II. 20.): Egyre nagyobb a káosz munkahelyén, és nagyon oda kell figyelnie, hogy nehogy elhibázzon valamit. Ne legyen öntelt baráti előtt! HALAK (II. 21.—III. 20.): Rengeteg elmaradt munkája van, amelyeket még ezen a héten el kell intéznie. Találjon ki egy módszert, amellyel .,, : , , meggyorsíthatja azok^^y^&ggyűlési Könyvtár Miért ülne be egy újabb Hyund Van jobb megoldás is: vadonatúj Már 3.490.000 Ft-t< A tájékoztatás nem teljés körű. a hirdetésben szereplő adatok nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak, részletek márkakereskedésünkben! A fotó illusztráció. Üzemanyag-fogyasztás (változattól-és forgalmi viszonyoktól függően) 4,2-7,2 l/km, Co2-kibocsátás (változattól- és forgalmi viszonyoktól függően) 116-140 g/km. HYUNDAI HOVÁNY Szeged, Algyői út 39. Tel.: 62/351-800 www.hyurtdaihovariy.hu állományából törölve Eleinte borult lesz az ég, eső, zápor valószínű, majd nyugat felől telszakadozik a felhőzet, és fokozatosan megszűnik a csapadék. Szeged Hódmezővásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek S 13° Mórahalom 13° Mindszent 13° 13° 13° 13° Békéscsaba Szolnok Kecskemét Orosháza 14° fi 13° 13° & 13° & 13° ft^. 13° m 13° További kilátások Csütörtökön viharos széllel kísért erős hidegfront éri el térségünket, a hétvégén téli idő várható. Csütörtökön eleinte eső, zápor, majd egyre inkább havazás, hózápor várható. A hétvégén több helyen várható havazás, de ónos eső, eső is eshet. Vasárnap Yiú" Max:4° Mln:0° Zápor Csütörtök Péntek Szombat 0 Síig. 0 Max:10° Max:2° Max:l Mln:9° Min:-2° Mln:-5° Szeles, eső, hózápor Napos Havazás j Készítette